Magyar Hírlap online

A kommunizmus áldozatai és a köztársaság hősei

Múltidézés

A Magyar Köztársaság Országgyűlé-sének 2000. június 13-án meghozott 58/2000 (VI. 16.) határozata alapján minden évben február 25-én tartjuk a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját arra emlékezve, hogy 1947. február 25-én a megszálló szovjet hadsereg főtisztjei jogellenesen letartóztatták Kovács Bélát, az 1945-ös első szabad választáson abszolút többséget szerző Független Kisgazdapárt főtitkárát, és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évig tartották rabságban.

A teljesebb és hitelesebb képhez azt is hangsúlyoznunk kell, hogy Kovács Béla nemcsak a kommunista diktatúra áldozatainak egyike, hanem a demokratikus Magyar Köztársaság építésének egyik kiemelkedő hőse is. Az volt 1947-es rabságba hurcolása előtt, és az lett 1956-os szabadulása után.

Hatalmas szerepet játszott az első szabad választásokon a demokrácia történelmi győzelmének kivívásában, amelynek eredményeként megalkották a történelmi magyar alkotmány fejlődését betetőző, és a demokrácia felépítendő fellegvárát megalapozó 1946. évi I. törvényt Magyarország államformájáról, és 1946. február 1-jén kikiáltották az új Magyar Köztársaságot. E köztársaság Nagy Ferenc miniszterelnök vezette első kormányában földművelésügyi miniszterként vett részt.

Az 1956. október 23-án kezdődött magyar forradalom és szabadságharc idején a hosszú rabságból alig szabadult Kovács Bélát ismét ott találjuk a történelemformálók között az élen, a Nagy Imre vezette kormány minisztereként.

Nem menekült el a kommunista diktatúra elől sem 1947-ben, sem 1957-ben, forradalmunk és szabadságharcunk leverése után. A kommunista rendszer gyűlöletét felülmúlta szívében-eszében a magyar nép szeretete és a felemelkedését szolgálni akarás. Fiatalon, 1959. június 21-én adta vissza lelkét teremtőjének, mindössze egy évvel és pár nappal követve 1958. június 16-án mártírhalált szenvedett társait.

Történelmünkben megvan a nagy áldozatokat, ha kell, a hősi halált is vállalók kiemelkedő szerepe. Nagyra becsüljük, nagyon tiszteljük Kovács Béláék és Nagy Imréék áldozatának értékét.

A kommunizmus áldozatai emléknapjának idei ünnepsége keretében emléktáblát avattunk Nagy Ferenc, a Nemzetgyűlés elnöke, a második Magyar Köztársaság miniszterelnöke, a Független Kisgazdapárt elnöke tiszteletére, ahol Horváth János, az Országgyűlés korelnöke, a demokratikus Magyar Köztársaságért többszörösen börtönt szenvedett hősök egyike mondott avatóbeszédet. Nagy Ferenc példájából a hasznos életben maradás, s ha elkerülhetetlen, az emigránssors vállalásának értékét is megtanulhatjuk jelentősége szerint megbecsülni.

Amikor Nagy Ferenc Amerikába emigrált, az ott megírt Küzdelem a vasfüggöny mögött című, és angolul 1948-ban megjelent könyvét azzal zárta, hogy vissza fog menni abba a szabad Magyarországba, ahonnan elindult. Sajnos vágya nem teljesülhetett. 1979. június 16-án helyezték a földi maradványait amerikai földbe. A vele sorsában osztozó barátja, a világhírű tudós, a szintén református Bay Zoltán felette tartott búcsúbeszédét erre utalva így fejezte be:

„A sorsa nem adta meg neki, hogy ez a vágya életében beteljesüljön, és ez az, ami bennünket nagy szomorúsággal tölt el. De a mély gyászunkba is merül egy vigasztalás. Az a szellem, melyet ő bőkezűen hintett szét írásaiban, beszédeiben és előadásaiban, az a szellem, melynek alapgondolata, hogy mindent a magyar népért, nincs bezárva ebbe a koporsóba. Ez a szellem vissza fog jutni arra a földre, ahova ő már életében nem jutott, de ahova egész életében vágyott, az édes anyaföldre.”

A jövendölés teljesült. Az 1989. október 23-án kikiáltott új Magyar Köztársaság jogalapját adó 1989. évi XXXI. rendszerváltó alkotmánytörvény indoklásában azt olvashatjuk, hogy a megfelelő alkotmányos alapot „elsősorban az első szabad választások után, 1945-ben megalakult Nemzetgyűlés által elfogadott, Magyarország államformájáról szóló, 1946. évi I. törvénycikkben foglalt rendelkezések” adják.

Nagy Ferenc példája és üzenete a vasjubileum évében, kerek 65 évvel 1945 után, egyre fontosabb és egyre időszerűbb. Befejezésül szabadjon idézni 1948-as, itthon 1990-ben kiadott könyvének három gondolatát.

Az első a zárás a diktatúra mindkét fajtája felé, és az összefogás a közös felemelkedésért. Új világnak kell születnie, amelyben szabad és boldog lesz az ember. „Az új világ nem születhet meg az inga mozgásának törvénye alapján. Azért, mert ma túlságosan balra leng az inga, nem szabad az új rendezést a jobbra lengés legszélső pontjára építeni. A szélsőjobboldalon éppúgy nincsen demokrácia, mint a szélsőbaloldalon.”

A második annak fel- és elismerése, hogy Magyarország szerves része Európának, Európa pedig a világnak. Sorsunk összefügg. „Európa történelmileg, gazdaságilag és kulturálisan is egy és oszthatatlan, s a történelmi választóvonalak jelentőségét is csökkenteni kell.”

A harmadik a jóistenre és az isteni jóságra irányítja figyelmünket. Ha a világdemokráciát a szabadságtudat mellett a keresztyénség szilárd bázisára építik fel, ha a világ vezető államférfijai a politikai törvények mellett figyelembe veszik az isteni törvényeket is, tökéletesebb lehet a mű, amelyet alkotnak. „A világnak egy számottevő területén válságban van az emberi jóság, a felebaráti szeretet, az egymás terhét hordozzátok bibliai parancs elve. Vigyázni kell, hogy le ne rombolódjanak ezek az elvek, mert szegényebb és kietlenebb lesz az emberiség élete, ha az örök isteni jóság kiköltözik a nemzetek életéből.”