Fapados járatok indulnak számos európai városból Burgaszba, Szófiába, Várnába – Bulgária újra népszerű nyaralóhely lett, hiszen nem drága, a tenger meg a tengerpart pedig hasonló, mint bármelyik dél-európai nyaralóhelyen. Az egykori kommunista ország már tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak is. Ez persze igaz Közép- és Kelet-Európa államainak jó részére, ám Bulgária helyzete kivételes. Kivételesen rossz. Az ország 2007-es uniós tagfelvétele előtt bőven érte bírálat Szófiát és az integrációját támogató brüsszeli erőket, de végül győzött a felvételt támogató oldal. Bulgária korrupt, elhatalmasodott a maffia, gazdasági mutatói rosszak – ám, hangzott a fő érv, ha továbbra is az unión kívül marad, ez nem is változik majd meg. A kritikák vonatkoztak persze Romániára is, de Bukarest nem is teljesített rosszul a csatlakozás óta eltelt időben.
Ám úgy tűnik, Bulgáriának Brüsszel engedékenysége sem adott szárnyakat. A rettegett szovjet típusú Kozloduj-atomerőművet sikerült ugyan felszámolni – a hat reaktor leállítása feltétele volt az ország uniós taggá válásának. A bolgár társadalmat és gazdaságot sújtó gondokat azonban nem sikerült megoldania a korábbi szocialista kormánynak. Ezt Brüsszel megelégelte, s 2008 júliusában a korrupció magas szintje miatt befagyasztott mintegy 600 millió eurónyi támogatás átutalását Szófiának.
A szocialista kormánynak távoznia kellett, a választók megbüntették Szergej Sztanisev kormányfőt és társait, mert semmit sem tudtak tenni a korrupció és a maffia felszámolásáért. 2009 júliusában a jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt elsöprő győzelmet aratott az általános választásokon, 240 parlamenti mandátumból 116-ot szerzett. Bojko Boriszov, a párt alapítója lett az új kormányfő. A GERB azzal kampányolt, amire hatalmas társadalmi igény volt: a kenőpénzeket elváró tisztességtelen hivatalnokok és a szervezett bűnözés fő emberei rács mögé kerülnek, s ezáltal megváltozik az ország megítélése, valamint véget ér a gazdasági hanyatlás.
Boriszov – aki feketeövesként a nemzeti karateválogatott edzője volt – az 1990-es évek elején Ipon–1 néven biztonsági céget alapított, s egyaránt védte a bukott kommunista diktátort, Todor Zsivkovot, valamint a száműzött bolgár cárt, II. Szimeont.
A reformerekből és politikai kezdőkből álló Boriszov-kormány teljesítményét elismerte Brüsszel. Lefaragták az állami kiadásokat, letartóztattak hírhedt bűnözőket, s a korrupció visszaszorítása jegyében elbocsátottak több száz adó- és vámtisztviselőt is. Az ügyészség hatalommal való visszaélés miatt vádat emelt több korábbi miniszter ellen. Jelenleg vizsgálat folyik több egykori kormánytag ellen sikkasztás gyanúja alapján. Ám eddig még egyetlen magas beosztású hivatalnokot sem ítéltek el vagy csuktak börtönbe korrupció miatt.
Az, hogy a múlt héten a bolgár uniósbiztos-jelölt, Rumijana Zseleva visszalépett, s egyben lemondott külügyminiszteri posztjáról az őt ért vádak miatt, ismét rossz jel Szófiának.
Magyar Hírlap Sajtóklub
Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt
Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása
Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”
Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok
Demokrata-kör: Bencsik András műsora
Csudai Sándor képriportja