2010-08-31
Holnaptól bővül a szárnyvonalak menetrendje
Az iskolakezdéstől bővített menetrend szerint közlekednek a személyvonatok azon az öt vasútvonalon, amelyen július elején indult újra a forgalom.
Bár a tervek szerint szeptemberben újabb mellékvonalak nyíltak volna meg a forgalom előtt, ez csak később vagy a decemberi menetrendváltáskor következik be.Holnaptól bővített menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok az újra megnyílt vasúti mellékvonalakon. Ez azt jelenti, hogy a bevezető időszak két-három vonatpárja helyett naponta négy-nyolc közlekedik az érintett szakaszokon. Az újraszerkesztett indulási, érkezési időket elsősorban a diákok és a munkába járók igényei szerint határozta meg a MÁV, a vonalak többségén ezzel legalább a bezárás előtti szint érhető el.
Mint arról beszámoltunk, a júliusi újraindításkor súlyos bírálatok érték a MÁV-ot, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot a menetrend miatt. A Székesfehérvár–Komárom vasútvonalon például napi rendszerességgel két vonatpár – kettő az oda-, kettő a visszaúton – közlekedik, ami nem felel meg az utasok igényeinek. A szaktárca, a MÁV és az önkormányzatok képviselői további egyeztetéseket tartanak, így a vonalak menetrendjei decemberben ismét változnak.
Ismert: a Gyurcsány-kormány 2007 márciusában 14 vasútvonalat záratott be, összesen 474 kilométer hosszan, ezt követte a Bajnai-kabinet intézkedése tavaly decemberben, aminek eredményeképpen 826 kilométeren 25 szárnyvonalat – Veszprém és Zirc között csak hétközben – iktattak ki a menetrendből.
Az új kormány intézkedése révén első lépésként július 4-én öt vonalon, a Komárom és Székesfehérvár, a Zirc és Veszprém, a Pápa és Csorna, a Lajosmizse és Kecskemét, valamint a Karcag és Tiszafüred közötti vasútvonalon indult újra a forgalom. Készültek arra tervek, hogy az iskolakezdéskor újabb négy-hat vonal nyílik meg, de ez csak ősszel vagy a decemberi menetrendváltáskor következhet be. Leginkább Putnok és Szilvásvárad, valamint Abaújszántó és Hidasnémeti között indulhat meg a forgalom, de nagy a valószínűsége annak is, hogy hamarosan Godisa és Komló között is közlekedjenek a szerelvények.
Putsay Gábor