Új alapokra kerül a gazdaság
Hirdetés
Új, komplex gazdasági rendszer felépítésén munkálkodik az Orbán-kormány. A miniszterelnök szavai szerint a legnagyobb vita a földtörvény körül alakul majd ki, a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatban pedig nemzetközi támadásokra is számít a kabinet. Új gazdasági rendszert épít fel a kormány, amelynek lépéseit már a gazdasági élet szereplői is érzékelik – közölte tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel zajló konzultációsorozat második állomásán. A kormányfő szerint az új gazdasági modell elemei közé tartozik a munkát és a családokat támogató adórendszer, a munkát terhelő állami bevételek forgalmi adókkal történő kiváltása, az adósságtermelő rendszerek átszervezése, az állami nyugdíjrendszer építése, a szociális ellátórendszer és a kamarák szerepének átalakítása és az újraiparosítás politikája. Ide tartozik még az új mezőgazdasági rendszer kialakítása is, amelynek során történelmi jelentőségű reformokra készül a kormány. Rámutatott: a következő négy-öt hónap legnagyobb vitája a földtörvény körül rajzolódik majd ki. Az új modellhez tartozik továbbá a közszolgáltató cégek nonprofit alapra helyezése, a keleti nyitás politikája és 2014 után az európai uniós pénzek felhasználásának új rendje is, mert a jelenlegi módszer – a kormányfő szerint – alapjaiban elhibázott. Az uniós pénzekkel kapcsolatba jelezte: létrehoznak majd egy bizottságot, amely a közösségi támogatások felhasználásának új rendszerét dolgozza ki. „Az új gazdasági modell része az a célkitűzés is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen. Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában” – fogalmazott a miniszterelnök, aki a munkahelyvédelmi tervre is kitért. Hangsúlyozta, végigviszi majd az akciótervet, hiszen kormányzásának lényegi alapfilozófiája ez. „Arról kell meggyőzni a magyarokat, hogy érdemesebb dolgozni, mint nem dolgozni, amit csak akkor lehet bizonyítani, ha valóban vannak munkahelyek, s kiderül az embereknek, többet keresnek, mintha segélyt kapnának” – mondta. Ugyanakkor óriási nyomásgyakorlásra számít a tervvel kapcsolatban, szavai szerint „arra a megközelítőleg háromszázmilliárd forintra, amelyet a magyar vállalkozóknál hagynak a foglalkoztatás elősegítése érdekében, vannak más jelentkezők is”. Megjegyezte: az akciótervért vívott belpolitikai csata mellett nemzetközi küzdelmet is folytatni kell majd. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, a tízpontos akcióterv a legnagyobb pozitív gazdasági beavatkozás. Az intézkedéscsomag jövőre egy százalékkal járulhat hozzá a GDP-növekedéshez.
Hirdetés
Hozzászólások:
-Ha tíz millió polgára jó fizetőképességú, akkor és csak akkor van meg az alap.-Termelési kultúrák megőrzése és fejlesztése is alap.A bankrendszer már nem alap, hanem a felépítmény része.Azért alakították ki, hogy ez a versenyképesség kérdése.Azért épültek autópályák, mert az is.v.k. kérdése.Azért privatizáltak mindent, mert attól.v.képesebb...Aztán kiderült, hogy nem egészen így van...
Dzsek aszok.ez folyik mar 21-eve.hogy van meg a ---tokon bor?
Egyetlen magyar állami kézben levő bankra lenne szükség, jóérzésű polgár ott helyezné el a megtakarítását.
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Boros Imre:Mititei vagy hamburger?Nem az első és vélhetően nem is az... -
Sinkovics Ferenc:Három per háromAzzal, hogy ki kapott „szochazás”... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaMagam is sokszor tapasztaltam, milyen nehéz... -
Stefka István:Schulz mesterHuncut egy ember ez a német... -
Sinkovics Ferenc:Beszéljünk tabuk...Merkel asszony üzent, és itt most nagy... -
Flick László:Brüsszel pajzsaHős Achilles legendás pajzsát a...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 3 420 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 125 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 690 Ft
Internetes ár: 2 287 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 4 900 Ft
Internetes ár: 4 410 Ft - 10% kedvezménnyel


Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 3