
A töméses takarmányozással előállított kacsa- és libamájtermékekről, valamint nemzetközi kereskedelmükről is szó volt tegnap a Magyar–Francia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Munkacsoport kilencedik, budapesti ülésén. A kormányzati hírportálon közzétettek szerint a megbeszélésen a kacsa- és libamáj védelmére a franciák közös uniós fellépést kezdeményeztek. A felek tárgyaltak még a 2013 utáni új, többéves pénzügyi keretterv és a közös agrárpolitika jövőjéről. Egyetértettek abban, hogy utóbbi költségvetését a 2014–2020-as időszakban is meg kell őrizni a jelenlegi szinten. Fontos közös célként fogalmazták meg a bürokrácia csökkentését, a közös agrárpolitika egyszerűsítését.
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont