A múlt héten a Budapesti Értéktőzsde mutatója (BUX) 70,48 ponttal, 0,32 százalékkal emelkedett, s 22 024,37 ponton zárt pénteken. A heti részvényforgalom 98,5 milliárd forintot ért el, az előző, négy munkanapos héten 43 milliárd forint értékben születtek üzletek. A múlt héten a befektetők főként a makroadatokra figyeltek, amelyek nem adtak okot optimizmusra. A CIB Bank heti elemzésében rámutat: Amerikában az új házak értékesítésének üteme és a munkanélküli-segélyek négyhetes átlaga is a legrosszabb értékeket mutatta idén. A kockázatvállalási kedv továbbra is alacsony, emiatt a befektetők a biztonságosnak tartott eszközökbe – főként amerikai és német állampapírokba – menekítik a pénzüket. Az alacsonyabb kamatkörnyezet felé áramló pénzek hatására pedig a svájci frank és a japán jen erősödése is töretlen. A svájci frank árfolyama a forinttal szemben történelmi rekordot döntött a héten, 219 forint fölötti értéken. A BÉT 98,5 milliárd forintos heti forgalmának 76 százalékát az OTP-részvények adásvétele tette ki. A Mol 9,8, a Richter 7,7, a Magyar Telekom pedig 2,6 százalékkal részesedett. Az OTP 9,82 százalékos veszteséget szenvedett el, árfolyama 4500 forintra esett. A Mol 2,71 százalékkal erősödött, 20 850 forinton zárt.
A Magyar Telekom-részvények ára 1,65 százalékkal 678 forintra nőtt. A Richter 7,12 százalékkal drágult, 45 900 forinton fejezte be a hetet. Az Egis 3,17 százalékkal 20 680 forintra emelkedett.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett