Budai Gyula szerint 450 milliárdos pluszköltséget jelenthet az államnak Gyurcsányék titkos záradéka
Az elszámoltatási kormánybiztos pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gyurcsány-kormány olyan szerződést kötött a Ferihegyi repülőtér privatizálásakor, amelynek alapján a Malév bedőlése kapcsán hatalmas fizetési kötelezettsége keletkezhet a magyar államnak.
A magyar gazdaság fizetési mérlegében azonnali romlást okoz a Malév leállása – közölte a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet. Jelezte, a magyar társaság helyét részben külföldi cégek veszik át, míg a kereslet egy szegmense más repülőterekre terelődik, különösen az átszállóforgalom esetében. Az utazási tevékenység pedig megjelenik az idegenforgalmi bevételek és kiadások tételeiben. Ha a kimutatásokat nézzük, akkor 1999 és 2010 között az eladott Malév-jegyek összértékének átlag 74 százaléka (évi mintegy nyolcvanmilliárd forint) származik külföldi értékesítésből, vagyis ezt az exportoldalon számolják el. Ez átlagosan a teljes idegenforgalmi bevétel 8,4 százaléka. Ez most azonnal kiesik az exportbevételekből.
Szintén változást jelent, hogy a belföldi utasok jegyvásárlása ezentúl a kiadási (import) oldalon jelenik meg. A vizsgált időszak átlagát tekintve ez hétszázalékos növekedést jelent az idegenforgalmi importban, ami évente mintegy 28 milliárd forint.
Mindezeket figyelembe véve, ha a Malév 1999 és 2010 között nem üzemelt volna, az idegenforgalmi bevételek folyó áron átlagosan évente nyolcvanmilliárd forinttal alacsonyabbak, míg a kiadások 28 milliárd forinttal magasabbak lettek volna. A teljes egyenleg tehát éves átlagban (folyó áron) 108 milliárd forinttal lett volna rosszabb, aminek következtében az idegenforgalmi nettó bevétel átlagosan huszonöt százalékkal alacsonyabb lett volna. Vagyis a Malév-üzemelés leállásával az idegenforgalmi mérleg többletének egynegyede azonnal elvész, a GDP-re gyakorolt negatív hatás pedig mintegy 0,3-0,5 százalékra rúg az áttekintett időszakban.
Nagy bajt okozhat az is, amiről Budai Gyula beszélt a Hír Tv Kontraszt című műsorában. Az elszámoltatási kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gyurcsány-kormány olyan szerződést kötött a Ferihegyi repülőtér privatizálásakor, amelynek alapján a Malév bedőlése kapcsán hatalmas fizetési kötelezettsége keletkezhet a magyar államnak. Ez elérheti a 450 milliárd forintot, a szocialista kabinet ugyanis az állam nevében garanciát vállalt arra az esetre, ha a Malév leállása miatt jelentős lenne az utasforgalom kiesése. Budai Gyula szerint Gyurcsány Ferencnek számot kell adnia arról, hogy miért vették bele ezt a titkos záradékot a szerződésbe.
A Budapest Airport fő tulajdonosa, a német Hochtief konszern a Malév leállása következtében az állammal szemben felmerülő esetleges követelésekkel kapcsolatban a távirati irodának jelezte: nem kívánnak nyilatkozni szerződésekkel összefüggő kérdésekről. Ugyanakkor emlékeztetett a kormány úgynevezett Fehér könyvére, amely a Malévról készült. Abban szerepel, hogy százmilliárdos nagyságrendű kifizetési kötelezettség terhelheti az államot, ha a légitársaság beszünteti a működést.

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont