Árfolyamrekordot döntött tegnap a svájci frank a magyar forinttal szemben. Piaci vélekedések szerint a hazai fizetőeszköz gyengülése a globális hatások miatt történt, s lehet még rosszabb is a helyzet. Bár a frankcsúcs kedvezőtlen a devizahiteleseknek, nem kell meglepődni az árfolyamon: azt ugyanis a nemzetközi folyamatok előrevetítették.
Minden eddigi rekordot megdöntött a svájci frank árfolyama: tegnap a nemzetközi devizapiacon háromnegyed kilenckor egy frankért több mint 222 forintot kértek. (A svájci frankot délután negyed ötkor 220,69 forinton jegyezték.) Az euró 287, a dollár pedig 227 forintig drágult. Nem pusztán a forint, a térség valutái közül a korona és a zloty is gyengült.
Piaci vélemények szerint a forint gyengülése a globális hatások miatt történt. „A befektetői kockázatkerülés hatására folyamatosan erősödnek a menedékdeviza-státust élvező pénznemek. Ismét hangulatromlás uralja a nemzetközi piacokat, s ez többek között a biztonságos menedéknek tekintett devizák (frank, dollár) erősödésében és az euró gyengülésében csapódik le” – mondta Németh Dávid, az ING vezető elemzője. Szerinte a pesszimista hangulat tükröződik a forint árfolyamán, márpedig pénzünk kockázatos befektetési eszköznek minősül. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője megkeresésünkre azt hangsúlyozta: nem meglepő, hogy erős a svájci frank, hiszen nem pusztán az első számú befektetési pénz, hanem maga a svájci gazdaság is rendkívül erős bázison van, illetve gyarapszik. Barcza György, a K&H Bank elemzési igazgatója úgy nyilatkozott, a nemzetközi gazdaság kilábalása lassulhat, illetve a W alakú forgatókönyv (visszaesést követő rövid fellendülés után újabb visszaesés következik – a szerk.) miatti aggodalom is közrejátszhat a gyengélkedésben. „A W alakú recesszió mint lehetőség nem kedvez az eladósodott országoknak, így Magyarországnak sem” – húzta alá a szakember. Az új frankcsúcs a devizahitelesek számára rendkívül kedvezőtlen, hiszen a 160-as árfolyamon felvett kölcsönök törlesztőrészlete az árfolyamváltozás miatt akár negyven-ötven százalékkal is emelkedhetett. Becslések szerint legalább 1,7 millió háztartás érintett, ők közvetlenül a pénztárcájukon érzik a forint drámai gyengülését.
A Commerzbank elemzése szerint lesz még rosszabb is a helyzet: egyre nő a valószínűsége a 225-ös szint elérésének. A forint tegnapi gyengülésével, illetve a magyar állampapírhozamok mintegy 20-25 bázispontos ugrásával párhuzamosan másfél hónapos csúcsra jutott tegnap délre a magyar állam következő ötévi esetleges csődje elleni „biztosítás” piaci ára. A magyar CDS-felár 375 bázispontra ugrott, azaz tízmillió eurónyi magyar államadósság következő ötévi csődje elleni biztosításért éves szinten már 375 ezer eurót kell fizetni.
Ugyanakkor jó hír, hogy a borongós nemzetközi befektetői hangulat ellenére is terv feletti eladás született tegnap a három hónapos kincstárjegy-aukción az Államadósság-kezelő Központban, ahol a meghirdetett 50 milliárd forintos keretet még tízmilliárddal kellett megemelni. Devizakereskedőket arról kérdeztük, hogy a jegybank vajon beavatkozhat-e az árfolyamgyengülésbe. Az egybecsengő válasz az volt: az MNB napi árfolyammozgásra nem „lő”.
Döntően forinthitelt keresnek a családok
A háztartások hitel- és betétállománya is csökkent júliusban – közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank. A lakosság júliusban, az előző hónaphoz hasonlóan, forintban több hitelt vett fel, mint amennyit törlesztett, míg devizában többet törlesztett, mint amennyit felvett. Július folyamán a háztartások betétállománya 37,2 milliárd forinttal lett kevesebb, a betétkivonás mind forintban, mind devizában meghaladta az elhelyezés mértékét. A szezonálisan nem kiigazított adatok szerint júliusban a háztartások hitelállománya csaknem 13,3 milliárd forinttal 8446,7 milliárd forintra csökkent. A júliusban újonnan felvett kölcsönöknek már több mint a kilencven százaléka forinthitel volt, júniusban ez az arány kilencven százalék alatti volt. (MTI)
Nőtt a vállalkozások hitelállománya
Forintban nettó hitelfelvevők, devizában nettó hiteltörlesztők voltak júliusban a nem pénzügyi vállalatok, összességében pedig több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek – közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank. A vállalkozások forintban és devizában is több betétet helyeztek el, mint amennyit kivettek, így összességében a betétállományuk 31,5 milliárd forinttal nőtt. A szezonálisan nem kiigazított adatok szerint a nem pénzügyi vállalatok forinthiteleinek állománya a tranzakciókból eredően 45,9 milliárd forinttal nőtt, miközben devizahiteleik állománya 26,3 mil-liárd forinttal csökkent. Összességében a nettó hitelállományuk 22,3 milliárd forinttal nőtt. (MTI)
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett