Magyar Hírlap online

2012. május 22., kedd, Júlia, Rita
2012-02-09

Ezermilliárd forintos akna Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Budai Gyula szerint a repülőtér eladásánál a külföldi társaság érdekeit képviselték a szocialisták

A Gyurcsány–kormány olyan privatizációs szerződést kötött, amely szerint csaknem ezermilliárdot kellene az államnak kifizetnie a Budapest Airportnak, ha a nemzeti légitársaság felszámolás alá kerül.

Budai Gyula idézett a botrányos szerződésből. A kormánybiztos feljelentéskiegészítést tesz (Fotó: MTI/soós Lajos)

Százszázalékosan bebiztosította magát a budapesti légikikötőt üzemeltető Budapest Airport (BA) korábbi tulajdonosa, a British Airports Authotity, amikor a Gyurcsány–kormánnyal megkötötte a Ferihegyi repülőtér privatizációs szerződését. Ebben ugyanis az áll – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos –, hogy csaknem ezermilliárd forintot kell az államnak a BA-nak fizetnie, ha a Malévot felszámolják.

Budai Gyula jelezte, mindezzel Gyurcsány Ferenc nyilatkozatára rea­gál, amelyben a volt miniszterelnök közölte, kormánya nem adott felhatalmazást arra, hogy titkos záradék kerüljön a BA privatizációs szerződésébe, és nem is tud róla, hogy lenne ilyen. Az elszámoltatási kormánybiztos felolvasott a BA–val kötött szerződésből. E szerint „a felszámolási megszűnési összeg (…) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) megszünteti a vagyonkezelői szerződést”.

Budai tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító, úgynevezett senior adósság kilencven, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a BA fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.

A vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további hatvanmilliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként.

A kormánybiztos kiemelte: „Elképzelhetetlennek tartom, hogy Veres János akkori pénzügyminiszter, a tulajdonosi jogok gyakorlója, valamint Gyurcsány Ferenc, illetve Bajnai Gordon volt kormányfők ne tudtak volna a szerződés részleteiről.” Budai szerint a KVI akkori vezetője, Zelles Sándor által aláírt szerződés nem a magyar állam, hanem a külföldi cég érdekeit képviseli. Budai Gyula emiatt feljelentéskiegészítést tesz. Közölte, korábban a BA privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mert az elmaradt fejlesztések és a szankciók miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte. Elmondta azt is, elképzelhető, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Malév privatizációs szerződése ügyében.

A fentiekkel kapcsolatban Veres János a Lánchíd Rádiónak azt mondta, nem foglalkozik Budai-féle állításokkal, mert számtalanszor bebizonyosodott már, hogy hozzá nem értő, hazug emberről van szó.
Hunyor Erna

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont