Magyar Hírlap online

Mennyit vállaljon az állam és mennyit a polgára?

Ahogy tetszik

A lakosság elvárásai ennek megfelelően egyre nagyobbak lehetnek. Az elvárások pedig a realitások talaján állnak, hiszen ha másról sem szól a tömegkommunikáció, mint az Európai Unió és hazánk egyesüléséről, akkor joggal gondolhatjuk: itt a Kánaán, részesüljünk belőle mi is.
2002 augusztusában az Informatikai és Hírközlési Minisztérium megbízásából a Tárki Társadalomkutató Intézet 1508 fős országos, reprezentatív mintán végzett közvélemény-kutatást. A kutatás fókuszában az információs társadalom témakörei álltak, továbbá az állami szerepvállalásokkal szembeni lakossági elvárásokról is faggatták a kérdezetteket. Szolgáltatásokat soroltak fel, és a kiválasztottaktól választ kértek a kérdésre: "A lakosság mekkora részét fizesse a megnevezett szolgáltatások költségeinek?" A színházjegyek árán kívül egyetlen szolgáltatás sem volt, amelyért a lakosság a felmerülő költségek nagyobb részét hajlandó lenne megfizetni. Az állam anyagi szerepvállalását leginkább a felsőfokú oktatás, az autópályák használata és a környezetbarát termékek előállításának többletköltségei során várja a lakosság. Az internet használata, a városi és vasúti tömegközlekedés, a lakossági villamosenergia-fogyasztás költségeinek nagyjából felét fizetnénk. A válaszokban megjelenik, hogy a lakosság az államtól nagymértékű anyagi részvételt vár el a jóléti szolgáltatások igénybevétele során. Az elemzések szerint a lakosságot közvetettebb módon érintő szolgáltatásoknál nagyobb állami szerepvállalás fogalmazódik meg. Minél hosszabb távú befektetésről van szó, annál nagyobb az

A Tárki 2002 augusztusában végzett adatfelvételt 1508 fős országos mintán, ami valószínőségi minta, mely többlépcsős, arányosan rétegzett kiválasztással készült. A minta fő jellemzője, hogy minden felnőtt embernek egyenlő volt az esélye arra, hogy ő legyen a válaszadásra felkért személy. A mintavétel eljárásából fakadó hibahatár ±2,6 százalék. Ez azt jelenti, hogy - mintavételi okból - a teljes mintából becsült adatok 95 százalékos valószínűséggel ennél nagyobb mértékben nem térnének el azoktól, melyeket a teljes népesség megkérdezése esetén regisztálnánk.

elvárt állami támogatás (felsőoktatás, környezetvédelem). A rövid távú, azonnal beváltható szolgáltatások megvásárlásában, ha nem is nagyobb részt, de valamekkorát hajlandó fizetni a lakosság (színházjegy, tömegközlekedés).
A legtöbben azok vannak, akik szerint az államnak inkább a rövid távú szolgáltatásokat kellene támogatnia. A teljes minta 24 százaléka tartozik ezen csoportba. Jellemzőjük, hogy a mának élnek, a most és rögtön beszerezhető javakat nem kívánják a holnap kétes lehetőségeivel felcserélni.
Ezzel szemben a teljes minta 23 százaléka az állam feladataként a hosszabb távon megtérülő beruházásokat nevezi meg. Ők hajlandók ma áldozatokat hozni a holnapért. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik mindent ingyen akarnak. A teljes minta 22 százaléka van azon a véleményen, hogy az államnak minden szolgáltatást támogatnia kell.

(Fotó: Hegedűs Márta)

Az előbbi csoportnak éppen a fordítottja az a véleménymintázat, amely a lakosságra hárítaná a szolgáltatások igénybevételének költségeit. A teljes minta ezen kilenc százaléka az állam feladatát nem a felsorolt szolgáltatások támogatásában látja. Az első csoport a társadalmi létra középső fokain elhelyezkedő társadalmi osztályok véleményét tükrözi; a közepesen képzett, kisvárosokban élő, átlagos családnagyságú és jövedelmű, idősebb válaszadók alkotják a csoport magját. Véleményük, miszerint az élet örömeinek élvezete nem tűr halasztást, valószínűleg évezredes életvezetési hagyományokra utal.
A második csoport nagyobb felelősségérzettel rendelkezik. Társadalmi státusuk valamivel jobb, magasabb iskolai végzettségűek és több pénzből gazdálkodnak. Képesek felmérni lehetőségeiket és korlátaikat, életvitelük központjában a jövő nemzedékeinek kilátásai állnak.
A negyedik csoportban a társadalom legfelsőbb lépcsőfokain elhelyezkedő, magas iskolai végzettségű fővárosiak találhatók, akik több pénzből, biztosabb életkörülményeket tudnak teremteni családjaiknak. Véleményük szerint "az élet nem habos torta", mindenkinek kutya kötelessége, hogy saját szükségleteiről elsősorban önmaga gondoskodjon.
A harmadik legnépesebb csoportba azok tartoznak, akik mindent ingyen akarnak. Több közöttük a nő, kevesebb pénzből gazdálkodik háztartásuk, sok közöttük a munkanélküli, kevés a vállalkozó és nagyobb családokban élnek. Nehéz sorban élnek. Ezért a jóléti állammal szembeni elvárások e csoportban

Az Ahogy tetszik melléklet további írásait a november 22-ei nyomtatott Magyar Hírlapban olvashatják. A tartalomból: Vihar egy primitív jakobinus körül Rémálom az Elm utcában Vanessa a Café Sokkban - avagy amikor még tombolt a szesz és a drog Bonbonniére 101 kisgazdag Nurejev levele és a díva kutyái Hol él maga, kedves Z.? Van, aki mindent ingyen akar Mennyit vállaljon az állam és mennyit a polgára? Multikulti a divatban Szerződés kilencezer évre Csikóbetanítás körbe-körbe

a legnagyobbak. A csoport tagjai a szociális államban látják felemelkedésüket. Számukra is fontosak a modernizáció nyújtotta szolgáltatások, de pénztárcájuk sovány ahhoz, hogy e szolgáltatásokat megvásárolják. Példaként szolgálhat erre a csoport számítógép-használata. Jelenleg a lakosság mintegy 30 százaléka használ számítógépet. Ezzel szemben ez utóbbi csoporton belül a számítógép-használati ráta mintegy 35 százalék. Tehát nem arról van szó, hogy a technikai eszközökkel kapcsolatban bármiféle fenntartásuk lenne. A helyzet az, hogy nagy részük azért nem használ számítógépet (s ez jobban elterjedt technikai eszközzel is így lehet), mert nincs rá anyagi lehetőségük. Életüket az információs szakadék is nehezíti. Nem rendelkeznek technikai eszközökkel, amelyekkel integrálódhatnának az információs társadalomba.
A megkérdezettek 22 százalékát válaszaik alapján egyik csoportba sem lehetett sorolni. Annyian vannak, mint azok, akik szívesen igénybe vennék a jóléti szolgáltatásokat, de nem fizetnének értük. A felmérés tanulsága: kirajzolódni látszik egy jóléti társadalomkép, amelyben az állammal szembeni elvárások már elérték az Európai Unió normáit.