Magyar Hírlap online

Elbúcsúztak az álliberálisok, és elszállt a madárcsapat

Az SZDSZ a magyar társadalmat akarta átszabni

Elbúcsúzott az SZDSZ a ciklus utolsó parlamenti ülésnapján. Legalábbis hétfőn ilyen hangot ütött meg Pető Iván volt pártelnök, a szabad demokraták kemény magjának húsz évig meghatározó politikusa. Pető beszédében kisebbíteni akarta pártja tagadhatatlan felelősségét a hazai közállapotok drámai romlásában. Górcső alá vettük, mi is a magát mindvégig liberálisnak hazudó SZDSZ öröksége.



Az Antall-kormány idején az SZDSZ volt az egyik kerékkötője az igazságtételnek, miközben a párt meghatározó politikusai és a holdudvarba tartozó befolyásos értelmiségiek lépten-nyomon gúnyolták nemzeti szimbólumainkat és a történelmi egyházakat. Emlékezetes az is, hogy 1992-ben a Demokratikus Charta létrehozásával, a szabad demokraták vezetésével sikerült kihozni a politikai karanténből az MSZP-t. 1994-től az SZDSZ három cikluson át volt része a kormányhatalomnak, legfontosabb szimbolikus témái, valamint „kormányzati eredményei” teljes életidegenséget sugároznak. Elég csak az elsősorban a drogosokat és homoszexuálisokat helyzetbe hozó jogkiterjesztő akciókra vagy a fasizmussal-nácizmussal való állandó riogatásra utalni.

Az önmagát két évtizede liberálisnak beállító SZDSZ mindazonáltal 2001-ben – a szocialistáktól eltérően – nem szavazta meg a státustörvényt, amely megszüntette határon túli nemzettársaink Magyarországon ad­dig tetten érhető jogi idegenségét. Miközben itthon a mindenáron megvalósítandó antiszegregáció mellett kardoskodtak, a külhoni magyarokat érő jogsértések miatt a legtöbbször egy szavuk sem volt.

Pető Iván hétfőn nem kevesebbet állított, mint hogy pártja átlagos parlamenti arányának legfeljebb a duplájával felel Magyarország mostani állapotáért. Bár százalékokon felesleges vitatkozni, az egyértelműnek tűnik, hogy a rendszerváltás idején még vad antikommunista retorikával színre lépő szabad demokraták doktriner gazdaság- és társadalompolitikája meghatározó szerepet játszott a baloldali országrombolásban. A zsidó származását több nyilatkozatban is vállaló, de nem vallásos Pető Ivánt a rendszerváltás után rendszerint szembesítették felmenőivel, lévén mindkét szülője az Államvédelmi Hatóság tagja volt. A Magyar Narancs korábban megírta, 1994-ben azért nem Pető lett a listavezető, hanem Kuncze Gábor, mert a pártvezetés úgy látta: a választópolgárok nagyobbik része nem fogadta volna el, hogy az országnak zsidó legyen a miniszterelnöke. Pető Iván 1992 és 1997 között töltötte be az SZDSZ elnöki posztját, ám kevésbé ismeretes, hogy Tölgyessy Péter legyőzésénél zalai álküldöttek segédkeztek neki.

Álküldöttek később aztán Fodor Gábor és Kóka János párharcánál is felbukkantak, és akkor már első fokú bírósági ítélet marasztalta el a felbujtókat és a mások helyett szavazó álliberálisokat.

Magyar Bálint húsz évig tartó ámokfutását mindvégig botrányok kísérték. Kétszer is volt oktatási miniszter, a Horn-kormányban és a Medgyessy–Gyurcsány-kabinet idején is. Az 1994-es MSZP–SZDSZ-koalíció létrejöttében oroszlánrésze volt, pedig a választások előtt kizárta az együttműködés lehetőségét egy Horn Gyula vezette kormánnyal. A Tocsik-ügyben nem Magyar vitte el a balhét, holott a pártfinanszírozási ügyeket ő intézte. A Sulinet-ügy és az érettségibotrányok sem tudták kimozdítani miniszteri székéből, ellenfelei azonban mégsem ezekért, hanem az integrált oktatási rendszerért és az oktatási színvonal általános hanyatlásáért teszik felelőssé.

Az SZDSZ igazi mélyrepülé­séért Magyar mellett súlyos felelősség terheli Kóka Jánost is. A szabad demokratáknak köszönhetően állami informatikai megrendelésekből milliárdossá lett üzletemberként a párthoz szegődő politikust 2004-ben nevezték ki a gazdasági tárca élére, 2007-ben pedig pártelnök is lett. Kóka hosszú ideje a politikusi népszerűségi rangsor biztos sereghajtója, neve felvetődött a Dataplex-, a Sulinet- és az Elender-ügyben, de XII. kerületi házépítési botránya vagy a vasúti vonalak bezárása sem javított a megítélésén. Emlékezetes megnyilvánulása volt, amikor 2005-ben, a gazdasági tárca átszervezésekor, a létszámleépítések kapcsán kijelentette: „A békákat sem kérdezik meg a mocsár lecsapolásáról.”

A szürke hétköznapokon az SZDSZ egyes politikusai patinás épületek privatizálására, az egyetemek, az egészségügyi és egyéb intézmények ingatlanvagyonának értékesítésére fordítottak nagy gondot. Az elmúlt nyolc évben, az MSZP-vel koalícióban, hol a túlelosztást, hol az egyensúlyteremtést támogató szabad demokraták az egészségügyből jelentős forrásokat próbáltak kivonni reform címén, miközben sokszor messze a piaci ár felett fejlesztettek infrastruktúrát, és szerveztek ki kormányzati funkciókat ismerős vállalkozásoknak – természetesen közpénzen.

2006 véres őszén az is teljesen egyértelművé vált, hogy a szabad demokrata vezetők – tisztelet a kivételnek – valójában közömbösek az emberi jog iránt, liberalizmusuk erre már nem terjed ki. Az SZDSZ egyik utolsó magyarellenes parlamenti reakciója az volt, hogy frakciójának többsége nem támogatta a külföldiek földvásárlási moratóriumának hároméves meghosszabbításáról szóló határozatot. Ha Eörsi Mátyáson, Gusztos Péteren, Horn Gáboron, Ikvai-Szabó Imrén, Kóka Jánoson, Kuncze Gáboron, Magyar Bálinton, Pető Ivánon és Sándor Klárán múlna, akkor már jövőre kiárusítható lenne hazánk utolsó kincse, Európa egyik legjobb minőségű termőföldje.

---

Egy volt szabad demokrata tanulmányából

„A párt vezetői és politikájának meghatározói tulajdonossá és ezáltal tovább uralkodóvá a Kádár-rendszernek a vállalati, szövetkezeti és intézményi tulajdon közelében ténykedő uralkodó elitjét vagy valamely külső befektetők körét kívánták megtenni, s a régi – 1948 előtti – polgári-kispolgári rétegek vagy utódaik tulajdonszerzését igyekeztek megakadályozni. […] A párttá vált ős-SZDSZ-nek volt azonban egy másik rejtett célja […] egy olyan társadalom képe bontakozik ki – mint távolabbi pártcél –, mely (magyar viszonylatban legalábbis) a családtól az iskoláig, a nemzettől és a nemzettudattól a kultúráig mint társadalomszervező intézményig, az egyéni és a közmoráltól a tájékoztatásig, az egyének magatartásától és motívumaitól a közösség működéséig, a tulajdonviszonyoktól a jövedelmi viszonyokig, a nemzeti történelemhez való viszonytól az egyénnek és a közösségnek az egymáshoz való viszonyáig mindent a lényegében bont fel, változtat meg, szakít el a tradícióktól, s tesz – ahol ez lehetséges – (kizárólag) pénzzel és piaccal vezéreltté. Az SZDSZ végül is nem rendszert akart váltani, hanem az egész magyar társadalmat gyökerestül megváltoztatni, átszabni.”

(Forrás: Tellér Gyula: Középfajú pártdráma – Esszé az SZDSZ mivoltáról. Nagyvilág, 2009. szeptember)

---

Kuncze, Demszky és az emberi jogok

2006 őszén Kuncze Gábor – akkor még az SZDSZ elnöke – antiliberális módon kigúnyolta Révész Máriusz fideszes képviselőt, akit a rendőrök olyan embertelenül összevertek az október 23-i ünnepség után, hogy kórházba kellett szállítani. Az emberi jogokból gúnyt űző SZDSZ-es politikus az Országgyűlésben Révész Mártíriusznak titulálta a képviselőt, aki akkor még mindig kénytelen volt kötéseket viselni. Novemberben pedig Demszky Gábor főpolgármester Budapestért díjjal tüntette ki Gergényi Pétert, a főváros akkori rendőrfőkapitányát. A KDNP nyílt levélben kérte ugyan a főpolgármestert, hogy halassza el a kitüntetést, amíg folyamatban vannak a vizsgálatok az október 23-i brutális rendőri fellépés miatt, ám Demszky Gábor azt állította: a Fővárosi Közgyűlés hatásköre a díjak adományozása, így ő nem is dönthet másképp. Az emberi jogok sárba tiprása ellen szót nem emelő Demszky a közgyűléstől nem kérte, hogy gondolja át korábbi döntését, és minden további nélkül kitüntette Gergényit.

---

Molnár és Horváth reformdühe

Szinte fenekestül forgatták föl az ellátórendszert és a betegek kedélyeit az SZDSZ-es egészségügyi miniszterek. Molnár Lajos megalkotta az ágyszámokról és a területi ellátásról szóló rendeletét, amelynek nyomán megszűnt három, nemzetközileg is elismert munkát végző intézmény: a Lipót, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet és a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ. Összességében 11 százaléknyi ággyal lettek szegényebbek a kórházak, a betegutak összekuszálása pedig tragédiákat is okozott. Molnár nevéhez kapcsolódik gyógyszerfronton az úgynevezett generikus program és az azóta is a viták kereszttüzében álló szabad patikanyitási lehetőség. A miniszter megszüntette a kötelező kamarai tagságot, ami lehetetlen helyzetbe hozta az ágazatban működő három testületet az etikai ítélkezés szempontjából. Molnár Lajost Horváth Ágnes – korábbi államtitkár – követte a bársonyszékben, s minisztersége alatt az MSZP–SZDSZ-es parlamenti többség kétszer is megszavazta az úgynevezett pénztártörvényt. Horváth több megnyilvánulásával haragot váltott ki laikus és politikai körökben, egyebek mellett azzal is, hogy kijelentette, a betegek ötödét félrekezelik a kórházakban, s hogy nem a jó levegőtől, hanem a gyógyszertől gyógyul az asztmás gyermek. A korábban soha nem látott civil összefogás viszont sikerre vitte, hogy a többpénztáras modellről szóló törvényt a parlament hatályon kívül helyezze.