Kínos incidensbe fulladt az új elnök megválasztása
Felfüggesztették a Malév Zrt. rendkívüli közgyűlését tegnap, miután továbbra sem tudtak megállapodni az orosz féllel, így a légitársaság tőkehelyzetének rendezését harminc napra prolongálták. A vezérigazgató fizetését havi kétmillió forintban állapították meg, a prémiumot pedig feltételekhez kötötték. Az eseményt egy kínos incidens is megzavarta: úgy jelölték elnöknek Winkler János korábbi T–Mobile-vezért, hogy őt erről nem értesítették.

Fel kellett függeszteni a Malév Zrt. közgyűlését tegnap, mert a legfőbb napirendi pontban nem tudtak döntést hozni. Ez a légicég tőkehelyzetének rendezése volt, de mivel a kisebbségi orosz tulajdonossal nem tudtak megállapodni, nem volt miről dönteni. Úgy tudjuk, Fellegi Tamás miniszter személyesen tárgyal az orosz féllel, s elképzelhető, hogy harminc napon belül megállapodás születik.
Ezután egy kínos incidens történt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képviselője, Kamarás Zoltán személyi javaslatokat terjesztett elő. Saját magát igazgatósági tagnak, Winkler Jánost, a Magyar Telekom korábbi vezérigazgató-helyettesét, a T–Mobile ex-vezérigazgatóját az igazgatóság elnökének jelölte.
Információink szerint Winkler János felállt, bemutatkozott, és közölte, most hall először a jelölésről, ami váratlanul érte, mert erről vele eddig senki sem egyeztetett. Az MNV képviselője úgy reagált, nincs semmi probléma, igazgatósági elnöki megbízatása csak a „tisztségelfogadó nyilatkozat” aláírásával lép hatályba, s addig van még ideje gondolkodni.
Mielőtt felfüggesztették volna a közgyűlést, döntöttek Martin Gauss vezérigazgató javadalmazásáról. Havi fizetését kétmillió forintban állapították meg, prémiumát pedig az éves alapbére nyolcvan százalékában határozták meg. Ezt azonban három feltétel egyidejű teljesítéséhez kötötték. Hárommillió eurót kell a repülőgépek üzemeltetésén és négymillió eurót a személyi költségeken megtakarítania az idei pénzügyi évben. A Malév árbevételének az idén május és december között – a tavalyi év azonos időszakához képest – növekednie kell.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett