2011-02-28
Egyre botrányosabb a pécsi buszeladás
Rövid idő alatt juttatja extrahaszonhoz a közlekedési társaság a befektetőt
Rendőrségi és ügyészségi nyomozás, bírósági feljelentés, adóhatósági elmarasztalás – a pécsi buszeladási botránynak ezek a következményei, felelősségre vonás azonban még nem történt. Ráadásul a milliárdos értékű, vádemelés utáni eljárásban a bírósági tárgyalást betegségre hivatkozva két hónappal el lehet halasztani.
Benyújtotta a fellebbezést a Baranya Megyei Főügyészség múlt hét elején hozott döntése ellen Komáromi István, a Pécs Holding Zrt. korábbi felügyelőbizottsági tagja. Az ügyészség ugyanis elutasította a pécsi buszeladási botránnyal összefüggésben tett feljelentését Tóth Bertalan és Kőhegyi István szocialista politikusok ellen. Az ügyészség szerint olyan tényt nem tartalmazott a feljelentés, amely alapján vizsgálatot lehetne indítani a volt alpolgármester, illetve a pécsi önkormányzat volt vagyonpolitikai tanácsnoka ellen. Komáromi István lapunkkal közölte: a fellebbezésben leírja, hogy a városi buszok eladása a két MSZP-s politikus tudomása mellett történt, így amit ők állítanak, az nem felel meg a valóságnak. Tóth Bertalan és Kőhegyi István ugyanis azt közölte, soha semmilyen tájékoztatást nem kaptak a pécsi buszok eladásáról.
A város tömegközlekedését ellátó Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. – amely a Pécs Holding Zrt. és a befektetőként érdekelt Mecsekbusz Kft. társasága – 2009 januárjában értékesítette a tulajdonában levő 176 autóbuszt. A vevő a PK Zrt. és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft. volt, amelytől 155 járművet visszabérelt a város tömegközlekedését ellátó cég. A PK Zrt. bruttó 2,64 milliárd forintért értékesítette járműparkját. A közlekedési vállalatnak viszont bérleti díjként 2009-ben 2,17 milliárd forintot, 2010-ben pedig 1,52 milliárd forintot számlázott ki a PK Busrent Kft. Emellett a PK Zrt. rendelkezésre állási díjként 2009 elején tízéves időtartamra egy összegben 2,43 milliárd forintot fizetett ki a PK Busrent Kft.-nek. Páva Zsolt fideszes polgármester 2009 júniusában tett feljelentést a rendőrségen. Ennek alapján az ügyészség tavaly ősszel emelt vádat Keczer László, a PK Zrt. vezérigazgatója ellen. Az első tárgyalásra a Baranya Megyei Bíróságon múlt héten kedden került volna sor, ám a vezérigazgató betegségre hivatkozva nem jelent meg, így a tárgyalást a bíróság áprilisra halasztotta.
A PK Zrt.-nél vizsgálatot kezdett az adóhatóság, és mint azt megírtuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) súlyos megállapításokat tett, emellett jelentős adóhiányt állapított meg e hónap 14-én hozott határozatában. Egyrészt a PK Zrt. és a PK Busrent Kft. közötti megállapodást színlelt szerződésnek minősítette, ugyanis nem voltak valós gazdasági teljesítések. A rendelkezésre állási díjként leszámlázott 2,43 milliárd forint kifizetésének az volt a feltétele, hogy a PK Busrent Kft. 140 új autóbuszt vásárol, ám ez nem történt meg. Emellett a NAV 443,5 millió forint adóhiányt állapított meg a PK Zrt.-nél, ami az adóbírsággal és a késedelmi pótlékkal együtt mintegy 774 millió forintot tesz ki. Információink szerint ugyanis a tömegközlekedési vállalat a szerződésben meghatározott bérleti díjnak a felét fizette ki, viszont valamennyi számlát lekönyvelte, és az áfát is visszaigényelte.
Szakértők szerint ha a NAV határozatai nyomozati szakaszba jutnak, akkor számviteli fegyelem megsértése, adócsalás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás miatt indulhat vizsgálat. Érdeklődésünkre a PK Zrt. illetékese közölte: a társaság a NAV határozatának a tartalmával nem ért egyet, és fellebbezést nyújt be.
A PK Zrt. privatizációs folyamata is meglehetősen vitatható. A pécsi közgyűlés ugyanis 2008 szeptemberében felkérte Tóth Bertalan alpolgármestert, hogy új közszolgáltatási pályázati kiírást terjesszen be. Pályázat ugyanakkor tudomásunk szerint nem lett meghirdetve. A PK Zrt. 49 százalékos tulajdonrészét megvásárló Mecsekbusz Kft. és a Pécs Holding között lévő szindikátusi szerződés szerint a befektető az üzletrész megvásárlására és tőkeemelésként 1,56 milliárd forintot fizetett. Ami viszont kissé meglepő, hogy a Mecsekbusz Kft. 2008-ban egymillió forint jegyzett tőkével alakult meg, ami a tőkeemeléskor 251 millió forintra emelkedett. Ilyen kondíciókkal ugyanakkor felettébb érdekes, hogy a befektető másfél milliárd forintos vállalást hogyan tudott teljesíteni.
Putsay Gábor