Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-08-30

Vádemelési javaslat az MNV volt vezére ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A rendőrség vádemelési javaslattal zárta Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója elleni nyomozást egy 365 millió forintos utalás miatt. Úgy tűnik, terhelő vallomást tettek Tátrai ellen.

Tátrai Miklós Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója, Tátrai Miklós elleni nyomozást a bábolnai ménesbirtok ügyében – mondta a Magyar Nemzetnek Budai Gyula miniszterelnöki megbízott. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azért indított nyomozást, mert Mezei László, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. egykori ügyvezetője jogcím nélkül utalt át 365 millió forintot az állami kézben, de felszámolás alatt lévő Bábolna Zrt.-nek. A gyanú szerint nem önszántából. Az ügyészség Medgyasszay László volt kereszténydemokrata képviselő feljelentése nyomán rendelt el nyomozást, aki Mezei Lászlótól úgy értesült: Tátrai Miklós adott utasítást, hogy a bábolnai ménesbirtok gazdálkodására szánt nyolcszázmillió forint állami tulajdonosi kölcsönből 365 milliót utaljon át a Bábolna Zrt. felszámolójának. Úgy tűnik, Mezei László terhelő vallomást tett Tátrai Miklós ellen, hiszen a vagyontörvény miatt jogilag Tátrai nem utasíthatta Mezeit a pénz átutalására, arra csak a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak volt felhatalmazása.

A szerződés értelmében a pénzt azért kapta a Bábolna Zrt. a ménesbirtoktól, mert a vagyonkezelő megszüntette a társaság által művelt állami földek bérleti jogát, és emiatt kár érte a céget. A lap információi szerint azonban ezen a jogcímen az MNV Zrt. már elszámolt 417 millió forintot a társaságnak.

A ménesbirtok élére 2008 márciusában nevezték ki Mezei Lászlót, miután Rombauer Tamást indoklás nélkül menesztették január közepén. (Ahogy korábban beszámoltunk róla, Mezei olyan – nem létező – állásra pályázott még decemberben, amelyet meg sem hirdettek.) A következő hónapban kényszerhasznosításba adták a felszámolás alatt álló Bábolna Zrt. földjeit a ménesbirtoknak, mert az indoklás szerint ez volt a Bábolna Zrt.-hez legközelebb működő, száz százalékban állami cég, amely alkalmas a mintegy tizenháromezer hektárnyi földterület kényszerművelésének elvégzésére.

A ménesbirtok a kényszerhasznosított földekkel együtt kapott kamatmentesen nyolcszázmillió forint tulajdonosi kölcsönt, továbbá megillette a területek után járó földalapú támogatás is. A jogosultságot viszont az MNV Zrt. elfelejtette megvásárolni a Bábolna Zrt.-től, így utólag háromszázhúszmillió forintba került az államnak a kényszerhasznosításba adás.

Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
 

Wiedemann Tamás

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont