Az EU statisztált északi szomszédunk törekvéséhez
Szakmai helyett ráadásul pártpolitikai színezetet is kap az ügy, hiszen a magyarellenességéről elhíresült Szlovák Nemzeti Párt (SNS) tudja magáénak az eredményt.
Nem nyugszanak a kedélyek Tokaj körül. A szlovák fél ezúttal a Tokaj védjegyet szerezte meg, holott csak a Tokaji név szlovák nyelvű megfelelő alakjait (Tokajsky, Tokajská, Tokajské) használhatná. Az ügy előzménye, hogy Magyarország 2009 nyarán saját jogrendszerében is megváltoztatva Tokajiról Tokajra módosította a tokaji borvidékről származó borok elnevezését, amit aztán az Európai Bizottság is jóváhagyott. „A szlovákok egy nem létező jogszabályra hivatkozva kérték, hogy hasonlóképpen módosíthassanak” – közölte lapunkkal Gárdosi Péter, a földművelésügyi tárca agrárpiaci főosztályának vezetője. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Tokajská vinohradnická oblast helyett a Vinohradnická oblast Tokaj nevet tüntethetik fel a szlovákok a tokaji bortermő területről származó boraiknál. A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint Szlovákia nem akarja megérteni, hogy nem a borvidéket, hanem a bort kell óvni. Marcinkó Ferenc rámutatott, hogy a szlovák oldalon földrajzi névvé akarják tenni Tokajt, pedig e név magát az eredetvédett bort takarja, arról nem is beszélve, hogy Tokaj település Magyarországon fekszik. „Érthetetlen, hogy az unió miért fogadta el, s miért engedélyezte ezt a szlovákoknak is” – jegyezte meg a szakember. Szerinte északi szomszédunk el akarja terelni a lényegről a figyelmet. A kiinduló kérdés ugyanis az, létezhet-e határokon átnyúló egységes borvidék. Annak ellenére, hogy Szlovákia 2004-ben vállalta, bortörvényét harmonizáltatja a magyar szabályozással, és olyan szakmai irányító testületet alakít ki, amilyen nálunk a hegyközségi szisztéma, nem sok előrelépés történt. Sőt egyre inkább pártpolitikai színezetet kap a kérdés, miután a magyarellenességéről elhíresült Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a maga érdemének tartja a mostani bejegyeztetést.
„Az aktív magyar diplomácia hiányát látjuk az ilyen és ehhez hasonló ügyekben – jelentette ki Ángyán József egyetemi tanár. – Szégyen, hogy nem tudjuk megvédeni hungarikumainkat, ellenben azt látjuk, hogy Szlovákiában mit meg nem tettek azért, hogy a kürtőskalács szlovák eredetvédettséget kapjon” – mondta a Fidesz országgyűlési képviselője. Szerinte az új kormánynak egyik fontos célkitűzésként sorba kell vennie a magyar termékeket, hogy háromszintű – helyi, regionális és országos – rendszert kialakítva meg tudja ezeket védeni.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett