2012-01-25
Harmincezres létszámbővítés
A cégek többsége lehetőségeinek javulását várja
A bérkompenzáció csak az egyik eleme a foglalkoztatáspolitikának, hamarosan megjelennek a munkahelymegőrző és -teremtő pályázatok – közölte Czomba Sándor, a nemzetgazdasági tárca államtitkára.
Egy tanulmányból kiderül, több vállalkozás számol az idén létszámbővítéssel, mint amennyi elbocsátással. Az idén tizenkét százalékkal több vállalkozás tervez létszámbővítést, mint amennyi leépítést – olvasható a Magyar Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) legfrissebb tanulmányában, amelyet hétezer cég megkérdezésével állítottak össze. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint 2012-ben huszonöt–harmincezerrel emelkedhet a foglalkoztatottak száma, ez nagyjából megegyezik a tavalyival. Leginkább az ipar és a vendéglátás területén várható bővítés.
A múlt évvel kapcsolatban Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár közölte, nem igazak azok az állítások, hogy a közfoglalkoztatás miatt emelkedett döntően a munkában állók száma. Szerinte a versenyszféra járt elöl az álláshelyek teremtésében. Hangsúlyozta azonban, hogy amíg nem indulnak be a gazdaság motorjai, addig nem lehet a foglalkoztatásban sem csodát tenni. Az államtitkár kitért arra, hogy a GVI felmérése akkor készült el, amikor még nem állt minden információ rendelkezésre az idei bérkompenzációról. Ez pedig jelentősen befolyásolja a folyamatokat. Szerinte a vállalkozások többsége igénybe fogja venni az állami segítséget. A kompenzáció azonban csak az egyik eleme a foglalkoztatáspolitikának, hamarosan megjelennek munkahelymegőrző és -teremtő pályázatok. Ezeknél is kötelező lesz az elvárt béremelés. Czomba Sándor a tanulmány fontos üzenetének nevezte, hogy a vállalatok többsége üzleti lehetőségeinek javulását várja ettől az évtől. A jelentés megerősíti azt is, hogy nagy szükség van a szakképzett fizikai munkaerőre, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a szak- és átképzésekre.
Pénz közmunkáraAz idén 132,2 milliárd forint áll rendelkezésre a most induló közfoglalkoztatási programokra, amelyek keretében a résztvevőknek kizárólag hat- és nyolcórás munkalehetőséget biztosítanak, a négyórás közfoglalkoztatás ebben az évben megszűnik – jelentette be tegnap Papp Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. (MTI)
Kiss Gergely