A költségvetési hiányszám pontos teljesülése nem a legfontosabb tényező, az viszont igen, hogy ezt miként adjuk el a piacoknak és a nemzetközi pénzintézeteknek.
Teljes az egyetértés a tekintetben, hogy az idén a magyar gazdaság csak szerény mértékben tud gyarapodni, 2011-től azonban beindulhat a „dübörgés”. A GKI Gazdaságkutató Zrt. az idén egyszázalékos, 2011–2012-ben évi háromszázalékos gazdasági növekedést vár, miközben az intézet szerint az infláció 2010 közepétől mérséklődik, s 2012-re három százalék alá csökkenhet. Hasonlóképpen látja a pályát a Költségvetési Tanács (KT) is: a szervezet szakértői úgy vélik, az idén ugyan csak egy százalékkal, de jövőre már 2,9 százalékkal, 2012-ben 3,1, 2013-ban és 2014-ben pedig 3-3 százalékkal bővül a gazdaság. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves összefoglalója szerint Magyarországon az idén 0,2 százalékos visszaesés, jövőre azonban 3,2 százalékos GDP-gyarapodás várható. Az IMF 2010-re 4,3, 2011-re 2,5 százalékos inflációt jósol.
„Fontos szerepe lesz a beruházások alakulásának a gazdasági növekedés vonatkozásában” – mondta lapunknak Barcza György, a K&H Bank elemzési igazgatója. Hozzátette: a várakozások szerint az idén a beruházások minimálisan ugyan, de növekedhetnek, jövőre azonban már hat százalék feletti bővülésre lehet számítani. A szakember úgy tartja, hogy a magyar gazdaság növekedési potenciálja már a pénzügyi válság kitörése előtti években is alacsony szintre süllyedt, 2009-re pedig a nullához közelített. A válságból kilábalás során viszont hosszabb távon három százalék körüli szintre tér majd vissza. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője úgy látja: a gazdasági növekedés a fogyasztás korábbinál mérsékeltebb növekedése mellett valósul majd meg, miközben a beruházások a GDP-t meghaladó ütemben bővülnek, és a nettó export a korábbi időszakhoz képest jelentősebben járul hozzá a növekedéshez. Ugyanakkor a 2011–12-es év „kemény” lesz finanszírozási szempontból, ugyanis nemcsak a folyó hiányt kell finanszíroznia az államnak, hanem el kell kezdenie visszafizetni a nemzetközi hitelcsomag részleteit is. Ez 2011-ben két-, 2012-ben pedig hárommilliárd euró lesz, ami komoly kihívást jelent majd, mert ehhez a piacról kell hitelt felvennie a kormánynak. Csaba László akadémikust arról kérdeztük, hogy a középpontban lévő költségvetési hiányszám mennyire befolyásolja gazdaságunkat. Szerinte a deficit pontos teljesülése valóban nem a legfontosabb tényező, az viszont igen, hogy azt hogyan kommunikáljuk a piacoknak és a nemzetközi szervezeteknek.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett