Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2010-03-22

A szocialisták a munkahelyek számát illetően végig hazudtak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sorozatunk mai részében a munkahelyteremtésről szóló szocialista hazugságokat cáfolják a számok. Magyarországon nincs gazdaságpolitika, a válságra fogunk mindent, miközben elégetjük tartalékainkat – ezt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke fogalmazta meg a szervezet közelmúltbeli rendezvényén. Nyolc év alatt nemhogy javítani nem tudták a munkaerő­piac helyzetét a szocialista kormányok, hanem még rontották is a megszorításokkal, a belső piac gyengítésével. A Fidesz-kormány utolsó időszakában 5,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, amely azóta folyamatosan emelkedett, s mára elérte a 10,8 százalékot. A foglalkoztatottsági szintet akkor sem sikerült érdemben emelniük a szocialista–liberális kormányoknak, amikor megnyíltak a lehetőségek az európai uniós pénzek lehívására. „Ha csak a 2004 és 2008 közötti időszakot nézzük, azt látjuk, hogy hazánkban mindössze két ezrelékkel sikerült növelni a foglalkoztatottságot. Ezzel szemben a lengyelek hét százalékkal tudtak bővíteni” – mondta lapunknak Parragh László. A segélyezés sem visz el a munkához. Két felnőtt több gyermekkel ugyanannyi pénzhez jut segélyekből, mintha minimálbérért elhelyezkedne valamelyikük.

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Kiss Gergely

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk