2010-03-08
Zárás emelkedéssel
Meglehetősen unalmas hét után pénteken mintegy három százalékot emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, ezzel áttörve azt a sávot, amelyből mintegy fél évig nem tudott kimozdulni. A múlt héten összességében 4,35 százalékot, 925,89 pontot emelkedett az index, így 22 193,7 ponton zárt.
A nemzetközi piacokat óvatosság jellemezte, de pénteken az európai tőzsdék is lendületes erősödéssel zártak. A biztató amerikai munkaerő-piaci adatok mellett a piacokat megnyugtatta a görög adósságválság körüli feszültség enyhülése, miután a görög parlament pénteken megszavazta a kormány legújabb költségvetési megszorítócsomagját.
A BÉT legjobban teljesítő papírja több mint tízszázalékos erősödéssel az OTP volt. Ebben a bankcsoport kedden közölt tavalyi eredményei mellett elsősorban a régióval kapcsolatos befektetői bizalom erősödése tükröződhet. Az összforgalom a héten 97,86 milliárd forint volt, amelyből az OTP-részvények adásvétele hetven százalékot tett ki. A Mol 12, a Magyar Telekom 7,8, a Richter pedig hat százalékkal részesedett a forgalomból.
Az OTP 10,28 százalékkal drágulva 6010 forinton fejezte be a hetet. A Mol 4,21 százalékkal 18 550 forintra emelkedett. A Magyar Telekom 0,42 százalékkal 713 forintra mérséklődött. A Richter 0,27 százalékkal 41 300 forintra emelkedett. Az Egis 2,12 százalékos nyereséggel 19 760 forinton zárta a hetet.
MTI