A tervvel szemben a közlekedés ellátásában a helyi irodák szerepe csak formális
Miniszteri rendelet szabályozza a közszolgálati személyszállítás menetrendjeinek előkészítését, ám az elvek a közlekedési infrastruktúra színvonala miatt a gyakorlatban csak részben érvényesülnek. Emellett a szaktárca a regionális szintű döntéshozatalnak az eredeti tervekkel ellentétben csak formális szerepet szán.

Országos szinten a megfelelő infrastrukturális feltételek megléte esetén a vasúti személyszállítást kell előnyben részesíteni a közösségi közlekedési szolgáltatók menetrendjeinek elkészítésekor. Erre az országos vázra épülnek rá a regionális – azaz két szomszédos régió vagy megye – közlekedés vasúti és autóbuszos menetrendjei, a busznak pedig az a szerepe, hogy a vasútig, illetve onnan szállítsa az utasokat. Mindezt a menetrendek elkészítésének egységes egyeztetési eljárásáról szóló, újonnan megjelent miniszteri rendelet tartalmazza, így elvileg a 2011-es menetrendet már e szerint kell kialakítani.
A közlekedési infrastrukturális feltételek viszont nem minden esetben alkalmasak arra, hogy a törzshálózaton, azaz a főváros és a vidéki nagyvárosok, megyeszékhelyek között a vasút vezető szerepet töltsön be. A minisztériumi rendelet nem véletlenül tartalmazza, hogy csak a feltételek megléte esetén szükséges a vasutat előnyben részesíteni.
A helyi közlekedési szolgáltatásokat azonban továbbra is a központból döntik el az illetékesek, ugyanis a szaktárca a rendelet szerint a hét statisztikai régióban működő regionális közlekedési szakbizottságoknak (RKSZ) csak formális szerepet szán. Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy a régiók dönthetnek a menetrend összeállításáról, illetve arról, hogy autóbuszt vagy vasutat rendelnek meg, és az ehhez szükséges állami forrásokat megkapják.
Helyi szinten ugyanis sokkal jobban fel lehet mérni a valós közlekedési igényeket, mint a központból. Az új rendelet szerint viszont a regionális közlekedési szakbizottságok csak javaslatot tehetnek az állami finanszírozási kereteken belül az adott régió helyközi menetrendjeire, a közlekedési infrastruktúra- és hálózatfejlesztésekre, a közösségi közlekedési rendszer korszerűsítésére, és véleményezhetik az országos közszolgáltatási menetrendek régiót érintő elemeit. Az sem mellékes, hogy az RKSZ-ek vezetőit a közlekedési miniszter nevezi ki, viszont arra is számítani lehet, hogy az új kormány megalakulásával minden bizonnyal a személyi összetétel is változik. A jövő évi menetrendekről viszont már megkezdődtek az egyeztetések, a közlekedési társaságoknak április 12-ig le kell adniuk a 2011-es igényt, ennek alapján a jövő évi menetrend augusztusban áll össze.
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett