Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2012-02-06

A lízingcég elvitte a Malév gépeinek döntő részét Bővebben a mai Magyar Hírlapban

"Zuhanórepülésben" a nemzeti légitársaságok 

Tegnap délelőtt kétszáz-háromszáz, délután kétezer utasa lett volna a pénteken leállított Malévnak. A cég szóvivője szerint nem tudni, miként rendeződött vagy rendeződik annak a 7200 embernek a helyzete, akiket a vállalat leállása közvetlenül érintett. Eközben külföldi lapok azt írták, befellegzett a kis nemzeti légitársaságok azon modelljének, amely évtizedeken át lehetővé tette számukra a túlélést.

A Malév helyére más cégek pályáznak (korábbi felvétel)

Két Malév-utas érkezett tegnap délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a jegyét visszaváltani, a tranzitban viszont már egy sem tartózkodik – ismertette Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Jelezte, vasárnap délelőtt kétszáz-háromszáz, délután kétezer utasa lett volna a pénteken leállított Malévnak, tegnap pedig 43 érkező és 51 induló járatot töröltek. Róna Márta, a Malév szóvivője arra hívta fel a figyelmet, az utasoknak a tervezett utazást magunknak kell intézniük, így nem tudni, miként rendeződött vagy rendeződik annak a 7200 embernek a helyzete, akit a légitársaság leállása közvetlenül érintett. A szóvivő a távirati irodának elmondta, három repülőgépet nem szállítottak még vissza az amerikai International Lease Finance Corporation lízingcég írországi központjába. Az egyik a Tel-Avivban rekedt Boeing–737-es gép, a másik kettő a budapesti repülőtérhangárjában van javítás miatt.

Nagy József, a Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület szakmai igazgatója szerint a Malév repülőgépeinek leállása járattörlés, és nem előre nem látható (vis maior) eset, ezért a jeggyel rendelkezőknek kártérítés jár, s nemcsak a repülőjegyért, hanem ha bizonyítani tudják az okozati összefüggést, akkor más károkért is. A kárért a jegyértékesítő felel.

A Malév leállásáról több külföldi napilap is cikkezett. A Frankfurter Allgemeine Zeitung emlékeztetett, néhány napja ment tönkre a Spanair spanyol és a Cirrus Airlines német légitársaság, s a folyamatnak nincs vége. Látható, a következő gócpont India lesz, ahol az Air India állami légitársaság és a Kingfisher nevű magáncég is a csőd szélén egyensúlyoz.

A lap szerint a Malév leállásából mindenekelőtt a Wizz Air, az állami légitársaság legnagyobb versenytársa profitálhat, és a 66 éve működő cég kiesésével keletkező űr kitöltésével az Austrian Airlines is próbálkozhat. Ulrich Friese Az igazság órája című kommentárjában pedig azt írta, a Spanairnél és a Malévnál az bosszulta meg magát, hogy alábecsülték a fapadosok erejét. A Le Figaro hétvégi számában arról írt, egyre bővül a nehézségekkel küszködő európai nemzeti légitársaságok listája. „Befellegzett a kis nemzeti légitársaságok azon modelljének, amely évtizedeken át lehetővé tette számukra a túlélést. Túl kicsik a nemzetközi, a belső piacon pedig a fapadosok konkurálnak velük” – mondta a lapnak Bruno Goutard, az Euler Hermes hitelbiztosító szakmai tanácsadója.

MH-összeállítás

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk