Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2010-05-26

Mikola döntött: a kórházakban kell tájékozódni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bár az új kormányzatnak az egészségüggyel kapcsolatos terveit pontosan még nem ismeri, a döntés-előkészítéssel kapcsolatban markáns elképzelései vannak Mikola Istvánnak, az új parlament egészségügyi bizottsága fideszes elnökének. Főbb irányként a népegészségügyi program végrehajtását, a pszichiátriai ellátás helyreállítását, az élelmiszer-biztonság újbóli megteremtését jelölte ki a lapunknak adott interjúban.

Az egészségügyi bizottság elnöke szerint mindenekelőtt a népegészségügyi kérdéseket kell áttekinteni

– A most záruló kormányzati ciklusban a grémium alelnöke volt. Elnökként mit változtat a bizottság munkájában?

– Változatlanul hetente ülésezünk majd, ám sokkal többször megyünk terepre. Szobában ülve ugyanis csak sterilen lehet vitatkozni bizonyos kérdésekről, ezért fontos, hogy meglátogassuk a nagy megyei kórházakat, a klinikákat. Az alapellátás sem maradhat ki, ezért terveim szerint háziorvosokat is fölkeresünk.

– Hogyan fognak beférni huszonegyen egy háziorvosi rendelőbe?

– A látogatás technikáját még meg kell beszélnünk. De ennél fontosabb, hogy kiemelten kell foglalkoznunk a népegészségügyi kérdésekkel.

– Ez nem csak önöknek kellene, hogy feladatot adjon…

– A népegészségügyi helyzet javítása valóban összkormányzati feladat, saját hatáskörünkben azonban kiemelten vizsgáljuk majd azokat a szakmai kompetenciákat, amelyeket az évek során az ÁNTSZ elveszített. A munkaegészségügyet és az élelmiszer-biztonságot Európában kiemelten kezelik, ezért ideje, hogy itthon is sokkal komolyabban vegyük ezeket a feladatokat. Az Egészséges nemzetért elnevezésű népegészségügyi programot 2001-ben az én irányításom alatt működő minisztérium dolgozta ki, így kicsit a magaménak is érzem. Ez volt az első évtizedre szóló nagy programunk, amelynek a megvalósítását éppen csak el tudtuk kezdeni, mert jött a kormányváltás. Azóta sokféle elnevezéssel többféle formáció látott napvilágot, de mindegyiknek a mi programunk jelentette a kiindulási bázisát.

– Nemrég az Egészségügyi Világszervezet, a WHO közölte, hogy Magyarországon a megbetegedési és halálozási trendek messze elmaradnak az ország társadalmi-gazdasági fejlettségétől. Mi ennek az oka?

– Elsősorban a környezetszennyezés és a helytelen táplálkozás, ez utóbbiért az élelmiszer-biztonság helyzete is felelőssé tehető. Az európai csatlakozás után furcsa helyzet alakult ki, hiszen az áru szabad áramlása miatt a határokon lévő ellenőrző állomások rutinszerűen már nem vizsgálhatják a beérkező termékeket. Így aztán jött az aflatoxinos paprika, a lisztériás sajt, a melatoninos kínai tej botránya, hogy csak a legismertebbeket említsem. Ezt a helyzetet sürgősen meg kell változtatni, Európában nem lehetnek olyan másodrendű országok, amelyeket a fejlettebbek piactérként használnak. A hagyományosan jó minőségű és biztonságos magyar élelmiszereket ma a külföldről beáramló termékek tömege szorítja ki az üzletekből.

– Az Egészségügyi Világszervezet a kilencvenes években azt is mondta, hogy a 21. század a lelki betegségek időszaka lesz.

– Igazuk lett. Mindenütt egyre több a lelki baj, amit nálunk az is tetéz, hogy egy tudományos vizsgálat szerint az emberek több mint ötven százaléka elveszítette azonosságtudatát. Ilyen körülmények között csaknem érthető, hogy a depresszió­ra hajló, meggyengült önbecsülésű tömegek érzékenyek a külső változásokra, a stresszhatásokra, nehezen tűrik a nehézségeket is, és ezért gyakrabban betegszenek meg. Márpedig a lelki bajok előbb-utóbb testi tünetekben is megnyilvánulnak. Óriási a munkanélküliség is, amelyet ugyancsak betegségnek tartok, mert csupán idő kérdése, hogy az ilyen ember mikor kezd szenvedni a szorongásoktól, a pánikszindrómáktól. A lelki bajokat pedig az ellátórendszer ma nem képes kezelni.

– A Lipót 2007-es megszüntetése óta többször is fölvetette, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítják az intézetet. Kormányra kerültek…

– Szükség van országos pszichiátriai intézetre, és erről a Fidesz–KDNP egészségügyi munkacsoportjának van is konkrét elképzelése, amit, remélem, a tárca is elfogad majd. Évek óta tárgyalunk a pszichiátriai egyesületekkel, kiérlelt megoldási tervezetek jöttek létre egy országos intézet érdekében. Tarthatatlan, hogy már a gyermekeket sincs hol kezelni, mert nincs kapacitás, a Lipótról kiszorult felnőttek pedig kallódnak, hol az út szélén koldulnak, hol az egykori intézet körüli erdőkben vernek sátrakat. Nemcsak mi látjuk így, több ombudsmani jelentés is született erről a helyzetről, de a minisztérium három éve minden érvet lesöpört magáról, csak a saját valótlan állításait sulykolta. A Lipót eredeti formában történő visszaállításának azonban most nem nagy a valószínűsége.

– Lakópark, bevásárlóközpont nem lehet a Lipótból, azt a kerület nem engedi. Milyen egészségügyi célra lehetne hasznosítani?

– Ki kellene használni, hogy Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, és hogy a népesség egészségi állapota sajnos nálunk a legrosszabb. Nem reménykedhetünk tartós gazdasági fejlődésben anélkül, hogy javítanánk az emberek testi-lelki állapotát. A Lipóton létrehozhatnánk egy nagy európai népegészségügyi központot. Az elképzelést érdemes lenne fölvetni a legmagasabb európai fórumokon, a kérdésnek szerintem pozitív politikai hozadéka lenne.

– Nagyszabású elképzelésekkel kezdi a bizottság irányítását. Már csak az a kérdés, honnan lesz elegendő gyógyítónk a legalapvetőbb területen, a háziorvoslásban?

– Változtatni kell azon a merev szabályrendszeren, hogy még a belgyógyászprofesszort sem engedik háziorvosnak, csak ha előbb szakvizsgát tesz. Ez vicc. A kérdésről a háziorvoslást hangsúlyosan képviselő kamarával tárgyalni kell, mert elfogynak a háziorvosok. A gyakornoki rendszert is felül kellene vizsgálni, mert furcsa, hogy a medikus elvégzi az egyetemet, diplomát kap, de a szabályok alapján önálló munkára képtelen. A gyakornoki képzéssel tulajdonképpen az egyetemi évek hosszabbodnak meg, az egyetem pedig erre hivatkozva visszafogja saját gyakorlati képzését, inkább elméletet oktat. Ez tévút, ami kiöli a hivatástudatot a fiatal orvosokból. Tulajdonképpen nincs háziorvos-rezidens az országban, miközben a praxisok kiüresednek. Itt is sürgősen lépni kell.


Az egészségügyi bizottság tagjai

Mikola István* (Fidesz) elnök
Pesti Imre* (Fidesz) alelnök
Gyenes Géza (Jobbik) alelnök
Heintz Tamás* (Fidesz)
Hollósi Antal Gábor (Fidesz)
Horváth Zsolt* (Fidesz)
Iván László (Fidesz)
Jánosiné Bene Ildikó (Fidesz)
Kovács József (Fidesz)
Kupper András* (Fidesz)
Pósán László (Fidesz)
Szabó Tamás (Fidesz)
Zombor Gábor (Fidesz)
Garai István Levente* (MSZP)
Kovács Tibor (MSZP)
Tukacs István (MSZP)
Hegedűs Tamás (Jobbik)
Kiss Sándor (Jobbik)
Nagy Kálmán* (KDNP)
Puskás Tivadar* (KDNP)
Szilágyi László (LMP)

(*: az előző ciklusban is tag volt)

 

Niczky Emőke

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja