Magyar Hírlap online

Vöröskereszt: múlt, jelen és újjászületés

Történelmi dátum 2010. augusztus 26. a Magyar Vöröskereszt történetében, 1945-ös megszüntetése után ugyanis újjászervezték a szolgálat szárazföldi és vízi mentőegységét – ezt stílszerűen a Dunán jelentették be. Az újjászületés amerikai segítséggel valósulhatott meg.



Az egyik legnagyobb segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt 65 év szünet után – immár járművekkel is – újra csatlakozik a mentési munkálatokhoz hazánkban. Ehhez Amerika segítsége kellett. A rohamkocsik mellé ugyanis az USAID (az Egyesült Államok Fejlesztési Hivatala) ötvenezer dolláros adományából két speciális mentőhajót vásárolt a szervezet, amelyek egy újabb árvíznél nagy segítséget jelenthetnek az emberek gyors és szakszerű mentésében. „Békeidőben” az egyik hajó a Velencei-tavon teljesít szolgálatot, a másik a szervezet készenléti bázisán várja a bevetési parancsot. Az uniós előírások szerint felszerelt csónakok hat embert tudnak egyszerre szállítani. A szakszemélyzetet a Poseidon Mentők biztosítja, és ők képzik ki a Vöröskereszt szakembereit is. A szárazföldi mentést a Vöröskereszt az Európa Mentőkkel karöltve látja majd el, s a mentőautók a súlyos közúti baleseteknél nyújthatnak gyors segítséget Budapest és Érd térségében. Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója úgy fogalmazott: „Erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy a segítségnyújtás e területén is részt vállaljunk saját forrásaink egy részével.”

A sajtótájékoztatón részt vevő amerikai nagykövet – mint a támogató legfőbb hazai képviselője – arról számolt be, hogy az USAID évente átlagosan egymilliárd dollárt költ arra, hogy a katasztrófa sújtotta térségekbe segítséget juttasson. Eleni Tsakopoulos Kounalakis a tavaszi árvíz idején személyesen járt a leginkább érintett Borsod megyében, így arról is meggyőződött, hogy lesz helye országa adományának. „Ennek felhasználásához a Vöröskereszt a legjobb közvetítő” – jelentette ki.
Azt is elmondta: „Mivel az Egyesült Államok Magyarország barátja, a bajban mindig számíthat rá.”

Vissza a múltba

„Kimondhatatlanul fájó érzés, hogy ilyen rendkívüli helyzetben nem tud az ember eleget tenni a követelményeknek. Nem tudunk mindenkin segíteni, aki a szemünk láttára szenved, nem tudunk mindenkihez eljutni, aki rimánkodva hív bennünket, hosszú órák telnek el, amíg odaérünk, ahová szeretnénk, mert hol az egyik állít meg, hol a másik, minden lépésnél feltart a sok szerencsétlen, aki felénk tolong. És aztán miért induljak balra, amikor jobbra annyian készülnek meghalni anélkül, hogy egy baráti, vigasztaló szót hallottak, egy pohár friss vizet kaptak volna? Erőt ad az embernek az a gondolat, hogy az élet milyen fontos, és hogy enyhíteni kell egy kicsit a sok szerencsétlen szenvedő kínjait, erősíteni csüggedő lelküket. Ilyenkor szüntelen tevékenységet erőltet magára az ember, és ez új, felfokozott energiát ad, a szomjúságra emlékeztető vágyat arra, hogy a lehető legtöbbet segítsünk.”

Valahogy így fogant a Vöröskereszt életre hívásának gondolata. Az idézet az alapító, a svájci Jean Henri Dunant 1862-es feljegyzéséből való, amelyben – Solferinói emlékek címmel – az osztrák–piemonti háború egyik legjelentősebb csatájának borzalmaira emlékszik vissza. Arra, hogy fájó, hogy a sebesült katonák nem kapnak azonnali és szakszerű ellátást. Könyvében hosszasan ecseteli a kórházi állapotokat is, olykor meglehetősen naturális módon, ezt olvasva kétségkívül igazolható ötletének jogossága. Dunant azt javasolta, hogy minden országban üdvös lenne létrehozni egy önkéntesek alkotta segélyszervezetet, amelynek tagjai háború idején a sebesülteket ápolják. Emellett szükség lenne nemzetközi egyezményre, amely a harcmezőn maradt sebesülteket és ápolóikat védi úgy, hogy semleges státust biztosít nekik.

Könyörületesség

„Terápiás javaslatai” valósággá váltak, az első 1863-ban, amikor létrehozta a Nemzetközi Vöröskeresztet. Az önmeghatározása szerint humanitárius magánszervezet hivatalosan a menekültek és a foglyok megvédéséért alakult, s a pártatlanság, a semlegesség, a függetlenség, az emberiesség, az egyetemesség, az önkéntesség és az egység elvei mentén működik. Dunant alapítványa megalakulása óta megszakítás nélkül tevékenykedik. Munkásságukkal elérték az alapító másik vágyát, hogy nemzetközi szabályozók mentén bánjanak a sebesültekkel és az elfogottakkal. Ezek a genfi egyezmények – a nemzetközi szerződésekhez hasonlóan – kötelező érvénnyel bírnak az ahhoz csatlakozó országok körében. Az első konvencióra 1864-ben került sor, itt kimondták, hogy a háborús sebesülteket megkülönböztetés nélküli védelem illeti meg. 1889-ben megalkották ennek „tengeri változatát”, negyven évvel később a foglyokkal való bánásmódot rögzítették, 1949-ben pedig a polgári lakosság védelmét szabályozták. Henri Dunant célkitűzései tehát maradéktalanul megvalósultak a szerződésekkel, és azzal, hogy sikerült megalkotni egy olyan szervezetet, amely mindent megtesz azért, hogy megfeleljen jelmondatának: „Inter arma caritas – Könyörületesség a fegyverek között”.

Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás