2012-02-01
Gazdaságpolitikai váltás
Szorosabb lesz az uniós költségvetési politika
Az uniós csúcstalálkozón sikerült ugyan 25 tagországnak megegyezni a költségvetési politikák szorosabb egyeztetéséről, de még nem világos, hogyan egyeztethető ez össze a növekedés ösztönzésével. Orbán Viktor miniszterelnök szerint hazánk szempontjából kedvező gazdaságpolitikai váltásnak lehettünk tanúi a csúcson.

A hétfő éjszakába nyúló tanácskozáson az uniós állam- és kormányfőknek két fontos kérdésről sikerült megállapodniuk. Megegyezés született az unió állandó mentőalapjának (ESM) beindításáról az idei második félévben. Ez egy évvel korábbi startot jelent az ESM-nek a tervezettnél, egyelőre ötszázmilliárd eurós fedezettel. Az eurózóna gazdaságának egyharmadát adó németek, akik nyilván a legnagyobb adományozói lesznek ennek az alapnak, egyelőre nem hajlandók tárgyalni a fedezet megemeléséről. Berlinre ugyanis egyre nagyobb nyomás nehezedik annak érdekében, hogy legalább a duplájára növeljék az ESM kereteit, mert különben nem lesznek elegendők a forrásai a piac megnyugtatására. Angela Merkel német kancellár azonban csak azután hajlandó alkudozni erről, ha a tagországok megkötötték a megállapodást a büdzséik szorosabb egyeztetéséről. A költségvetési uniót megalapozó megállapodáshoz a britek és a csehek kivételével az összes EU-tagállam csatlakozni akar. Orbán Viktor magyar kormányfő szerint a mérleg nyelvét a csatlakozás felé billentő kitételek egyike, hogy a szerződés jogi következményeivel a még nem euróövezeti országoknak csak a zónába lépés után kell majd számolniuk. A másik, a szerződés a Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár által korábban felvetett „euró plusz” intézkedéscsomag négy hasznos elemét tartalmazza, az ötödiket, az adóharmonizációt azonban nem. Ez utóbbi olyan mértékű adóemeléssel járt volna, ami elriaszthatta volna a magyarországi befektetőket.
Az állam- és kormányfők döntöttek a növekedést és a foglalkoztatást bővítő lépésekről is: a felzárkóztatási alapok fel nem használt pénzeiből csoportosítanak át a kis- és középvállalkozások helyzetének, munkahelyteremtő képességének javítására. Orbán Viktor úgy értékelte: Magyarország szempontjából kedvező gazdaságpolitikai váltás következett be a csúcson, s ez növeli az esélyét annak, hogy gazdaságunk a nehéznek ígérkező idei első fél év után a másodikban gyorsabb bővülési pályára álljon.
Addigra remélhetőleg megoldódik a görög dilemma is. Az unió vezetői szorgalmazták, napokon belül véglegesítse a görög kormány a megállapodást a magánhitelezőkkel, mintegy kétszázmilliárd eurónyi tartozás átütemezéséről.
Szalontay Mihály