Magyar Hírlap online

Nyolc év: kétszer több állástalan

Az ország irányítói akkor sem tudtak élni a lehetőségekkel, amikor még növekedett a gazdaság, s megnyílt az út az európai uniós források lehívása előtt.



Magyarországon nincs gazdaságpolitika, a válságra fogunk mindent, miközben elégetjük tartalékainkat – ezt a kemény kritikát nem a Fidesz valamelyik politikusa, hanem Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke fogalmazta meg a szervezet közelmúltbeli rendezvényén. A gazdaságpolitika hiányát talán a munkaerő-piaci adatok látványos romlása tükrözi a legjobban. A Fidesz-kormány utolsó időszakában 5,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, amely azóta folyamatosan emelkedett, s mára elérte a 10,8 százalékot. A foglalkoztatottsági szintet akkor sem sikerült érdemben emelniük a szocialista-liberális kormányoknak, amikor a gazdaság növekedett, s megnyíltak a lehetőségek az európai uniós pénzek lehívására.

„Ha csak a 2004 és 2008 közötti időszakot nézzük, akkor azt látjuk, hogy hazánkban mindössze két ezrelékkel sikerült növelni a foglalkoztatottságot. Ezzel szemben a lengyelek hét százalékkal tudtak bővíteni” – mondta lapunknak Parragh László. Az MKIK elnöke szerint több sebből vérzik a jelenlegi rendszer. Problémát jelent, hogy a segélyezés egyáltalán nem terel a munka irányába. Két felnőtt, több gyermekkel ugyanannyi pénzhez jut segélyekből, mintha minimálbérért elhelyezkedne valamelyikük. Ezért mindenképpen nyitni kellene ezen az ollón, azaz növelni kell a bérek és a segélyek közötti különbséget. Ezt Szlovákiában megtették, igaz, ez ott is emelte a társadalmi feszültséget.

Az elmúlt évek kormányzati ígérgetései ellenére nem sikerült hatékonyabbá tenni a szakképzési rendszert sem. Az innen kikerülők harminc százaléka tud csak elhelyezkedni kilenc hónapon belül a szakmájában. Többen soha nem dolgoznak a szakmájukban, inkább elmennek biztonsági őrnek, amire jócskán akad példa.

A szakképzési rendszert gyengíti, hogy a diákok jórészt elméletben tanulnak meg csavart húzni. Egy magyar tanuló ugyanis harmadannyi időt tölt gyakorlattal, mint egy német.

Parragh László szerint nemcsak a szakképzés életszerűtlen, hanem azok a kormányzati programok is, amelyeket elvileg a foglakoztatás ösztönzésére dolgoztak ki. Ilyen pél­dául az Út a munkához program vagy a Start-kártyák rendszere. Ezekre, illetve az ezekhez hasonló intézkedésekre, valamint az ezt működtető bürokratikus hálózatra becslések szerint legalább százmilliárd forint megy el évente. Ha a ráfordított összegeket és a foglalkoztatási szint alakulását nézzük, megállapítható, hogy ezek a programok rossz hatásfokkal működnek.

A munkaerőpiac helyzetének javulását hátráltatja az alacsony mobilitás is. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen az utazás költségei nem gazdálkodhatók ki az alacsony bérekből. Ezen s a fentieken kívül azonban a legnagyobb gondot Magyarországon a hazai kis- és középvállalkozások tőkeszegénysége, a gyenge vásárlóerő, a haldokló belső piac jelenti. A belső fogyasztást az évek óta tartó megszorítások már a válság előtt legyengítették. Ha itt nem lesz fordulat, akkor érdemben s hosszú távon nem lehet növelni a foglalkoztatást. Ezen az sem változtat, ha az exportpiacaink megerősödnek, s a kivitelre termelő vállalkozások helyzete javul. Ez a makrogazdaságnak jó ugyan, de a problémákat nem oldja meg.

A Fidesz szerint az egyik legfontosabb nemzeti ügy ma a gazdaság talpra állítása. Olyan programra van szükség, amely minden lehetőséget megad arra, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely jöjjön létre. Ebben kulcsszerepet kell játszania a vidék felzárkóztatásának, a családi vállalkozások megerősítésének. Mindezt nem pusztán a mezőgazdaság helyzetbe hozása garantálhatja, azt ki kell egészíteni többirányú vidékfejlesztéssel is.