Szociálliberális botránykormányzás 2. 2003: az év a kormány vereségével zárult, miután az AB megsemmisítette a kórháztörvényt
2002 óta kormányozza Magyarországot szociálliberális kormányzat. Ezen időszak hemzseg a különböző politikai és korrupciós botrányoktól. Sorozatunkban a legfontosabb momentumokat idézzük vissza, egészen napjainkig. A 2003. év egyebek között a kormány több millió forintba kerülő söjtöri lakomájáról marad emlékezetes, de ebben az évben semmisítette meg az Alkotmánybíróság a kormánykoalíció által kétszer is ugyanúgy elfogadott, a privatizációt lehetővé tévő kórháztörvényt.
A Medgyessy-kormány ténykedése nyomán rekordméretű, 1752 milliárd forintos államháztartási hiánnyal vágott neki az ország a 2003. esztendőnek, miközben a kormányfő a kommunista Kubában vakációzott. A titkosszolgálati múlttal rendelkező Medgyessyt február elején az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottság lemondásra szólította fel, mivel 1987 és 1990 között miniszterelnök-helyettesként döntéseihez adatokat kapott a III/III-as főcsoportfőnökségtől. A miniszterelnök ezt most sem tette meg, ellentétben Kiss Elemér kancelláriaminiszterrel, akiről kiderült, hogy korábbi munkahelye, a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda állami megbízásokat kapott.
Februárban senkitől sem zavartatva tartott megemlékezést a Hősök terén a Vér és Becsület nevű neonáci szervezet. A hónap végén Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadójának a Miniszterelnöki Hivatal számára tízezer dollárért, azaz 2,3 millió forintért készített tanulmánya borzolta a kedélyeket, amelybe Répássy Róbert fideszes képviselő többszöri kérése ellenére sem engedtek betekintést. A MEH harminc évre titkosította a tanulmányt, majd március 3-án végül megengedték az ellenzéki képviselőnek, hogy megnézhesse a dokumentumot. Március elején Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos alkotmányellenesnek és jogsértőnek nyilvánította, hogy a kormányváltás után László Csaba pénzügyminiszter utasítására az APEH-nél és más szerveknél lemásolták az ügyfelek adatait.
Áprilisban újabb kormánytag, ezúttal Rácz Zsolt, az informatikai tárca közigazgatási államtitkára volt kénytelen távozni hivatalából, mi-után nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyvédi iroda, ahol korábban dolgozott, részt vett a hírközlési törvény módosításának kidolgozásában. Május elején a Kendermag Egyesület a könnyű drogok fogyasztóinak büntetése ellen tiltakozott a Vörösmarty téren. Az ellentüntetés miatt a rendezvény botrányba fulladt, a rendőrök késve érkeztek, és kevesen voltak. Egy nappal később Medgyessy bejelentette a kormányátalakítást. Ekkor került a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium élére a 2009-ben kormányfőként megbukott Gyurcsány Ferenc.
Május 29-én megszüntették a Postabank VIP-hiteleivel kapcsolatos nyomozást Princz Gábor és társai ellen.
Június közepén ismeretlenek megverték Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét. Az elnök a támadást az általuk vizsgált Pannonplast-üggyel hozta összefüggésbe.
Még ezen a napon az Országgyűlés a szakmai szervezetek és az ellenzék folyamatos tiltakozása ellenére elfogadta az egészségügy privatizációját lehetővé tevő kórháztörvényt. Egy hónappal később Mádl Ferenc köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a jogszabályt az Országgyűlésnek, amelyet azonban az ellenzéki képviselők kivonulása mellett a kormányoldal változatlan formában újra megszavazott. Az államfő így kénytelen volt aláírni a törvényt, ám az ellenzéki pártokkal együtt az Alkotmánybírósághoz fordult.
A Szász Károly megveretése kapcsán indított nyomozás közben egyre kiterjedtebb és súlyosabb bűncselekményekre derült fény. Az ORFK júliusban sikkasztás gyanúja miatt nyomozni kezdett a K&H Equities brókercég ellen. A hónap közepén Bécsben elfogták Kulcsár Attilát, a cég brókerét, akit milliárdos sikkasztással gyanúsítottak. Mindeközben Medgyessy Péter bejelentette, hogy a kormány 2008. január 1-jére tervezi az euró bevezetését.
Július végén az ügyészség megszüntette a nyomozást a Millenáris Kht. óravásárlása ügyében, majd szeptemberben a büntetőeljárást a Happy End Kft. vezetője, a MERT 2000 Rt. vezetője és az Országimázs Központ osztályvezetője ellen. Ugyancsak szeptemberben tette közzé a kormányközeli Népszabadság a szeptember 9-én elhunyt Teller Edének tulajdonított levelet, amelyben az Egyesült Államokban élő magyar atomfizikus a magyarországi parlamenti ellenzék viselkedését bírálta. A Fidesz megkérdőjelezte a levél hitelességét. Gyanújuk pedig beigazolódott, miután a kutatóintézet, ahol Teller dolgozott, cáfolta, hogy a Népszabadságnak ilyen tartalmú levelet küldött volna, és közölték: a levél hamisítvány.
Mit sem törődve az ország egyre aggasztóbb helyzetével, október 18-án a Zala megyei Söjtörön, kormányülés keretében csapott hatalmas lakomát a Medgyessy-kabinet, és az általuk meghívott háromszáz vendég. A csaknem 2,5 millió forintba kerülő ebédre a MEH a rózsadombi Mágnáskert étteremből szállíttatta az exkluzív ételeket. A menü impozáns volt: mandulával töltött angolna, pácolt fogasfilé és fokhagymás parajjal tekert harcsa, erdei gombaleves kakukkfüves vadhúsgombóccal, házias borjúsült pirított borjúmájjal.
Söjtörön Medgyessy Péter D–209-es miniszterelnök a haza bölcsére, Deák Ferencre emlékezve akart ünnepi beszédet mondani, ám az összegyűlt ellentüntetők kikiabálták és kifütyülték.
A kormány magyarázkodott, Kovács László külügyminiszter szerint két pár virsli egy kis mustárral és tormával elég lett volna. November végén felmentették Mellár Tamást, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét. A lépést a Fidesz civilizálatlannak tartotta. Az év a kormány vereségével ért véget, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kórháztörvényt.
Megkérdeztük
Cser Ágnes, Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete: Együtt tiltakoztunk a Magyar Orvosi Kamarával 2003-ban a kórháztörvény ellen, amely csupán a tőke érdekeit szolgálta volna. A magáncégek csak úgy tudtak volna profitot termelni, ha például csökkentik a dolgozók létszámát, a közalkalmazottakat pedig, megfosztva garanciákat és többletjuttatásokat biztosító státusuktól, a munka törvénykönyve hatálya alá helyezik. Emellett a szabályozatlanság – amely a korrupció melegágya – azt tette volna lehetővé, hogy minél több pénzt vegyenek ki a rendszerből. Tulajdonképpen azt csináltak volna az egészségügyben, amit akarnak, hiszen a beteg úgysem beszél vissza. A törvény kapcsán különösen felháborító volt, hogy egy pénzügyminiszter akarta meghatározni az egészségügyi rendszert azzal a Csehák Judit egészségügyi miniszterrel, aki még az állampárti időkben miniszterelnök-helyettesként a társadalmi tulajdon megvédését szolgálta, majd egyszer csak a privatizáció éllovasa lett.
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett