Magyar Hírlap online

Gyurcsány bűnsegédi szerepe

A Kairosz Kiadó gondozásában nemrég könyvben is megjelent, a 2006. október 23-án történtekkel foglalkozó Balsai-jelentést bemutató második cikkünkben az előállításokat követő eseményeket és bírósági eljárásokat elevenítjük fel, kiemelve végül azt a konklúziót, amely a tények alapján a szándékosság gyanúját veti fel.

A 2006 őszén elfogott személyek a rendőri intézkedések után újabb bántalmazásokat szenvedtek el, ekkor már a büntetés-végrehajtási (bv) intézetekben, ahol egyébként óriási káosz uralkodott. Az egyik börtönben térdepeltették is a behozottakat, ezt még Boglyasovszky Csaba, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet akkori parancsnoka is látta. A felvételeket el is küldte a katonai ügyészségre, ám a vádhatóság nem állapított meg bűncselekményt. Újabb apró, de fontos momentum, hogy a felvételeket „a bv-szabályzat alapján” pár nap múlva letörölték. Egy tanú vallomása szerint amúgy Boglyasovszky nemcsak szemlélője, hanem részese is volt a bántalmazásoknak.

A Balsai-jelentés külön fejezetben foglalkozik az igazságszolgáltatással, rámutatva, hogy az előzetes letartóztatások elrendelésekor sem az ügyészségek, sem a bíróságok nem tudtak megfelelni alkotmányos rendeltetésüknek. Egyes ügyészi vezetők még évekkel később is védték a mundér becsületét, amikor már rég megismerhetők voltak az iratok. A felderítés, amelyből kiderülhetett volna, hogy melyik rendőr mit csinált, nem az ő dolguk volt – hangoztatták. Bene László akkori országos rendőrfőkapitány ugyanakkor ezt a feladatot az ügyészségre hárította, mert etikátlannak tartotta volna, ha a rendőrség végzi ezt el saját alkalmazottaival szemben. A kör tehát – kvázi – bezárult.

A bíróságok a kifogásolt ügyek egy részénél „a hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett” erőszakra hivatkoznak, pedig ezt még a kődobálókra sem lehetett volna „ráhúzni”. Az elsőfokú eljárások hemzsegtek a szakmai hibáktól, többször előfordult, az előzetes letartóztatás fenntartását azzal indokolták, hogy az elkövetők az „elmúlt napok eseményei” alapján újabb bűncselekményt követhetnek majd el.

A jelentés szintén külön foglalkozik Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök szerepével, hangsúlyozva, elkerülhetetlen a volt kormányfő politikai és jogi felelősségének vizsgálata. Balsaiék arra mutatnak rá, hogy Gyurcsányék folyamatos veszélyérzetet tartottak fenn, ezzel indokolva a megerősített rendőri jelenlétet. Külön kiemelendő, hogy a volt kormányfő az események alatt folyamatos telefonkapcsolatban állt Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitánnyal. Eben a kontextusban pedig felmerül a felbujtói vagy a bűnsegédi szerep.

A jelentés szerint a 2006. október 23-án történtek alkalmasak voltak a lakosság megfélemlítésére, ami terrorcselekmény elkövetésnek vagy előkészítésének gyanúját veti fel. Balsai az összegzésben arra hívja fel a figyelmet, hogy az események nem írhatók pusztán az emberi butaság, a rendőrszakmai hibák rovására, egyértelmű a szándékosság. A kötet a tragédia talán legjellemzőbb eseteként mutatja be az ártatlanul meghurcolt Dukán Dá­niel történetét, aki rámutat a lényegre: „Nem akarom elhinni, hogy egy demokratikus jogállamban, a 21. század európai uniós Magyarországán ilyesmi megtörténhetett.”