Helyreigazítást és kártérítést kér a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) egy amerikai internetes magazintól. A Life.com a világ tíz legszennyezettebb helyszíne között emlegette ugyanis a minap Pest első gyógyfürdőjét, Európa egyik legnagyobb mai fürdőkomplexumát, a Széchenyi fürdőt. A BGYH fürdőüzemeltetési igazgatója, Kiss Ferenc szerint az amerikai internetes magazin vádjai teljesen megalapozatlanok. Az elmúlt több mint tíz évben a víz nem okozott megbetegedést egy fürdőjükben sem. Ez annak köszönhető, hogy Magyarország az unión belül élen jár a közfürdők kezelésében, és jóval szigorúbb szabályokat is alkalmaz, mint a közösség többi tagországa. A medencékbe folyó víznek csíramentesnek kell lennie, mint az ivóvíznek. Kötelező a korszerű vízforgatók alkalmazása is, amelyek megakadályozzák a pangó vízfelületek kialakulását. Róna Iván, az MT Zrt. vezérigazgatója lapunknak úgy nyilatkozott: a turisztikai marketingszervezet nem pénzt kért, hanem pozitív cikkek megjelentetésében állapodott meg a kiadóval.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett