Decemberben megkezdődött, februárban folytatódik, s márciusban első fokon már ítélet is születhet Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester és társai ügyében a hűtlen kezelés vádjában a Fővárosi Bíróságon.
Bár Magyarországon nincs precedensjog, mégis precedensértékű ítélet születhet a kiemelt üggyé nyilvánított hűtlen kezelési történetben egy terézvárosi palota áron alul és törvénytelen módon történő eladása miatt. Magyarországon ugyanis még nem fordult elő, hogy egy teljes döntéshozó testülettel szemben vádat emeljenek, eddig hasonló esetekben a képviselők mindig a kollektív felelősség mögé tudtak bújni.
Most nem.
Verók István polgármester mellett további tizenkét szocialista és szabad demokrata képviselővel szemben emelt vádat az ügyészség azért, mert tudták, hogy van jobb ajánlat, mégis a rosszabbat fogadták el. Pontosabban, az egyéb ajánlatokat nem is voltak hajlandók tárgyalni. A Magyar Hírlap úgy értesült – és ez a büntetőperben várhatóan kiderül –, hogy az ominózus palota egyik bérlőjének, az Oktogon kávéház tulajdonosainak vételi ajánlatát már az irattárban sem találták meg a nyomozók.
Az Andrássy út 47. szám alatti palotát az MSZP–SZDSZ-koalíció 2004-ben „verte dobra”, a vádhatóság szerint a versenyeztetés szabályait kijátszva, és csupán az Ennet Kft. ajánlatáról voltak hajlandók tárgyalni. A vagyonkezelés helyi szabályai szerint kétszázmillió forintot meghaladó értékű vagyontárgy esetén volt kötelező a pályáztatás, ám 2004 májusában a Verók István szocialista polgármester által vezetett testület olyan rendeletet fogadott el, hogy a testület minősített többség esetén (ez az összes megválasztott képviselő több mint felét jelenti) még kétszázmillió forint felett is eltekinthetett a pályáztatástól.
Egy hónappal később a tiltakozó ellenzék érveit lesöpörve az asztalról, az említett Ennet Kft.-nek adták el a palotát. Csakhogy becsúszott egy apró baki, a vevő, illetve családtagjai az Andrássy 47. egyharmadában bérlők voltak, és ez bizony befolyással volt a palota értékére is. A vevőnek önmagát ugyanis nem kellett kiürítenie – vagyis lelépési pénzt fizetnie –, így viszont az ingatlan lakott ára legalább 127,8 millió forinttal nagyobb volt annál, mint amennyit a vevőnek fizetnie kellett. A vádiratban ez az összeg szerepel, mint különösen nagy vagyoni hátrány okozása.
A megvádolt képviselők a büntetőeljárásban – erzsébetvárosi társaikhoz hasonlóan – azzal védekeznek, hogy ők „nem értettek hozzá”, nem ismerték pontosan a rendeleteket, és vakon megbíztak párttársaikban, illetve a szakapparátusban. A jegyzőkönyvekből azonban kiderül, hogy ez igen gyengécske védekezés, mert Deák Erzsébet akkori jegyző például azt vallotta kihallgatásán: „A döntéshozók számára rendelkezésre álltak a döntéshozatalhoz szükséges jogszabályok, s azokat bármikor megnézhették.”
Még ennél is terhelőbb a lakásosztály vezetőjének tanúvallomása, aki az Andrássy út 47. eladása előtt nem volt hajlandó szignálni az adásvételi szerződést, mivel az Ennet Kft.-nek (a vevőnek) gyakorlatilag bérbeadói jogokat adott az önkormányzat, és nem biztosították a házban élő lakóknak a lakástörvényben garantált elővásárlási jogát sem.
A lakásosztály vezetője tanúvallomásában azt is mondta, hogy Verók és Fürst György alpolgármester (aki akkoriban az önkormányzat vagyongazdálkodásáért is felelt) gyakorta konzultált az Andrássy úti ingatlanok értékbecslését végző Dollarland Kft. ügyvezetőjével, Gubicza Gyulával. „Furcsa volt számunkra – vallotta az osztályvezető –, hogy amikor bejött a vételi ajánlat, még ugyanazon a napon meg is válaszolták.” Ez önmagában is arra utalhat, hogy valakik mindent előre levajaztak.
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont