Magyar Hírlap online

Göröngyös volt az út, amíg kialakult a mai választójog

Április 11-én tartják az országgyűlési választások első fordulóját, amelyen a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú állampolgárt megillet az a jog, hogy választó és választható legyen. Ez persze nem mindig volt így, ahogy a szavazás titkossága, közvetlensége és általánossága sem. Összeállításunkban a teljesség igénye nélkül áttekintjük a választójog elmúlt 160 éves alakulását.

A napjainkban is működő parlamenti rendszer gyökerei Magyarországon 1848-ra nyúlnak vissza, amikor a reformkor vívmányaként a rendi országgyűlést felváltotta a népképviseleten alapuló törvényhozás. Ez azonban korántsem jelentette, hogy a nép széles rétegei választhatták a parlament alsóházának tag­jait. Ekkoriban az 1848/V. törvénycikkelyben meghatározott vagyoni és műveltségi cenzus nyomán, a különböző feltételeket teljesítve mindössze a lakosság hét-nyolc százaléka volt jogosult voksolni. Ez csak a húsz év feletti férfiaknak adatott meg, közülük is csak az értelmiségiek, illetve az anyagi kritériumoknak megfelelve a legalább háromszáz forint értékű földdel vagy házzal, egynegyed telekkel vagy birtokkal vagy száz ezüstforint évi jövedelemmel rendelkezők. Emellett szavazhattak a választójoggal már korábban is rendelkező városi polgárok. Az 1848-as választás nyomán létrejövő, háromszázhetvenhét követből álló képviselőház azonban nem sokáig dolgozhatott, a szabadságharc leverése után az abszolutista Habsburg-udvar tizenkét évig nem hívta össze a parlamentet. A kiegyezés után azonban folyamatosnak tekinthető az országgyűlés működése.

A választási törvény 1874-ben változott újra, amely azonban a vagyoni cenzus részletesebb szabályozásával és szigorításával tovább szűkítette a választásra jogosultak körét. Az alapszabály nem változott: csak húsz év feletti férfiak választhattak. Városi ház, egynegyed telek vagy birtok, 16 forint jövedelmet adó föld vagy 105 forint évi tiszta jövedelem után fizetett államadó – egyebek mellett ezek voltak a feltételek. Az 1874. évi XXXIII. törvénycikk tiltásokat is tartalmazott: nem szavazhattak például a katonák, a csendőrök és az elítéltek. A szavazásra jogosultak aránya hat-hét százalékra csökkent. A törvény hosszú ideig, harmincöt évig volt érvényben, tizenegy választás zajlott az említett feltételekkel.

A századforduló után egyre jobban felerősödtek az általános választójogot követelő mozgalmak, ám 1913-ban mindössze azt sikerült elérniük, hogy az addig nyílt szavazás helyett a választók a fővárosban és a törvényhatósági jogú városokban titkosan szavazhassanak.

A radikális változásokat hozó, 1918 szeptemberében elfogadott újabb választójogi jogszabályon hamar átlépett a történelem. Az I. néptörvény a huszonegyedik életévüket betöltött férfiak mellett a huszonnégy évet betöltő és írni-olvasni tudó nőkre is kiterjesztette a szavazójogot, és deklarálta a választások titkosságát. Ilyen kondí­ciók között azonban egy választást sem tartottak Magyarországon. Egy évvel később, a Tanácsköztársaság bukása után született újabb jogszabály pontosította a feltételeket, de ezeket is csak egy választáson alkalmazták.

Az újabb módosításra 1922-ben került sor, a 2200-as számú miniszterelnöki rendelet azonban ismét szűkítette a választójogot. Választhatott minden huszonnégy évet betöltött férfi, ha már legalább tíz éve magyar állampolgár, két éve ugyanazon a településen élt, és elvégezte az elemi iskola négy osztályát. A nők esetében a korhatár harminc év volt, az iskolai kritérium pedig hat elemi. A férjezett, három gyereket nevelőnek elég volt a négy elemi is, de ha valaki főiskolát vagy egyetemet végzett, harmincéves kor alatt is voksolhatott. Községenként (szavazókörönként) Budapesten és a törvényhatósági városokban arányos képviseleti rendszer szerint, lajstromos szavazással, titkosan, a többi választókerületben nyílt szavazással történt a voksolás. Ez a rendelet is csak egy voksolást ért meg, bár három évvel később a lényegében változatlan, de immár törvényerőre emelt jogszabály alapján három választást is tartottak hazánkban.

Az 1938-as XIX. választójogi törvény legnagyobb vívmánya a szavazás titkosságának általánossá tétele volt úgy, hogy ezt alkalmazták is. A választójog feltételeit megkülönböztették a lajstromos és az egyéni választókörzetekben. Az addigi feltételeket nagyjából meghagyva, utóbbi esetben a férfiaknál és a nőknél is harminc év lett az alsó korhatár.

A drasztikus változást a háború után életbe lépő 1945/VIII. választójogi törvény hozta meg, amely deklarálta az általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazást. Minden huszadik életévét betöltő férfi és nő választhatott, ha nem volt elmebeteg, elítélt vagy háborús bűnös. A korábbi egyéni választókerületi rendszer helyett a listás rendszert vezették be.

Érdemes kitérni a kommunisták által megvalósított, az egész országra kiterjesztett 1947-es csalásra, amely kék cédulás választások néven vonult be a történelembe. Az 1947-es törvény megengedte, hogy a névjegyzékbe felvett, de nem a lakhelyükön tartózkodó választók ott szavazhassanak, ahol éppen vannak. Választójogukat a világoskék cédulára nyomtatott névjegyzéki kivonattal igazolták. Az MKP vezetése rengeteg hamis cédulát nyomtatott ki, és ezeket felhasználva a kiképzett aktivisták akár tíz-húsz helyen is leadták szavazatukat.

Az 1949-es IX. törvény érdemben nem változtatta meg a háború után hozott választójogi szabályozást, az 1953-as is csak minimális módosítást, a korhatár húszról tizennyolc évre csökkentését deklarálta, és a politikai alapú kizáró okokat is csökkentette.

A többpártrendszer felszámolását, a kommunista diktatúra bevezetését követően formálissá váltak a választások, igaz, erősen ajánlott volt részt venni a voksolásokon. Kisebb változás csak 1967-ben következett be, amikor lehetővé tették a többes jelölést, bár az állampárt mindössze kilenc választókerületben állított két jelöltet. Tizenhat évvel később jelentősebb változást hozott, hogy az országos lista mellett ismét bevezették az egyéni választókerületi rendszert, amelyen kötelezővé tették a többes jelölést.

A diktatúra eróziója végül elvezetett az országgyűlési választásokról szóló 1989-es törvényig és az Alkotmány módosításáig, amely a többpártrendszer bevezetése mellett deklarálta, hogy minden nagykorú magyar állampolgár választó és választható, amennyiben nem áll cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság vagy éppen kényszergyógykezelés alatt, nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától, illetve nincs börtönben.

 

---

Szavazólap helyett bottal voksoltak

A nyílt szavazás azt jelentette, hogy a választó nem szavazólapon és szavazófülkében adta le voksát, hanem a szavazatszámláló bizottság előtt nyilvánosan kijelentette, hogy melyik jelöltre kíván szavazni. A titkos szavazást csak jóval később vezették be, igaz, az 1848-as szabadságharc utáni időkben is volt példa erre. Akkoriban, mivel az írni-olvasni tudás nem volt követelmény, ezt általában választóbotokkal hajtották végre. A szavazóhelyiségben több, a jelöltek számának megfelelő ládát helyeztek el, amelyeket különböző színűre festettek. A helyiségbe való belépés előtt a szavazó kapott egy körülbelül másfél méter hosszú, speciális jellel vagy faragással ellátott botot, amelyet elhelyezett az általa kiválasztott jelölt ládájában.

 

 

---

Egyéni és listás rendszer

Kezdetben a választások a jelöltek rivalizálásán alapuló többségi elv alapján zajlottak. Először az 1922-es rendelet vezeti be az arányosító listás, akkor még lajstromosnak nevezett rendszert Budapesten és a törvényhatósági városokban. A lajstromos választókerület lényege, hogy egy választókerületben több mandátum, képviselői hely van. A szavazatok egyenlő értéke érdekében a mandátumok számát vagy a lakosság, vagy a választójogosultak számához kötik. Két választáson (1945, 1947) csak különböző pártlistákra lehetett szavazni, majd később csak egyre. A mai magyar választási rendszer arányosságra törekvő vegyes, azaz egyéni képviselőjelöltekre és pártlistákra is szavazunk.

 

---

Változatos képviselői létszám

1848 óta az idei lesz a 43. országgyűlési választás hazánkban. A képviselők száma azóta többször változott, az eltérések igen nagyok. Míg az első népképviseleti választáson 377-en jutottak be a parlamentbe, 1925-ben például már csak 245-en. A csúcspontot 1945 jelentette, ekkor 421-re nőtt a honatyák száma. Ezután ismét csökkent a létszám, majd újra felemelkedett a mai, 1990 óta változatlan 386-ra.