Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2012-02-04

Nem kizárt az elővigyázatossági hitel Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Varga Mihály: A védőháló összege 15-20 milliárd euró között alakulhat, a megállapodás egy-két hónapon belül körvonalazódhat

Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Megerősítette: egyelőre a piaci alapú finanszírozás mellett több érv szól, mint amellett, hogy az új kölcsönből fizetnénk vissza, illetve újítanánk meg az államadósságot. A szakpolitikus szerint a védőháló összege 15–20 milliárd euró között alakulhat. Az első Orbán-kormány volt pénzügyminisztere kitért arra is: az ország likviditása biztosított, szemben 2008 őszével, amikor azonnali segítségre szorultunk – most elővigyázatossági hitelről beszélhetünk.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a felfokozott időszaknak az alaptörvény, valamint a sarkalatos törvények elfogadásával vége

– Mikorra jöhet össze a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval a tervezett megállapodás, és mekkora összegű hitelkeretre van szükségünk?

– A megállapodás gyors létrejötte mindkét fél érdeke, így egy-két hónapon belül körvonalazódhat a megegyezés. Olyan védőhálóra van szükségünk, amely abban az esetben áll rendelkezésünkre, ha az európai válság tovább mélyül, és emiatt a piaci finanszírozásban zavarok támadnak. A védőháló összege valahol tizenöt–húsz milliárd euró között alakulhat.

– Lefutott ügy, hogy készenléti vagy elővigyázatossági hitelt kaphat Magyarország?

– Az ország likviditása biztosított, szemben 2008 őszével, amikor azonnali segítségre szorultunk. Most elővigyázatossági hitelről beszélhetünk.

– Orbán Viktor miniszterelnök úgynevezett védőháló típusú kölcsönt szeretne: nem volna olcsóbb, ha az új nemzetközi hitelből fizetnénk vissza, illetve újítanánk meg az adósságot?

– Mivel a világgazdaság fő erőcentrumaiban, különösen az Európai Unióban romló makrogazdasági helyzettel kell szembenéznünk, az idei évben akár több kritikus periódus is bekövetkezhet. A tervezett pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárd forint megtakarítás jelentkezzen a költségvetésben. Természetesen, minden eshetőséget számításba kell venni, egyelőre a piaci alapú finanszírozás mellett több érv szól.

– Meglepődne-e azon a kormány, ha az egykulcsos adó eltörlése, a rendszer átalakítása az IMF–EU-tárgyalások előfeltétele lenne?

– A Nemzetközi Valutaalap gondolkodásmódja jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedben. Más volt a szervezet stratégiája a latin-amerikai válságok időszakában és más az ezredfordulót követően. Mindezt figyelembe véve nem számítok a konzultációkon ilyen felvetésre.

– Megjelent az IMF értékelése Magyarországról, miként értékeli az abban megfogalmazott megállapításokat a kormány?

– Egyrészt a Nemzetközi Valutaalap igazgatósága pozitívan értékelte a Széll Kálmán-terv strukturális lépéseit, valamint a kormányzat munkaerő-piaci aktivitást fokozó erőfeszítéseit. Ugyanakkor számos jobbító szándékú észrevételt is megfogalmazott, amelyet komolyan kell vennünk. Ezek közül talán a leginkább megfontolást igénylő javaslat a beruházási környezet javítása. A régi, rosszul működő struktúrák átalakítási tempóját a befektetők időnként túlzottan gyorsnak ítélték, s nehezen volt követhető a törvényhozás munkája. Ennek a felfokozott időszaknak azonban az alaptörvény, valamint a sarkalatos törvények elfogadásával vége, és egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szakasz veszi kezdetét.

– Ultimátumot kapott Görögország a nemzetközi szervezetektől, kell-e hasonló szigorra számítanunk?

– A görög piaci finanszírozás befagyott, az államadósság hatalmas méreteket öltött, 2011-ben meghaladta a GDP 160 százalékát, ami mintegy 360 milliárd eurót jelent. Magyarország makrogazdasági fundamentumai alapvetően mások, ezt partnereink is elismerik és értékelik.

– Az IMF és az EU szerint az idén elkerülhető a magyar gazdasági visszaesés, de mikor tudunk fenntarthatóan növekedési pályára állni?

– Az előrejelzés – mint tartja a mondás – nagyon nehéz, kiváltképp, mikor a jövőről van szó. Hektikus világgazdasági környezetben nyilvánvalóan nehezebb a magyar gazdaság növekedési ütemét emelni, ami szükséges a fenntartható pálya elérése szempontjából. A fellendülés 2012 második feléhez érve indulhat be.

– Hogy látja, mi tartja viszonylag erősen a forint árfolyamát, a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos ügy, vagy pedig az idei évre meghirdetett költségvetési kiigazítás?

– Valószínűleg mindkettőnek szerepe van a forint felértékelődésében. A hiány az idei évben az uniós kimutatások szerint is három százalék alá kerül, a kormány pedig továbbra is rendelkezik megfelelő társadalmi támogatottsággal, eltökélt a kitűzött strukturális átalakítások véghezvite-lében. Ez kétségtelenül erősítheti a piaci szereplők bizalmát a magyar fizetőeszköz iránt.

– Magyarország is csatlakozni kíván az új pénzügyi uniós szerződéshez, miért változtatott korábbi álláspontján a kormány, és mit remélhetünk tőle?

– Az új pénzügyi uniós szerződéshez való magyar csatlakozás mellett szól, hogy nem szerepel a tervezetben az adóharmonizáció terve. Más feltételekben már korábban is egyetértés mutatkozott. Az ország számára, csakúgy, mint az Európai Unió számára fontos az államadósság csökkentése, illetve a szerkezeti átalakítások megindítása.
Szajlai Csaba

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont