Bár a magyar gazdaság visszaesésének üteme a 2009-esnél kisebb lesz, még 2010-ben is recesszióban lesz hazánk: a zsugorodás mértékét azonban eltérően ítélik meg a közgazdászok. Ugyanakkor tényként könyveli el a szakma, hogy mind a külföldi, mind pedig a hazai kockázati tényezők nehezíthetik a kilábalást a recessziós környezetből. Eközben továbbra is padlót fog a belső hazai kereslet és fogyasztás, a munkanélküliség pedig emelkedik.
Az Orbán Viktor által felkért, a 2010-es költségvetést bíráló közgazdászok szerint a gazdasági növekedés, pontosabban csökkenés területén költségvetési trükk fedezhető fel. „Úgy látjuk, a GDP-növekedést túltervezték, nem 0,6 százalékos lesz a visszaesés 2010-ben, hanem legalább 2-4 százalékos. Kevesebb lesz a bevétel is, mint amennyivel a költségvetés számol, a kiadás viszont jóval nagyobb lesz” – állítja Járai Zsigmond, a költségvetés ellen felszólaló közgazdászok szóvivője. Az MNB korábbi vezetője megerősítette: még nem vagyunk túl a válságon, s valószínűleg az idén sem leszünk túl rajta.
A 29 szakértő által készített kiadványban az olvasható: számos ponton irreálisak, fiktívek a költségvetés makrogazdasági feltételezései. A közgazdászok úgy tartják, hogy szakmailag teljességgel megalapozatlan a GDP mindössze 0,6 százalékos idei csökkenése. Olyannyira, hogy a 29 szakemberből álló stáb kétszázmilliárd forint tervezési hibával számol ezen a téren.
Ezzel szemben a kormány az idei évre mindössze 0,6 százalékos gazdasági visszaeséssel számol, ám pozitív tartományba – a hivatalos álláspont szerint – csak 2011-ben kerülhet a gazdaság. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tanulmánya alapján az idén 0,5–1,5 százalék közötti „mínuszos növekedés” jósolható. Az MFB összefoglalója szerint a gondot az okozza, hogy 2010-ben is gyenge lesz a külső kereslet, ám a hazai beruházások sem jelentenek majd húzóerőt a gazdaság növekedése szempontjából. Ráadásul a háztartások fogyasztási szintje is alacsony lesz, a reálbérek sem növekednek.
„A 2010. évi folyamatok stagnálás közeli keresleti viszonyok mellett tervezhetők, a költségvetési törvényben megfogalmazott adó- és kiadási szerkezet mellett a négy százalék körüli államháztartási hiány tarthatónak tűnik. Az ennél terjeszkedőbb fiskális politika érezhetően javíthatná a 2010. évi növekedési kilátásokat, hosszabb távon azonban a kamatok emelkedésének irányába hatna” – áll az Ecostat kutatóintézet felmérésében.
A Danske Bank prognózisa szerint 2010-ben 1,7 százalékkal esik vissza a magyar gazdaság. A dán bank elemzői a fogyasztás visszaesését tartják a recesszióból való kilábalás legnagyobb kerékkötőjének. A szakértők szerint a 2009-es nyári adóemelés miatt az infláció megugrott, aminek következtében a reálbérek csökkentek. Ez pedig a lakossági fogyasztásra még jó ideig negatív hatást gyakorol majd.
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett