Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-09-09

Hatvanhárom csontváz Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A nem várt kiadások az idei és a jövő évi költségvetést egyaránt megterhelik

Mintegy négyszázmilliárd forintra rúghat az a 63 „csontvázból” álló tételsor, amelyet a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság gyűjtött össze: a szóban forgó összeg az idei és a következő év költségvetését terheli meg, de a legrosszabb esetben még újabb tételek is felbukkanhatnak. A Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta: az idei évi költségvetés csak azért tartható, mert az Orbán-kormány 29 pontos gazdasági akciótervet dolgozott ki.

Varga Mihály: A 29 pontos akciótervvel tartható a büdzsé

Varga Mihály tegnap bejelentette: elkészült a 64 oldalas tényfeltáró jelentésük, amelynek legfontosabb kitétele az, hogy tartható az idei évre tervezett GDP-arányos, 3,8 százalékos államháztartási hiány. Ugyanakkor ehhez szükség volt a 29 pontból álló első gazdasági akciótervre. A Miniszterelnökség államtitkára részletezte azt is, hogy Orbán Viktor még a Fidesz elnökeként kérte fel a tényfeltáró bizottságot, hogy állítsanak össze egy olyan listát, amelyből kiderül a valóság. Varga Mihály közölte: a jelen állás szerint 63 „csontváz” terheli az idei, valamint a jövő évi büdzsét.

Hangsúlyozta, hogy az előző kabinet túltervezte a 2010-es költségvetés adóbevételeit. A társasági adót ötvenmilliárd forinttal, a személyi jövedelemadót negyvenmilliárddal, a jövedéki adóból származó bevételeket pedig harmincmilliárddal számolták el. Eközben az állami tulajdonban lévő cégeknél (Malév, MÁV, BKV) többletfinanszírozási igények merültek fel, s ezeket az új kormánynak kell rendeznie. Varga aláhúzta: csak ennél a tételnél több tízmilliárd forintos pótlólagos kiadásról van szó. Ráadásul a Bajnai-kormány nem tervezte be a 2010-es költségvetésbe a nemzetközi tagdíjakat (ENSZ-, NATO- és az OECD), amely további hatmilliárdos mínusz a büdzsének.
A fideszes politikus példaként felhozta még a Vértesi Erőmű ügyét: az anyagi rendezés 25-35 mil­liárd forint között taksálható. Varga a csontvázak közé sorolta a LEADER-pályázatokat, illetőleg a moszkvai kereskedelmi székház ügyét, a posta székházának „kérdéskörét”, valamint a Magyar Fejlesztési Bankhoz köthető ügyleteket.

Azok a váratlan tételek, amelyeket az átadás-átvétel közben nem ismerhettek meg, a hiány mértékét a GDP 1,6 százalékával emelhetik meg, ami mintegy négyszázmilliárd forintra rúg. Végezetül kiemelte: azon felbukkanó tételek összege, amelyek a következő évek költségvetéseit fenyegethetik, a 2010-es bruttó hazai termék 2,2-2,5 százalékáig kerekedhetnek ki.

Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
 

Szajlai Csaba

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett