Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2012-02-06

Sokaknak a BÉT lett a legfontosabb vadászterület Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nőtt a budapesti tőzsde részvényforgalma a múlt hónapban

Az év eleji optimizmus néhány héten belül eltűnhet a magyar piacról – a kormány kommunikációjában bekövetkezett változás csak kis időre nyugtatta meg a befektetőket.

Az IMF-megállapodás azonban fordulatot hozhat, s végre a hazai részvénypiac is visszatalálhat a nemzetközi porondra.

„Az amerikai gazdaság az európainál rugalmasabbnak és alkalmazkodóbbnak látszik, igaz, a válság utáni talpra állást jelentős költségvetési támogatás is segíti, ami viszont nem tartható fenn túl sokáig. Az egyre gyengébben bővülő fogyasztás révén ugyanis a vállalati profitok is eshetnek” – tájékoztatta lapunkat a KBC Equitas. Somi András, a cég vezető elemzője kiemelte: a tengerentúli részvények nem túl olcsók, de értékeltségük inkább közepes, mert az elemzői várakozásokba még nem épült be több, az eredményeket várhatóan csökkentő tényező. „Figyelmeztető jel, hogy alig indult meg az Egyesült Államokban a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, máris sorozatban jöttek ki a jövőbeli lassulást előre vetítő, befektetőknek szóló figyelmeztetések” – mondta Somi András. Kiemelte: annak ellenére, hogy a gyorsjelentések kedvezőek, láthatóan nagyobb az arányuk azoknak a cégeknek, amelyek kénytelenek csökkenteni jövőbeli prognózisaikon. Markáns áresést tehát nem vár a KBC Equitas, 2012 első felében inkább az árak oldalazó mozgására számítanak. „Ilyen körülmények között nem ajánlatos a teljes piacra, azaz tőzsdeindexekre fogadni, inkább egyedi céges sztorikat kell keresni” – jelentette ki az elemző.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője lapunknak elmondta: a külföldi piacokon az év hevesen indult. Az amerikai jegybank kamatpolitikája s az Európai Központi Bank által nyújtott és február végéig még nyújtandó ingyenpénzek fűtötték a hangulatot. „Az év első felében mérsékelt növekedést várható, majd a nyár közeledtével Európa – ezen belül Görögország, Portugália és Spanyolország – újra képbe kerül. Ez pedig az év második felében némi visszaesést okoz majd a piacokon” – közölte Kuti Ákos. Szerinte a kötvénypiacokon a német és a francia kötvényhozamok várhatóan emelkednek a mostani mélyponthoz képest. Azoknak pedig, akik nem félnek a kockázatoktól, jó befektetés lehet a portugál állampapír vásárlása is. Annak ellenére, hogy egyre többen döntenek a közvetlen külföldi tőzsdei kereskedés mellett, a Budapesti Értéktőzsde továbbra is sokaknak a legfontosabb vadászterület. A magyar részvényekkel kapcsolatban óvatos optimista a KBC Equitas.

Megállapításuk szerint a részvényekbe – csakúgy mint a forint árfolyamába és az állampapírok hozamába – sokféle negatív várakozás árazódott be. „Az elmúlt két hétben hirtelen megugrás volt a BÉT-en is, és a forint piaca is az erősen negatív hangulatból való fellélegzést tükrözte” – mutatott rá Somi András. Kuti Ákos szerint a hazai piacon még egy-két hétig marad az optimizmus, ám a külföldi befektetők várhatóan kiábrándulnak hazánkból, ezért ismét negatívra fordul a hangulat. „Azzal, hogy a kormányzati kommunikáció barátibb hangvételt ütött meg a külföldi szervezetekkel, némiképp visszaszereztük a piac bizalmát, de konkrétumok nélkül a pozitív hangulat csak ideig-óráig tartható fenn” – mondta a vezető elemző. Az év első néhány hónapjában ezért sávos kereskedésre, lemorzsolódásra számít az Equilor. Ugyanakkor a magyar befektetőknek nem kell azonnal külföldre rohanniuk, a tőke felét például ajánlott állampapírba fektetniük, a maradékot érdemes a részvénypiacon kamatoztatni. Nyugat-Európában a pénzügyi szektor részvényeit érdemes most vásárolni, Kelet-Európában pedig a cseh és a lengyel pénzügyi szektorban vannak kedvező befektetési lehetőségek. Az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban Kuti Ákos kiemelte: a végleges megállapodás április–május környékére várható. Ha pedig megköttetett az üzlet, kisebb örömhullámra lehet számítani a részvénypiacon. A probléma megoldásával elhárul az utolsó akadály is az elől, hogy a magyar piac visszataláljon a nemzetközi befektetési porondra.


765 milliárdos forgalom

Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma januárban az előző hónaphoz és tavaly januárhoz képest is, a részvények árfolyamváltozását mérő BUX index pedig 11,3 százalékkal nőtt a decemberi 3,7 százalékos csökkenés után. A BÉT havi statisztikája szerint a részvényekre – kétszeres árfolyamértéken számolva – 764,9 milliárd forint értékben születtek üzletek januárban, az előző hónaphoz, decemberhez képest 54,7 százalékkal, tavaly januárhoz képest pedig 13,1 százalékkal bővült a forgalom. (MTI)

Köpöncei Csilla

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont