Sorozatunk mai részében arra a szocialista hazugságra derítünk fényt, amely szerint csak az ő érdemük a hazai autópálya-hálózat bővülése. Az autópálya-építés választási ciklusokon áthúzódó nagyberuházás, amelynek előkészületi munkái általában tovább tartanak, mint maguk az építkezések.
A Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány is elsősorban azért tudta felfuttatni az autópálya-építéseket, mert nagy részüket még a Fidesz-kabinet készítette elő. Az autópálya-fejlesztés 1998 és 2002 között amúgy sem csak az újak építését jelentette. Az M7-est Zamárdi és Budapest között felújították, Székesfehérvártól Budapestig háromsávosra bővítették, a Balatonaliga–Zamárdi szakaszt pedig autópályává építették ki. A kormány visszavásárolta és az egységes autópálya-hálózat részévé tette az M1-es Győr–Hegyeshalom szakaszának magánvállalkozásban épített és nagyon drágán üzemeltetett részét. Arról sem szívesen beszélnek a szocialisták, hogy éppen a jelenlegi ellenzék kormányzása idején elsősorban hazai tulajdonban levő cégek voltak a fővállalkozói ezeknek a projekteknek, s így a beruházások haszna is itthon maradt. Ezt a Fidesz-kormány alatt élesen bírálták a 2002-ben hatalomra kerülő szocialisták, akik a külföldi multikat hozták helyzetbe.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához