Magyar Hírlap online

Irán mégis bejöhet a hidegről, ismerik már hatalmi köreit

A múlt hét egyik kiemelt híre volt, hogy az Egyesült Államok öt év szünet után helyreállítja diplomáciai kapcsolatait Szíriával. A hír bejelentése után pár nappal Damaszkuszba látogatott Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök, s nemcsak a szíriai–iráni kapcsolatok szorosságáról biztosította a nemzetközi közvéleményt, hanem a nyilvánosság előtt együtt vacsorázott Basar Asszad szíriai elnökkel – és a sokáig rejtőzködő Hasszan Naszrallah sejkkel, a libanoni síiták nagy hatalmú vezetőjével.



Az üzenet nehezen félreérthető: Szíria „visszatér a hidegről”, az elhanyagolt és mellőzött páriaszerepből újra tényező a közel-keleti térségben; a másik fontos üzenet az, hogy Irán és törekvései nem leírhatók, a perzsákat, a régió egyik kulcsországát katonailag nem lehet fenyegetni – legfeljebb alkura lehet bírni Szíria közvetítésével. Hogy Izraelre milyen hatással volt az amerikai nagykövet kinevezésének híre, jelzi, hogy Jeruzsálem azonnal felkérte Washingtont: halassza el a poszt betöltését.

Még az 1960-as években John Le Carré (alias David John Moore Corn­well) brit szerző írt egy kémregényt, amelyben a publikum főleg azt látta, hogy a titkosszolgálatok a Keleten és a Nyugaton ugyanazok: nincsenek morális és amorális kémek, mindenütt a nemzetbiztonság állítólagos szakrális céljait szolgálják. A Le Carré-sztori jelképes erejűvé vált a hidegháború korában: a nemzetbiztonság sok ország céljait szentesíti.

A kém, aki bejött a hidegről (The Spy Who Came In From The Cold) azt próbálja meg leírni, hogy a titkosszolgálatok kulisszái mögött olyan üzletek folynak, amelyek a józan ésszel, a diplomáciával nem kiválthatók, de legalább nem fokozzák az idegbajt egyik oldalon sem.

Az Iráni Iszlám Köztársaság megalakulása 1979-ben – és a Nyugat-barát sah elűzése – hisztériát váltott ki külföldön. Khomeini ajatollah végül is egy olyan országot vett birtokba forradalmi erőivel, amely „olajtengeren lebeg”, s földrajzilag is összeköti Ázsiát, a volt Szovjetuniót Európával és a roppant érzékeny Közel-Kelettel. Határos Azerbajdzsánnal, Türkmenisztánnal, Örményországgal, a Kaszpi-tengeren szomszédos Kazahsztánnal, Oroszországgal, keleten Afganisztánnal, Pakisztánnal, nyugaton Irakkal, északnyugaton Törökországgal – és persze uralhatja, ha akarja, a Perzsa-öböl térségét is.

Teherán a minap értesítette a nemzetközi légitársaságokat arról, hogy ha nem használják a „Perzsa-öböl” kifejezést, a gépeiket kitiltják a légtérből. Ez a közlés azért figyelemre méltó, mert a legutóbbi időkig a Perzsa-öbölt csak „öbölként” (The Gulf) emlegették, illetve használták „az Arab-öböl” kifejezést, az óvatosabb országok – mint annak idején Magyarország volt – pedig mindkét nevet használták: „Arab- (Perzsa-) öböl”, a sorrend néha változott: Perzsa- (Arab-öböl).

A jelképes vita is jelzi, hogy Irán szó szerint megkerülhetetlen ország, mind katonai, politikai szempontból, mind az energiabiztonság okán is. Képes arra, hogy ellenőrizze az olajszállítási útvonalakat, ma már nagyon közel állhat az atomfegyver előállításához, a világűrbe tör, és műholdakat képes pályára állítani. Ez utóbbi képessége egyben azt is jelenti, hogy Iránnak lehetnek olyan rakétái, amelyekkel mint interkontinentális ballisztikus fegyverekkel, célba lehet venni más országokat.

Irán rohamléptekkel fejleszti urán­dúsító iparát, amely a potenciális atombombagyártás alapja. Teherán kivonta magát az nukleáris ipart ellenőrző Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzése alól, és eddig arra hivatkozott, hogy azért kell neki a nukleáris fűtőanyag, mert a kőolaj és a földgáz egyszer elfogy, ezért meg kell alapoznia energiaellátását. Most azzal érvel, hogy a nemzetközi jog szerint semmi sem korlátozhatja az atomenergia békés felhasználásában – ez így igaz, ha aláveti magát a nemzetközi ellenőrzésnek –, és szüksége van az orvosi célú sugárzó anyagra, például a rákos betegek gyógyításában. Mindehhez azonban nem kell az atomfegyver gyártására is alkalmas, nyolcvan-kilencven százalékosra dú­sí­tott urán, amelyet Teherán célul tű­zött ki. Ahmedinedzsad elnök már beje­lentette, hogy Irán képes a húszszázalékos urándúsításra, és ez nem a felső határ.

Az ENSZ eddig háromszor léptetett életbe gazdasági szankciókat Iránnal szemben ellenőrizetlen nukleáris programja miatt. Az Egyesült Államok a Biztonsági Tanács másik négy vétójoggal rendelkező és kötelező erejű döntésre jogosult tagjával (Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország) és Németországgal – ezt nevezik 5+1-nek – most arra készül, hogy újabb megsemmisítő erejű és világszerte érvényes büntetőintézkedéseket hozzon Iránnal szemben.

Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök, akit tavaly vitatható körülmények között választottak újra, eddig minden alkalmat megragadott arra, hogy Izraelt „letörölje a térképről”, a holokausztot „mítosznak” nevezte, és konferenciát rendezett Teheránban a holokauszt tagadásáról.

Ez késztette Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt arra, hogy Moszkvától Washingtonig arra sürgesse a világot: ne szállítson egyebek között benzint Iránnak, mert ez a gyenge pontja az iszlám köztársaságnak. Hiába termel ugyanis rengeteg kőolajat az ország, finomítója nincs, a benzint s egyéb nyersanyagokat importálja, az olajipar válságban van, minden fejlesztésre szánt pénzt elvisz a nukleáris ipar.

Izrael azonban „sebezhető”: hivatalosan nem tagja a nukleáris klubnak, de biztosan van atomfegyvere, amely felett senki sem gyakorol ellenőrzést. Erről a titkokat 1986-ban Mordechai Vanunu volt izraeli atomtechnikus leplezte le a brit sajtóban, őt később az izraeli titkosszolgálat tőrbe csalta, és csaknem húsz évre börtönbe zárták. Irán akár Indiára és Pakisztánra is hivatkozhat: van már hindu és iszlám atomfegyver is, csak éppen látszólag ez senkit nem érdekel. És van még egy titkos fegyver: Kína. Peking nem akar konfliktust Iránnal, a diplomáciai megoldást szorgalmazza, például az egyre idegesebb Oroszországgal szemben. Kínának a közeljövőben olajra – sok olajra – lesz szüksége.

Ha pedig Irán és Szíria összeáll, akkor a közel- és közép-keleti politikai térkép és a geostratégiai helyzet megváltozik. Irakot pillanatnyilag „semlegesítik” a belpolitikai konfliktusok, Törökország válsággal küszködik, Afganisztánban dúl a háború, és a volt szovjet közép-ázsiai országokat sem éppen a stabilitás jellemzi.

A helyzet képlékeny. Bár Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nemrég katonai diktatúra kialakításával vádolta Iránt, úgy látszik, Barack Obama elnök is belátta, hogy hosszabb távon nem üzlet neki Szíria és Irán elszigetelése, Washingtonnak elég az afganisztáni háború, mert újabb frontot nem tud nyitni, és torkig van Izraellel is, amely semmiféle gesztust nem akar tenni a megbékélés felé. A közel- és közép-keleti zsákutca arra ébresztette rá az Egyesült Államokat, hogy nem neki – feltétlenül csak neki – kell elrendezni dolgokat egy tőle távol eső földrajzi térségben. Az amerikai elnök korábban deklarálta, hogy még az ellenségeivel is tárgyalni kíván, és az sem lehetetlen, hogy Iránt is „behozza a hidegről”.

---

A régió megkerülhetetlen szereplője

Az iráni atomprogram kezelése lesz a legfontosabb téma a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának ma kezdődő ülésén. A várhatóan négy napig tartó tanácskozáson megvitatják a tavaly megválasztott új főtitkár, Amano Jukija jelentését. A NAÜ mindeddig csak feltételezhető múltbeli tevékenységeket említett Iránnal kapcsolatban, de a sajtónak kiszivárogtatott mostani jelentésben az áll: elképzelhető, hogy Irán atomfegyver gyártására alkalmas urándúsítással kísérletezik. A dokumentum szerint Irán nem tájékoztatta időben a NAÜ ellenőreit, mielőtt nemrégiben előállított kis mennyiségű magas fokon dúsított urániumot. Irán ezt vitatja és álláspontja szerint a jelentés azt erősíti meg, hogy Teherán nukleáris tevékenysége békés célú. Irán megosztott ország. A városiak nagyobb része alkalmazkodni kíván, a nyugatihoz hasonló életre vágyik, míg a 75 milliós lakosság nagyobb része feltétel nélkül támogatja Irán regionális nagyhatalmi törekvéseit. (MH)