Magyar Hírlap online

Siófoktól a Corvin közön át Párizsig

Sujánszky Jenő 1956-ban és az emigrációban is évtizedekig önfeláldozóan harcolt a magyar szabadságért

A kommunizmus áldozatainak emléknapja, Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkárának 1947-es Szovjetunióba hurcolásának apropójaként került be 2000-től jeles napjaink sorába. Illúzióvesztett, demoralizált világot élünk, történelmünkből sok mindent törölt a szelektív emlékezet és az egyes politikai kurzusok. Február 25-én azokra emlékezünk, akik a hamis kommunista ideológia áldozataivá váltak: meghaltak az ÁVH börtöneiben, öngyilkosok lettek, családjuk szétesett, azokra, akik az 1956-os forradalomban való részvételük miatt megtorlásra számíthattak, és azokra, akik el kellett, hogy hagyják szülőhazájukat.

Sajnos a felsorolás a végtelenségig folytatható lenne. Sőt mi több, akad olyan, akinek a börtönből, a forradalom utáni üldöztetésből, a kényszeremigrációból is kijutott. Nyilván ezren vannak ilyenek, ám most egy történetet – úgy vélem, a sorsok a legfontosabbak – emelek ki, Sujánszky Jenőét. Talán azért, mert keveset tudunk róla, talán azért, mert tudom, hogy hiába él hosszú évtizedek óta Franciaországban, a lelke itt maradt Magyarországon, valahol a Balaton partján. Fájdalmas történet ez.

Sujánszky Jenő Siófokon, egy jómódú patikuscsaládban nőtt fel.
A kőszegi kadétiskolából Nagyváradra, a tüzérekhez került. A szovjet csapatok előrenyomulásakor hadifogságba esett, ahonnan megszökött. Családját a Rákosi-korszak beköszöntekor szinte kitoloncolták Siófokról, mindenüket elvették, Budapestre kényszerültek. Sujánszky Jenőnek „osztályidegensége” miatt nem engedték az egyetem befejezését. Igazságérzete, a családját ért szenvedések hatására 1949-től ellenálló csoport szervezésébe kezdett a szovjet hatalom megdöntésére. A Mezartin fedőnevű csapat megközelítőleg 40-50 főre duzzadt, ám 1954-ben Péter Gábor ÁVH-ja leleplezte őket. 1955 decemberében kezdődtek a bebörtönzések, a magánzárka, a kínzások, a rabkórház.
Az 1953-as „enyhülésnek” köszönhetően Sujánszky „csak” 17 esztendőt kapott. Mert ez az időszak sem volt sok vonatkozásban békebeli kor: a Nagy Imre-kormány idején is hoztak ártatlanok ellen súlyos ítéleteket, szigorú börtönbüntetéseket róttak az úgynevezett „politikaiakra”.

Gérecz Attila, az 1956-os harcokban később tragikusan elhunyt költő állt az 1956-os októberi napokban a börtönben raboskodók élére. Sujánszky, ahogy szabadult a kőbányai gyűjtőfogházból, 1956. november 1-jétől a Pongrátz Gergely által vezetett Corvin köziek mellé szegődött. Itt harcolt november 9-ig. Részvétele miatt a szabadságharcban, kétségei nem voltak: Kádá-rék ugyanúgy bánnának vele, mint Rákosiék. Sőt!

1957. november végén, sok bonyodalom közepette hagyta el Magyarországot. Franciaországban telepedett le, ahol a franciaországi Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke lett.
A magyarok függetlenségéért az emigrációban is harcolt, röpcédulákat terjesztett, tüntetéseket szervezett, koszorúzásokat, előadásokat tartott, cikkeket írt. Elérte, hogy a magyarok 1957-től koszorúzhassanak a diadalívnél a forradalom évfordulóján. Amikor Hruscsov Franciaországba látogatott, a szovjet KGB kérésére rabosították, és egy hónapra Korzika szigetén házi őrizetben tartották. Brezsnyev vendégeskedése idején is el akarták vinni, de akkor már francia felesége – aki az egyik legnevesebb állatvédő szervezet vezetője – tiltakozására nem merték megtenni. Édesanyja 1986-os temetésére azonban nem utazhatott haza. Önéletrajzi feljegyzéseiben meghatóan és elgondolkodtatóan ír emigrációban átélt lelki megpróbáltatásairól: „A nehéz időszak 1957 és 1989 között volt. A Kádár-rezsim politikai rendőrsége állandó retorziókkal fenyegette Magyarországon élő családtagjaimat (Anyámat és nővéremet) az emigrációs aktivitásom miatt, ami igen elkeserített, de hazafias meggyőződésből és a hősi halált halt s a megtorlásban kivégzett szabadságharcosok iránt érzett tiszteletből mégsem álltam le. Azonkívül a sorainkba beépített és nagy antikommunista jelszavakkal álcázott ügynökök romboló munkája ellen is kellett védekezni, akik meg akarták gátolni a szabadságharcos szövetség eredményességét… Számomra a legnagyobb áldozat az 1957 és 1989 közötti időszakban az volt, hogy 1986-ban, amikor Anyám meghalt, nem lehettem jelen a temetésén! Csak 1990 júniusában rakhattam le személyesen is a szeretet virágcsokrát Szüleim sírjára az Óbudai temetőben.” Sujánszky Jenő 1990-ben látogatott haza először Magyarországra.

Szoros szálak fűzik a szülőföldhöz, Siófokhoz, ahol tevékenységét hűen pártfogolták, ennek élenjárója Tóth Katalin, aki egy egész dossziényi Sujánszky-anyagot gyűjtött össze. Siófok Város Önkormányzata a Szabadságért ’56 Siófok kitüntetéssel értékelte tetteit. Mert a kis közösségekben tudják: a nagyok emlékét ápolni kell, azokét is, akik elhagyták Magyarországot, azt az országot, amelynek szabadsá-
gáért évekig harcoltak hittel, akarattal, önfeláldozóan, egyéni boldogulásukról lemondva. A hősök köztünk élnek, még ha oly távol is laknak Magyarországtól.