Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2012-02-08

Szirtaki a szakadék szélén Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Politikai alkuról hallani sem akarnak a görögök

Általános sztrájk bénította meg tegnap Görögországot, megadva a megfelelő háttérzenét ahhoz az alkuhoz, amelyet az ország politikai vezetői folytatnak egy újabb megszorítócsomagról.
Az európai politikai elit eközben azt szorgalmazza, hogy a görögöknek szánt mentőcsomag egy részét különítsék el a hitelezők kielégítésére.

Megállt az élet Görögországban a két legnagyobb görög magán- és állami szektorbeli szakszervezet, a GSEE és az ADEDY, tegnapi munkabeszüntetése nyomán. Az athéni központi téren gyülekező tüntetők: „Le a középkori munkafeltételekkel! Ne hajtsatok fejet, álljatok ellen!” feliratú táblákkal biztatták az Európai Unió, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasával alkudó politikai vezetőket.

A trojka azt szabta feltételül a következő, 130 milliárd eurós mentőcsomag folyósításához, hogy mintegy 15 ezerrel csökkentsék a közalkalmazottak létszámát, valamint húsz-harminc százalékkal vegyék lejjebb a bérszínvonalat is. Van honnét lefaragni, hiszen a görögök karácsonyi, húsvéti és nyári szabadságos pótlékokat is kaptak eddig a munkaadóiktól, amelyek plusz kéthavi fizetést tettek ki. Emellett az átlagfizetés is 250 ezer forint feletti összegnek felelt meg.

A görög politikai elit azonban az utolsó pillanatig ellen akar állni ezeknek a követeléseknek, mivel április elején parlamenti választások elé néz, és így minden párt a szavazók kedvében szeretne járni. A gond csak az, hogy a trojka nem hajlandó a 130 milliárd eurós újabb mentőcsomag folyósítására a megszorítások teljesítése nélkül, a mentőmellény nélkül pedig március közepére csőbe jut Görögország. Márpedig az erre az évre előirányzott 3,3 milliárd eurós takarékossági pakettből a görög kormány még nem határozott meg hatszázmillió eurónyi ésszerűsítést.

Az európai politikai elit eközben kezdi elveszteni a türelmét a görögök időhúzó taktikájával szemben. Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke szerint a görögök kiválása az eurózónából korántsem jelentené annak azonnali összeomlását.

A bizalom elfogyását jelzi az is, hogy az európai uniós vezetők legújabb javaslata szerint a mentőcsomagot nem kapná meg teljes egészében az athéni kormány, hanem annak egy részét elkülönítenék a hitelezők igényeinek fedezetére.
Szalontay Mihály

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont