Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-09-09

Elérjük a bűvös három százalékot! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Minden eddiginél szigorúbb költségvetés készül

Gazdaságtörténeti jelentőségű döntést hozott a kormány azzal, hogy vállalta: jövőre három százalék alá csökkenti a költségvetés hiányát – jelentette be tegnap Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, s elmondta azt is: 2004 óta még sosem teljesítettük ezt az uniós kritériumot. Közölte még: vége az IMF-programnak.

A kormány vállalta, hogy jövőre GDP-arányosan három százalék alá csökkenti a központi költségvetés deficitjét – hangzott el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. A tárcavezető szerint öt feltétele van annak, hogy teljesüljön a 2011-es hiány. Ezek az alábbiak: a kormány teljesíti az idei 3,8 százalékos költségvetési hiányt, jövőre is beszedik a bankadót, a gazdasági növekedés mértéke 2,5-3 százalékos lesz, olcsóbb lesz az állam fenntartása, illetve a közigazgatás működése, végezetül pedig rendezni kell az állami cégek helyzetét.

„Az Európai Unió ebben minden támogatást megad, az ennél magasabb hiányhoz viszont nem” – húzta alá Matolcsy György, s külön hangsúlyozta: azért gazdaságtörténeti jelentőségű ez a kormányzati döntés, mert 2004 óta még sosem teljesítettük a három százalék alatti hiányt. Szerinte ezzel Magyarországnak nem lesz szüksége új IMF- kölcsönszerződésre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítója nyomatékosította: hazánk sikeresen visszatért a nemzetközi pénzpiacokra, finanszírozása 2011 végéig biztosított. Az idei éves költségvetésről szólva azt mondta: a bankadó beszedésével a büdzsé az idén képes teljesíteni a vállalt eredeti hiányt. Képesek vagyunk a 120 mil­liárd forintos állami zárolást is tartani – fűzte hozzá Matolcsy György.

Újságírói kérdésre részletezte: a svájci frank megerősödése nemzetközi trend, „menekül” a tőke.
A dollár mint végső menedék helyett is a svájci frank felé menekülnek a befektetők. „Nem számítunk arra, hogy belátható időn belül jelentősen gyengül a svájci frank. Éppen ezért vizsgáljuk a devizahitelesek megsegítésének lehetőségeit” – tette hozzá.

Szakértők szerint Magyarország befektetői megítélése szempontjából alapvetően pozitív üzenetet küldött tegnap a kormány, hiszen a szigorú fiskális politika útján halad tovább. Ráadásul jövőre lekerülhetünk arról a túlzott deficiteljárás miatt indított listáról is, amelyen nyolc éve ott vagyunk.

Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
 

szcs

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont