Most elegendő lenne az elővigyázatossági hitel

Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Véleménye szerint a védőháló összege 15-20 milliárd euró között alakulhat. Közölte, hogy az ország likviditása biztosított, szemben 2008 őszével, amikor azonnali segítségre szorultunk, most elővigyázatossági hitelről beszélhetünk. Az államtitkár szerint a Nemzetközi Valutaalap igazgatósága pozitívan értékelte a Széll Kálmán-terv lépéseit, ugyanakkor számos jobbító szándékú észrevételt is megfogalmazott. A jelenlegi világgazdasági környezetben – tette hozzá – nehezebb a magyar gazdaság növekedési ütemét fokozni, ami szükséges a fenntartható pálya elérése szempontjából.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont