„Nem üldögélhetünk a tudatlanok nyugalmával”

A nagyvállalkozó szerint önálló Pénzügyminisztérium szükséges (Fotó: Hegedüs Róbert)
Új korszak kezdődik a Nemzetközi Valutaalappal a gazdaságpolitikában, hívja fel a figyelmet Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) volt és tiszteletbeli elnöke lapunkban. Tulajdonosunk kiemeli azt is, hogy alapvetően más a helyzet, mint 2008 novemberében volt, mikor is húszmilliárd eurós pénzügyi segítséget kért a Gyurcsány-kormány az IMF-től, az Európai Uniótól és a Világbanktól.
Jelenleg nem pusztán kedvezőbb az ország gazdasági helyzete, hanem az Orbán-kormány társadalmi támogatottsága is viszonylag magas. Eközben nem szabad megfeledkezni arról, hogy a hitelminősítők keményebben léphetnek fel velünk szemben, mint korábban arra számítani lehetett. A nagyvállalkozó szerint miután még legalább egy hónapig szélcsendesebb időszak van, ki kellene használni ezt az időt arra, hogy olyan üzeneteket küldjünk a nemzetközi pénz- és tőkepiacoknak, amelyek azt jelzik, hogy mi is dolgozunk a felvetett kétségeik, problémáik megoldásán, és nem üldögélünk ölbe tett kézzel, a tudatlanok nyugalmával. Az MGYOSZ volt és tiszteletbeli vezetője négy pontban foglalta össze, hogy milyen lépéseket kellene megtennie a kormánynak az elkövetkezendő egy hónapban, hogy azt az ideges hangulatot lenyugtassa, amely kialakult a nemzetközi piacokon Magyarországgal kapcsolatban.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Ugyanakkor megkérte a zöldpárti képviselőnőt, hogy vonja vissza azon állítását, hogy a Békemenet súlyosan antiszemita és Európa-ellenes volt
A határozat Magyarország önrendelkezését súlyosan sértő pontokat tartalmaz - Göncz és Tabajdi is igennel szavazott
Politikustársai, művészek és hívei búcsúztak tőle - Burger Zsolt képriportja
Soha nem volt példa a források befagyasztására
Schöpflin György: Bajnai Gordon részt vállalhatott a félretájékoztatásban
Schöpflin György EP-képviselő szerint a békemenetet is kettős mércével kezelték a nyugati újságírók
A magyar baloldal összefogott európai szövetségeseivel, hogy többséget teremtsen a magyar kormány megbélyegzéséhez
Az Európai Unió szeretné megmutatni, ki diktálja igazán a tempót