Sokan vinnék vissza az ajándékokat, de ha nincs meg a vásárláskor kapott nyugta, nincs törvényes alapjuk a kereskedő rábeszélésére
A karácsony ajándékozással teli napjait követő hétköznapokat az áruk visszavitele is jellemzi. Ha a termék nem hibás, akkor a kereskedőket semmilyen jogszabály nem kötelezi az ajándék cseréjére, vagyis a saját belátása szerint engedélyezheti vagy sem. A fogyasztóvédők szerint viszont az utóbbi években örömtelien nőtt a vásárlói tudatosság.

Bármennyire is a karácsonyról, a szeretetről, az ajándékozásról van szó, a vásárlással járó külsőségekre különösen oda kell figyelni az ünnepre készülődve – figyelmeztetnek fogyasztóvédelmi szakemberek évről évre. Ennek ellenére még mindig sokan teszik ki magukat, olykor csak figyelmetlenségből fakadó, kellemetlenségnek.
Különösen fontos hangsúlyozni, hogy mindenki tartsa meg az ajándék vásárlásakor kapott nyugtát, hiszen karácsonykor sokszor piacokon, vásárokban is vásárolunk. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) közleményében felhívta a figyelmet, hogy itt is ugyanazok a jogok illetik meg a vásárlókat, mintha üzletben vették volna meg az ajándékot. „Egyedül azt szoktuk javasolni, hogy műszaki termékeket ne utcai árusoknál vegyenek az emberek” – mondta lapunknak Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője. Minőségi kifogás esetén ugyanis nehézséget okozhat a hibás termék visszavétele, a kifogás bejelentése az elárusítónak. Mivel karácsony után a vásárokat már bezárják, kérdés, hol tudjuk elérni a kereskedőt.
Éppen ezért fontos, hogy a kapott blokkon, nyugtán vagy számlán szerepel-e a vállalkozás elérhetősége, amelyen az új év elején is meg lehet találni a forgalmazót. Az sem segített, hogy az Országgyűlés módosította a vásárokról és piacokról rendelkező törvényt. A módosítás eredményeképp a kereskedőnek a korábbiakkal ellentétben nem kötelessége, hogy magyar nyelvű leírást mellékeljen, ha a gyártó ezt nem tette meg.
Az ünnepet követő hétköznapokon jellemzően megnő az áruvisszavételek, árucserék mértéke. A fogyasztói tudatosság javulását mutatja azonban, hogy egyre többen figyelnek már a vásárláskor arra, hogy a majdani esetleges cserét a forgalmazó biztosítsa nekik. „Gyakran előfordul, hogy visszaviszik az ajándéknak vásárolt terméket. Előfordulhat, hogy rossz a ruha mérete, vagy valamilyen más szempontból nem megfelelő az ajándék, netán valaki többektől ugyanazt kapta. Ilyenkor a kereskedőtől függ, hogy árucserét, levásárlási lehetőséget, ritka esetben pénzvisszafizetést biztosít-e” – mutatott rá Kispál Edit, a FEOSZ szóvivője. Hangsúlyozta: mindez az üzlet döntésétől függ, hiszen jogszabály erre senkit nem kötelez. A rossz tapasztalatok mellett a szóvivő szerint biztató fejlemény, hogy egyes üzletekben már használnak olyan pecsétet, amellyel egy januári dátumot nyomnak rá a számlára. Ez azt mutatja, hogy addig a napig lehetőség van a vásárolt terméket kicserélni.
Panasz esetén rendkívül fontos, hogy mindig készüljön jegyzőkönyv, a fogyasztóvédők tapasztalatai alapján ez ugyanis sokszor elmarad. Szintén gyakori probléma, hogy akciós termékek esetén mi a helyzet. Kispál Erika rámutatott: attól, hogy egy terméket olcsóbban szerzett be valaki a karácsonyi leárazások, akciók során, még nem jelenti azt, hogy ne vonatkozna arra is teljes hatáskörrel bíró garancia. Ez persze nem áll az olyan leárazásokra, amikor külön jelzik, hogy egy adott termék miért kerül kevesebbe. Például egy tévékészülék külső burkolata olyan ok lehet, ami miatt a kereskedő lejjebb szállítja a készülék árát. Ilyenkor természetesen a burkolat hibája miatt nem lehet reklamálni, vagy cserét kérni, de mondjuk a rossz minőségű kép esetén a garanciának ugyanúgy érvényesnek kell lennie.
Az utóbbi években egyre elterjedtebbé vált az internetes áruházakon keresztüli vásárlás, amely azonban kockázatos. „Jellemző gond az e-kereskedelem esetén, hogy az ünnepekre nem érkezett meg a kiválasztott termék. Ha okafogyottá válna a vásárlás, fontos tudni, hogy nyolc napon belül akkor is elállhatunk a vételtől, ha ez a honlapon esetleg külön nincs is feltüntetve” – mondta Kathi Attila.
Hitelek csapdájába került vásárlók
Már harmadik éve csökken a kereskedelmi forgalom, s ezt a decemberi ünnepi vásárlások sem tudják érdemben megváltoztatni. Ez pedig egyértelműen a középréteg elszegényedését jelzi. A BellResearch kutatócég felmérése szerint a magyar háztartások 43 százaléka az ünnepek előtt éppen csak kijött a jövedelméből, minden hatodiknak hónapról hónapra anyagi problémái vannak, két százalékuk pedig nélkülözni kényszerült. A válaszadók 71 százaléka jóval visszafogottabban költött, mint korábban, és további 14 százalékuk tervezett spórolást. Mindennek ellenére az emberek többsége valahogy mégis „kiszorította” a karácsonyi ajándékokat. Ha másként nem, áruhitelből, személyi kölcsönökből vagy folyószámlahitelből. Pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közleményben és honlapján is többször figyelmeztetett arra: a fogyasztási hitelek a legdrágább banki termékek közé tartoznak. Az áruhitelek teljes hiteldíjmutatója ugyanis 25-40 százalék között van, a személyi kölcsönök közül a forintalapú termékeké átlagosan 31, az euróalapúaké 22, a frankalapú hiteleké pedig 12 százalék. A hitelek magas kamatai így jövőre nagyobb terheket róhatnak a családokra, mint amennyit a költségvetésük elbír. Ha bárkinek kétségei vannak a felől, hogy esetleg túlterhelte a családi kasszát, vegye igénybe a PSZÁF honlapján található háztartási költségvetés-számító programot, valamint a hitelkalkulátort. (HE)
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont