Az IMF ott kezdi, ahol abbahagyta: eladatná az állami cégeket

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Nem sétagalopp a valutaalappal induló tárgyalássorozat

Varga Mihály, Matolcsy György, Boros Imre (Fotók: Csudai Sándor) Kemény feltételekkel rukkolhat elő az IMF és az unió a közelgő hiteltárgyalásokon: kérhetik az ingatlanadó bevezetését, a bankadó csökkentését, a válságadók kivezetését, a közösségi közlekedés gyorsabb átalakítását, sőt a még állami kézben lévő energetikai cégek privatizációját is. Varga Mihály tárca nélküli miniszter nem alaptalanul mondta a minap, nem lesz sétagalopp a megbeszélés. Boros Imre közgazdász szerint az IMF nem szereti, amit az Orbán-kormány csinál, hiszen arányosította a terheket, s olyan szektoroktól is áldozatot kért, amelyek nem szeretnek fizetni. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a munkahelyvédelmi program törvénymódosító javaslatait: enyhül az áfaprés, s levegőhöz jutnak a kisvállalkozások. Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 171

Hozzászólások:

"Azt feltételezni, hogy a valutaalap, illetve a vele kötött megállapodás alkalmas arra, hogy megfékezze a piacok ellenünk irányuló spekulációit, logikai képtelenség. Mert a „piacok” és az IMF ugyanannak a globális pénzhatalmi rendszernek a különböző intézményeit jelentik. A „piacok”, tehát a nagy, globális tőkestruktúrák, főként bankok és befektetési társaságok, a globális pénzhatalmi rendszer rohamosztagai, a valutaalap pedig ugyanennek a szerveződésnek a karhatalmi alakulata. Nyilvánvaló, hogy az IMF ugyanazt támasztja feltételül, amit a „piacok” akarnak pénzfegyverekkel kiprovokálni. A kormány reményei tehát egy képtelen feltételezésre épülnek, ha az IMF-el akar megállapodni azért, hogy a piacok Magyarország elleni spekulációit kivédje."

Az a szégyen, T. Hölgyeim és Uraim, hogy az amúgy minden szempontból szükséges társadalompolitikai és gazdasági átalakításokat egy-két külhoni gazdasági és politikai érdekcsoport kell hogy kikényszerítse a kellően el nem ítélhető kádárista tolvajelitből (korra, nemre, pártra, szervezetre való tekintet nélkül). Ettől még kétség ne legyen: ki fogják kényszeríteni.

Igen,hangya,Bogár prof. Úr ennek elméleti felépitését is igy irta le, logikus és valós a következtetésed!Egyetértek!Persze jó lenne,ha a további lépések is ezt figyelembevennék!Ezért következtettem jómagam az Únióból való kilépés irányába!Mert más nem látszik!Illetve a keleti pénzpiacok ismételt szondázása ez ügyben!Mert Orbán más okos dolgot ebből már nem hozhat ki!

Minden tiszteletem a képen látható uraké,de nehogy már ötleteket adjanak az IMF és Eu tisztségviselőinek.Van azoknak enélkül is elég.Az államositásokat illetően.Inkább azt kellene tudatositani ,hogy megfelelő körülmények között igenis szükség van rá ha a közjó igy kivánja ,és ebben az esetben pedig végre fogjuk hajtani.Egyébként franc az IMF és EU belébe.

2. őstermelő! Szóval ezek szerint neked "minden szempontból szükséges társadalompolitikai és gazdasági átalakítások" kellenek, úgy mint az energetikai szektorban a még állami kézben lévő vállalatok privatizációja, az ingatlanadó bevezetése, a bankadó csökkentése, a válságadók kivezetése, és a rögzített energiaárak felszámolása. Ha egyetértesz az IMF és az EU ezirányú követelésivel, akkor te nem magyar őstermelő vagy, csak egy hazug balliberális hazaáruló!

Vesztesek vagyunk (a fehér ember általában)! ezt be kéne látni, és most már nekem csak az a nagy kérdés, hogy mi van a keleti politikánkkal? Jön a kínai segítség? Vagy a szaudi, vagy már teljesen mindegy kinek a segítsége! Lássuk már be, h nyugatról megesznek bennünket reggelire!

3. STRAPA! Nem lehet kilépni az EU-ból! Legalábbis egyelőre még nem lehet! Mivel még nem indult be a belső termelés az országban, ezért nem állunk a két lábunkon, és ha nem állunk a lábunkon, akkor könnyen kivégezhet bennünket a globális pénzhatalmi rendszer a forintunkon keresztül. Ráadásul még mindig 80 % körüli a GDP arányos adósságunk. Tehát egyelőre nincs rá mód, hogy kilépjünk az EU-ból, sajnos. Majd ha a 2002-es szinten állunk, esetleg megpróbálhatunk kiugrani az EU-ból, de ez akár 8 évet is igénybe vehet. Viszont 8 év nagyon hosszú idő, addig még az EU önmagától is felbomolhat. Ez van.

hangya!Ne nevettesd már ki magad.Mi lenne például a magyar gazdákkal EU nélkül?Amióta EU tagok vagyunk úgy élnek ,mint hal a vízben az EU támogatásokból.

5. hangya! Amit a cikk és Te is felsorolsz, azok csak kiemelések (illetve csúsztatások). Ami viszont a működő piacgazdaság feltétele: egyszerű, követhető, igazságosságra törekvő adórendszer (vagyonadó pl.), a korrupció és állami bűnözés visszaszorítása, az állami *don és újraelosztás ésszerű szintre csökkentése, államigazgatás ésszerűsítése, vállalkozások finanszírozása tartható és követhető feltételekkel stb. stb. Ami most zajlik ugyanis, az (bárhogy is hívjuk) az egy újra fel nem építhető kádárista (gyakorlatilag hűbéri) szerkezet újraalakítására való kínkeserves ökörködés. Nem működik és nem is működhet, még azon az áron se, hogy a népesség (a hatalom szerint érdekérvényesítési képességgel nem rendelkező) jelentős részét a nyomor legsötétebb bugyraiba, kilátástalanságba taszítja.

Nem egyszerü az IMF... drukkolok a Kormánynak.

Az IMF meg elôbb adja el a saját dolgait, utána pofázzon.

7.hangya!Igen, jómagam se "hübelebalázs" módjára való kilépésre gondoltam"De jelzésértékü lehet ennek meglebegtetése a bankvilág számára,és persze a hasonló cipőben járó úniós országoknak is,hogy igy tovább nem mehet!De óvatosságod ahogy fogalmazol-helyénvaló!

8. Yoda! Nagyon rosszindulatú hazug liberálbolsi vagy!

8. Yoda! Azért nagyon kíváncsi lennék egy adatsorra, amely megmutatná, mekkora a mezőgazdaság Eu-támogatásokra vetített termelése a különböző országokban. Amúgy szerintem ez a támogatási rendszer se sokáig maradhat fenn.

Volt, van és lesz szükségünk továbbra is a pénzpiacok segitségére, mindaddig, mig országunk területén ásványkincseket keresők nem találnak olyan nagyságrendü olaj, vagy gázkincset, melynek kitermeléséből legalább évi 1ooo milliárd forint nagyságrendü bevételünk képződhetne folyamatosan...ez ugyebár csak álom, mint ahogy az elképzlés arról, hogy otthagyjuk az EU-t /hogy örülne neki/ és a kelet felé fordulunk...a kelet felé fordulás már számtalanszor bebizonyitotta, hogy a "segitség" fejében kapott anyagi javak ellenszolgálltatása fejében országunkat kellett kiszolgáltatni, de nem csak feléjük, de a nyakunkra ültetett önkényeskedő figurák felé is..de ennek ellenére lehet kelet felé nyitni és a nyugati kapukat bezárni a magyar álltalában erre vágyik, igy született ugyanis....

14. jobbado! Ez a ,,kelet" felé való nyitás csak egy üres lózung (mindketten tudjuk). Putyin és mondjuk Kína szövetsége ugyanis sokkal szorosabb a nyugati világgal, mint gondolnánk. Nem is beszélve a többiekről.

Csak egy példa: felfedezzük ugye a kazah lehetőségeket, tárgyalunk, tárgyalgatunk (merthogy ,,keleti nyitás"). Talán nem ártana észrevenni, ott se nagyon rúghatunk labdába, hiszen ami valóban érdekli őket, az pl. a Merkellel aláírt együttműködés a ritkaföldfémek kutatására, bányászatára vonatkozóna. Ja, lépjünk ki az Eu-ból! Hova?

Egy kérdésem lenne..Ha jön az IMF,eltakarodik-e a csuti Pöffetegigéretéhez híven,vagy megint nem tudott igazat mondani ez a Sz@rházi,és a nykunkon élősködik továbbra is a csürhéjével..?

9. őstermelő! Amit felsoroltál, az mind egy balliberális program utolsó részlete, ami 90 %-van már meg is valósult! A Fidesz kormány éppen ennek az országromboló folyamatnak akar végleg gátat szabni! Egy példát had idézzek tőled: "az állami t.u.l.a.j.d.o.n és újraelosztás ésszerű szintre csökkentése"; Magyarországon az állami *don ésszerűtlen csökkentésének a 90 %-át a balliberális kormányok hajtották végre! Nyugaton az állami *donok aránya körülbelül 40 %-ban megmaradt. Ott ez elfogadható, csak Magyarországon kell megvalósítani a 100 %-os állami *don privatizációját? Ugyan miért? A globalisták foga nagyon fáj az utolsó intézmények privatizációjára: a közlekedésre, az oktatásra, és az egészségügyre. Ezek még állami *donban vannak, de szerinted ezeket is privatizálni kell. Őstermelő! Te egy vérkapitalista, vérballiberális hazaáruló vagy, és nem magyar őstermelő! De ezt már mondtam.

15-16 őstermelő....még mielőtt megértenénk az igazságaidat, attól tartok, hogy az EU-nak lesz elege belőlünk, de akkor merre fugunk nyitni??...afrika felé??...

Az "ujság" cimlapján szereplő felvezetés, azt sugallja, hogyan nem kéne megegyezni az IMF-el ez ugyanis orbán érdeke, mert nehogy már megmondja neki valaki, hogyan vezessen egy olyan ember országot, kinek halvány lila elképzelése sincs az abban foglaltakról...

17. zozi! Liberálbolsi! Mondtam már, hogy ne igyál előre a medve bőrére! Róna Péter, a globális pénzhatalmi rendszer szekértolója szerint nem sokáig lesz nálunk az IMF-delegáció. Azt mondta: "Az Orbán-kormány megint bolondot csinál az EU-ból, mivel minden, a jegybankot érintő törvényt egyeztetni kellene az Európai Központi Bankkal, és a Magyar Nemzeti Bankra kivetni tervezett tranzakciós illeték ebbe a kategóriába esik. Ha az MNB-t nem veszik ki a tranzakciós illeték megfizetésének hatálya alól, akkor a jövő héten hazánkba érkező IMF-delegáció nem sokáig fog maradni." Nos, egyelőre még jó ideig el kell viselned az általad útált "csutit". Avagy fogadd meg a böszméd tanácsát: "el lehet innen menni, kérem! Tessék!" Nos, ki tart vissza, liberálbolsi? :))))

19. jobbado! Látod-látod, Afrika nem egy rossz ötlet. Tudom, miről írok, három hete jöttem haza onnan. Az Eu-ból (vagy nevezzük bárminek az európai közösséget) való kilépésre viszont csak úgy adnak esélyt, ha ezzel együtt csatlakozunk Putyin cárhoz (ami majdnem egy és ugyanaz ma már).

18. hangya! Abban, hogy vérkapitalista vagyok, igazad van. Véresen komolyan alávaló, aljas, az emberi természet, tudás és alkotó munka elleni támadásnak tartom a *donom, munkám haszna, az adózott jövedelmem maradékában való szabad turkálást, tegye azt valaki sarló-kalapáccsal, horogkereszttel vagy kokárdával a mellén.

Olvassatok és világosodjatok.
*://*.youtube.com/watch?v=k0Qpg_CYefI

Na ez a világ gondja. Míg egy nagyobb sláger 30-40 millió megtekintéssel bír, addig egy ilyen 713-nál tart. Csodálkoztok hogy mi van a bolygón ?

"Boros Imre közgazdász szerint az IMF nem szereti, amit az Orbán-kormány csinál, hiszen arányosította a terheket, s olyan szektoroktól is áldozatot kért, amelyek nem szeretnek fizetni"-----
Hát igen. Valamikor réges-régen 75.000 perzsának is hasonlók miatt kellett meghalni.... Sáfár István

23. őstermelő! Ideje nevet váltanod, hazug balliberális őstermelő!

zozi, de okos vki vagy te :DDDDDD - ilyen idiota , átlátszó FELFORGATÓ propagandát:)))) Mennny vissza a KISZ táborodba és kösd újra a piros nyakkendôdet, mert ferdén áll a nyakadon:)

Tisztában vagyunk vele, hogy az EU-ba való belépéskor felvállaltuk annak "terhét" is, hogy a szerződésben foglaltak szerint fogjuk a kapcsolatainkat müködtetni...csak nem számitottunk arra, hogy beszabaditunk egy kártékony állatot, ki semmi mással nem törődik, minthogy ezt az igát levesse és saját kénye-kedve szerint garázdálkodjon, nem törődve azzal az el nem hanyagolható pici aprósággal, hogy amit tesz, az köszönő viszonyban sincs a valósággal...ja, hogy az EU pénze kell, az más tészta...

23. " ÔSTermelô" - te a pszichiátrián fogsz kikötni hamarosan..:) vegyél be vmi gyógyszert, hallucinációid vannak a horogkereszttel meg a kokárdával, ugy nézem.

24. beniahun! Ez igaz valóban, de tudomásul kell vennünk, ez a biorobot egy ilyen minőségű termék. Azokkal szemben azonban, akik ,,nem érnek fel a mi szintünkre", sokkal tisztességesebb és célszerűbb megértést, semmint utálatot, megvetést, esetleg gyűlöletet éreznünk. Annál is inkább, mert egy kicsit magasabbról és kívülről szemlélve saját magunkat... no hát mi se vagyunk sokkal különbek.

29. áfonya! Sajnálom, ha nem érted az utalást. Amúgy maga a pszichiátria az egyik legnagyobb átverése dicső korunknak.

28. jobbado! Az EU a hátsó titkos kulisszái mögött sajnos nem úgy gondolta, hogy Magyarország egyenlő partnere lesz az EU tagjainak, hanem csak kizárólag saját gyarmatot akart belünk csinálni, ami meg is valósult a magyarországi balliberális korrupt, hazaáruló kollaboránsokkal! Ebből a helyzetből kell most kimásznunk közös erővel!

22. "ôstermelô" - MENJ vissza Afrikába, ott kevesebb kárt tudsz okozni a zagyvaságaiddal.

27.áfonya.. Kisz-táborba?Ahol Orbán elvtárs pihengetett bolsevik korában?Ne fárassz már cimbi..

28. jobbado, ez a vergődés (megtámogatva a nyaloncok hadával) már nem is egyszerűen kártékony és siralmas - már kész röhej. Már azt se mondhatom, hogy a bőrünkre megy, mert ennél csóróbbak már nemigen lehetünk.

Három elmebeteg a cikk bevezető képen. Ezekhez nincs mit tenni,esetleg kötelet.

32...tisztellek, de másszál egyedül....én továbbra is keményen hiszem, hogy az EU tisztességes lapokkal játszik...és hogy a tisztességtelen, cinkelt lapokat hol osztják, arról el kéne már végre gondolkodnunk, mert már igy is késő!

36. elujis! Téged kéne felhúzni, liberálbolsi!

37. jobbado! Sajnálom, ha ennyire vak vagy! Ez meg a te bajod!

35..őstermelő...a világ mintha egészen másfelé menne, de ez a mi udvarunkból már fel sem tünik??...vagy vegyük le a szódásüveg alját hátha valami megvilágosodik...de hagyjuk, a magyar igényli a cáruskát, hiszen igy született...

Csak azt nem értem, ez a sok (állítólag több millió) hithű orbánista miért nem küldi vissza a ,,konzultációs" kérdőívet. Talán attól tartanak, adandó elkalommal ezt az adatbázist is eladják a fijjuk? No ebben lehet valami.

39... hangya.....én már elhuztam a sötétitőt, valamint ablakot is nyitottam, kérlek tedd meg te is mindjárt bejön a fény...

IMF eladatna mindent, ami nem az ô kezében van.

Hangya ebben az országban nem ez a legrosszabb rossz most élni @arabb.

41. őstermelő! Nem hallottad? 400 ezer már visszaékezett! És még augusztus 20-ig van bőven idő, hogy meglegyen ismét az 1 millió visszaküldött kérdőív. Gondolom, még ezt is sajnálod, hogy ennyit visszaküldtek. Ebben az országban nem mindenki annyira bunkó, mint te.

40. jobbado! Ezt azért így nem jelenteném ki, hogy a ,,magyar". Ezt az egészet, amit átélünk én a magam részéről a kádárista hűbéri rendszer végvonaglásának látom. Hosszú vajúdás, kínkeserves szülés, annak minden fájdalmával.

Hajrá, Orbán-kormány, harcolja ki a lehető legjobb kompromisszumot Magyarországnak!!!!!!!!!! RENDKÍVÜL "ÉRDEKES", hogy már 1990-ben is azt mondták az országnak, hogy mindent privatizálni kell, és akkoe minden jó lesz. Nos, azóta valóban egy-két kivétellel mindent privatizáltak FŐKÉPP külföldi multiknak, Magyarországon a privatizált cége aránya nagyobb, mint Franciaországban (az külön röhej, hogy francia és osztrák állami cégek "privatizáltak" magyar cégeket, ilyen hazaárulásra csak a magyar maszop-szadesz bűnbanda képes). Nos, a privatizáció nem működött, hiszen Magyarország MÉG NAGYOBB csődben van, az államadósság a tízszerese annak, ami 1990-ben volt.

43. áfonya! Pontosan erről van szó! Akkor lehetne szidni az Orbán kormányt, ha ennek az országkifosztáshoz éppen úgy asszisztálna, mint ahogy a balliberálisok tették 16 éven át!

45.hangya..Erdőbe ne menj kirándulni,,mert legyökeredzel,,akkora tuskó vagy.

47. k-geza! Pontos diagnózis! Egyetértek!

Oldalak