Magyar Hírlap online

Folt soha ne essen a kardon!

Csodálatos és felemelő érzés volt az augusztus 20-i tisztavatás. Érdemes emlékeztetni: a hivatalos ünnepség a díszalegység bevonulásával kezdődött, ezután fogadták a történelmi zászlókat. Az esemény fénypontja a tiszti fogadalomtétel, az esküt követő kardrántás és Isten áldásának kérése volt. Ez utóbbi régi, ludovikás hagyományokat tükrözött, s egyben azt jelzi, az ifjú tisztek akár a legdrágábbat, az életüket is hajlandók feláldozni a hazájukért. Régi szokás az is, hogy minden évben az egyetem egy kiválóan végzett katona hallgatója a tiszti eskü szövegének előmondója. Új elem volt, hogy a szöveg alatt a Bánk bán című Erkel-opera Hazám, hazám áriájának zenekari feldolgozását hallhattuk.



„A díszruha és a szablya a bajtársi és emberi összetartozás kifejezője, a szocializáció fontos eleme, lévén a hallgató így büszke lehet kinézetére, s ez megfelelő tartást biztosít számára” – mondta lapunknak Kedves Gyula ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa. Megtudtuk, a régi, ludovikás hagyomány felelevenítésének gondolata először nyolc esztendeje, a Parádék és díszszemlék katonái című kiállításon vetődött fel. A tárlat berendezésekor találkoztak nagy számban azokkal a fényképekkel, amelyek a Magyar Királyi Ludovika Akadémia tisztavatásain készültek. Ezeket látva a HIM és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) munkatársai úgy gondolták, itt az ideje e régi, szép és nemes szokás felelevenítésének.

„Azt, hogy most pontosan kinek jutott eszébe nyolcévnyi munka után célegyenesbe fordítani az ötletet, nehéz lenne megmondani, ám annyi bizonyos, nagyon jó gondolat volt a megvalósítása” – vélekedett Kedves Gyula. Az ezredes elmondta, kardrántásos esküt legutóbb 1944 augusztusában láthatott a közönség. Ebben az évben amúgy két kibocsátás volt, mert a riasztó hadihelyzet miatt a következő évfolyamot is felavatták.

„A 16. századig a kard volt a fegyver, a haza védelmének záloga, a férfiasság szimbóluma. Ez különböztette meg a katonát a polgártól vagy a földművestől, akik leggyakrabban csak szükségeszközökkel, kiegyenesített kaszákkal, átalakított buzogányokkal és egyéb polgári szerszámokkal mentek a csatába” – elevenítette fel a történelmi alapokat Kedves Gyula. Bár a gyalogság a lőfegyverek feltalálása és elterjedése után egyre kevésbé használt kardot, a magyar lovasságnál még az 1848–49-es szabadságharc alatt, sőt az első világháborúban is szerepet játszott. A hideg acél a tiszteknél egyben a csapatok vezetésére, vezénylésére és önvédelemre is szolgált.

„A fiatal tisztek oldalán és kezében az úgynevezett 1948 mintájú Kossuth-szablyát láthattuk. Ez nem egészen felel meg a hagyományos magyar kardnak, de kétségtelenül dekoratív megjelenésű” – árulta el az ezredes. Hozzátette, ma még bizonytalan, hogy a jövőben újat terveznek-e vagy ezt tartják meg.

„A szablya a becsület jelképe is egyben. Azzal, hogy az avatáson a tisztek Isten áldását kérik, kifejezésre juttatják, hogy a pengét semmiféle szégyenfolt nem érheti, vagy ha mégis, e koszt a vérükkel kell lemosniuk” – mondta lapunknak Zágonyi István gyűjtő. Hozzátette, ismeretei szerint a legrégebbi, eskühöz köthető kard az 1880-as évekből származik, s ma a HIM gyűjteményében található.

Maga a szablya régi hazai fegyver. Egyélű, kissé ívelő kardféleség, előre tört markolattal. Kimondottan könnyű, jól forgatható harci eszköz, amelyet apró csuklómozgásokkal lehet villámgyorsan mozgatni, dolgoztatni. Az úgynevezett tört markolat a fegyver zárt tenyérből történő kifordulását akadályozza. Hegy felőli felső részén kétélűvé válik, ezt a második élt nevezik fokélnek. Ebben a formájában a fegyver a honfoglaló magyarokkal jelenik meg Európában. Görbeségéből adódóan támadás közben átfordítva rengeteg kellemetlen meglepetést tud okozni az ellenségnek, ugyanakkor csekély súlya és rugalmas kezelhetősége miatt alkalmas ritmusváltásra alapozott cselvágások végrehajtására.

A honfoglalás kori magyar szálfegyver csillogó arany- vagy ezüstvereteivel rangjelző szerepet töltött be, akár későbbi társai, a díszkardok, díszszablyák. A török megjelenésével ismét kedvelt védő- és támadóeszköze lesz a magyar hajdúknak, azaz a huszárok elődeinek. A HIM-ben fellelhető darabok egy részének a markolata oldalról nézve sascsőr alakú kupakban, alulnézetből csepp formában végződik. A törököké görbébb, kecsesebb pengéjű, és hagymafej zárja le, amelyen egy csuklóra kapcsolható markolatszíj fityeg, így azt a küzdelem közben sem tudja elhagyni a gazdája. A hajdúk és a végvári vitézek által használt példányok keresztvasai a 16. században szinte valószínűtlenül hosszúak, a nyúlásban vélhetően az idegen kézből eredő csapások elhárítása játszhatott szerepet.

---

Új díszöltözet is lesz

Hatvan új típusú és teljesen hazai gyártású díszegyenruhája van a Magyar Honvédségnek. Ezeket a huszadikai eskütételkor az első és második évfolyamos hallgatók viselték, miközben a frissen végzettek a saját fegyvernemüknek megfelelő kis társasági öltözetet hordták. A díszöltözet rendszeresítésével hagyományt kíván teremteni a Honvédelmi Minisztérium és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. Bevezetésével fejet kívánnak hajtani a nemzeti tisztképzésért évszázadokon keresztül küzdő jeles személyiségeink, a háborúkban hősi halált halt, a magyar hadseregben mindenkor szolgált tisztek előtt, és őrzik az általuk képviselt, továbbadott értékeket. Mindez hiánypótlás, hiszen a hallgatók korábban nem bírtak olyan ruhákkal, amelyekben méltó módon jelenhettek volna meg ünnepi rendezvényeken, nemzetközi eseményeken. Az egyes darabok küllemének pontosítását és a díszítő elemek szakmai leírását a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumra bízták. Az egyetem feladata a költségek előteremtése, a csapatpróbák levezénylése. Minderre és a teljes hallgatói állomány ellátására egy esztendő áll rendelkezésre. Mindez előreláthatóan 2011 végéig, 2012 elejéig tart, azaz két év múlva még szebb külsőségek között letett esküben reménykedhetünk.