Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-03-09

Dülöngél a hazai lakáspiac Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az új lakások száma az idén húszezer alatt marad, vagyis annyi, mint 1989-ben

Rekordmennyiségű gazdára váró lakás Budapesten, stagnáló ingatlanárak, szigorodó hitelezési feltételek, minimálisan bővülő forgalom jellemzi az idén a lakáspiacot. Az új lakások száma húszezer alatt marad, azaz annyi, mint 1989-ben.

Tavaly 32 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 28 400 új lakásra adtak ki építési engedélyt országosan a Központi Statisztikai Hivatal szerint. A használatba vett lakások száma 11, az új engedélyeké 35 százalékkal volt kevesebb, mint 2008-ban – írja felmérésében az Otthon Centrum. A Budapesten használatba vett lakások számának 9477-ről 10 385-re való növekedése ellentétes az országos trendekkel. „A budapesti emelkedés még a válság előtti lendületnek köszönhető, az idei évre viszont akár ötvenszázalékos visszaesésre is számítani lehet” – közölte Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője. Mint mondta, a lakásépítésre kiadott új engedélyek száma minden megyében csökkent.

Az Otthon Centrum szerint az elmúlt szűk másfél évet nagyban befolyásolta a lakossági hitelezés szigorítása, amely a kedvezőtlen gazdasági környezettel együtt jelentős visszaesést okozott a lakáspiacon. Úgy véli, az idén lehet a legnagyobb az új tulajdonosra váró készlet a budapesti újlakás-piacon. Borsi László ingatlanszakértő lapunknak azt mondta: az új lakások száma a húsz évvel ezelőtti szintre, húszezer alá csökken. Úgy gondolja, tovább mérséklődik az idén használatba veendő lakások és az új engedélyek száma. Hozzátette: az illetékek mértékének csökkenése pedig nem olyan jelentős, hogy képes legyen megfordítani a folyamatot.

Borsi kiemelte: a helyzeten változtatni kell. Az új kormánynak bérlakás-teremtési programot kell indítania. A korábban eladott önkormányzati lakások egy részét vissza kellene vásárolnia, majd felújítani, és bérbe adni a jelenlegi tulajdonosnak. E három pillér az alap, amelynek része lehet az előtakarékossági rendszer bevonása, amiből öt-tíz milliárd forintos bevételt lehetne generálni, s ez adná az alapját a további hiteleknek. Ez mindenképpen beindítaná a használt és az új lakások keresletének piacát is.
Hunyor Erna

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont