Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2010-07-16

Elképesztő disznóságokat találtak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Hatalmas a korrupció az infokommunikáció terén

Az állami szektor utóbbi nyolcéves működése felülvizsgálatának eddigi eredményei alapján a legkiterjedtebb korrupció az infokommunikáció terén alakult ki. Emellett az új kormány már látja, hogy drasztikus beavatkozásra lesz szükség a MÁV és a Malév talpra állításához is.



Drasztikus lépésekre készül a kormány a Malév és a MÁV átalakítása, illetve a cégek működési struktúrájának megváltoztatása érdekében. Mint azt Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a hazai és külföldi befektetőket képviselő Joint Venture Szövetség tegnapi konferenciáján elmondta, a Malévval lesz igazán nehéz dolguk, ugyanis itt a tulajdonosi viszonyok nehezítik a helyzetet. A Malévnak vannak olyan érdekeltségei, ahol a külső tulajdon csak ötszázalékos, de ehhez „számos blokkolási jog” kapcsolódik. Kiemelte: a MÁV-nál csak a közösségi közlekedés teljes átalakításával lehet eredményt elérni.

A MÁV működési stabilizációjának igényét viszont jól mutatja, hogy részét képezi a jelenleg zajló IMF- és
európai uniós tárgyalásoknak.

A kormány felülvizsgálja az uniós projekteket, ugyanis az eddig felhasznált forrásoknak csak a 13 százaléka jutott el a kis- és középvállalati (kkv) szektorhoz. A miniszter szerint a kormány július 21-ig hoz döntést arról, mely beruházásokat állítják le, illetve milyen tervezett fejlesztésekről irányítanak át forrásokat a kkv szektorba. Fellegi Tamás közölte: az ország mozgástere pénzügyileg korlátozott, ám stratégiai cél, hogy a nemzeti vagyon gyarapodjon. A jövő év elején a kormány a parlament elé terjeszti a nemzeti vagyongazdálkodási irányelveket, elkészül a vagyonmérleg.

Az állami szektor működésének eddigi felülvizsgálata szerint a legnagyobb korrupció az infokommunikációs ágazatot jellemzi, ahol „elképesztő disznóságokat találtak” a miniszter szerint. Szükségtelen beruházások valósultak meg, állami pénzből kifejlesztett rendszerek kerültek magáncégekhez, amelyek igénybevételéért még az állam fizet is. A nemzeti adatvagyon döntéshozatali szempontból kritikus elemeit is magáncégek felügyelik. A közbeszerzésekről elmondta: nem akarnak multiellenes politikát folytatni.

Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás

Putsay Gábor

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja