2010-02-27
Közbeszerzések a korrupció árnyékában
Antikorrupciós cselekvési tervet készít a Közbeszerzések Tanácsa. Tavaly hatvankilenc százalékkal több közbeszerzési eljárás zajlott az országban, mint egy évvel korábban.
A közbeszerzési eljárások számának jelentős mértékű emelkedésén is látszik, hogy választások előtt áll az ország. Az adatok azt mutatják, hogy 2009-ben 6611 közbeszerzési eljárásra került sor, tehát 69 százalékkal több eljárás történt, mint 2008-ban. Az eljárások értéke 1809,8 milliárd forintot tett ki, ez a növekedés elérte a 27,6 százalékot – mondta Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanácsának (KT) elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. A legnagyobb megrendelők – a teljes érték egyharmadával – a helyi önkormányzatok voltak. Az elnök azt mondta, az egyszerű eljárások száma 2507, összértékük 152,3 milliárd forint volt áprilistól decemberig.
Bakonyi József úgy fogalmazott, a mikro-, kis- és középvállalkozások nyerték meg az eljárások háromnegyedét, de értékben ezek csak 39 százalékot tettek ki. Külföldi cégek mindössze 61 eljárást nyertek, de értékben ez 3,2 százalékot tett ki, s ez éppen duplája a 2008. évinek.
Az elnök kifejtette, a KT tanulmányt készíttetett arról, hogy a korrupció milyen mértékben van jelen a közbeszerzésekben. A megkérdezettek negyven százaléka vélte úgy, hogy a közbeszerzés és a korrupció együtt jár. A mélyinterjús megkérdezetteknek azonban már a kétharmada állította ugyanezt. Ennek nyomán döntött úgy a KT, hogy antikorrupciós cselekvési tervet készít ennek megfékezésére.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) előtt 861 jogorvoslati eljárás indult 2009-ben, szemben az egy évvel korábbi 636-tal. A KDB tavaly 365 esetben állapított meg jogsértést.
Hunyor Erna