Magyar Hírlap online

2012. május 22., kedd, Júlia, Rita
2012-02-11

Előre tudhatták, nagy baj jön Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az állami pénzek nem hoztak sikert a vállalatnak

Az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra az Állami Számvevőszék. Már 2006-ban megállapította, hogy az állami kezesség vagy garancia esetleges igénybevételét illetően kockázatosnak tekinthető a Malév hitelállománya.
A számvevőszék korábban rámutatott: a légitársaságnak nyújtott támogatások eredménytelenek voltak, a központi költségvetési támogatások csupán a csődhelyzet elkerülését szolgálták. Ugyanakkor a privatizáció­val sem teljesült teljes körűen az elérni kívánt cél: az alacsony értékesítési ár ellenére az állami garanciás hitelek nem rendeződtek, a szerződésben vállalt feltételeket pedig csak részben teljesítette a vevő. A magánosítás után elsősorban a hitelek miatti állami kezesség beváltása jelentett fenyegetést. A számvevőszék szerint az állami garanciavállalásos hitelek törlesztésére vonatkozó ajánlatok közül egyik sem felelt meg a kiírásban szereplő elvárásoknak. Az ÁSZ felhívta a figyelmet, hogy egy esetleges felszámolási eljárás során a 2006 végén prognosztizált 52-62 milliárd forintos állami kötelezettség jelentősen nőhet. A Malév a Magyar Fejlesztési Banktól felvett hiteleire szóló állami kezességvállalás a privatizációs eljárás során négy évvel meghosszabbodott. A számvevők ekkor jelezték: az Európai Bizottság valószínűleg ezt a tényt csatlakozáson túl nyúló támogatásnak minősíti majd, így bizottsági vizsgálat alá eshet.

A 2010-ben történt visszaállamosítást előkészítő tárgyalások során kiadott határozatok pedig gátolták, hogy a magyar fél a korábban bejelentett hitelszerződési bankgarancia kifizetését érvényesítse, és ellentétesek voltak a vagyontörvényben megfogalmazott elvekkel is.
Köpöncei Csilla

 

Kapcsolódó anyagok

Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont