2012-01-30
Lassult az emelkedés
Folytatódott, bár jelentősen lassult az emelkedés a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A BUX 2,31 százalékkal erősödött az előző heti 8,65 százalékos emelkedés után. A BÉT részvényindexe 19 286,15 ponton zárt pénteken, egy hét alatt 436 ponttal emelkedett az értéke. A részvénypiac heti forgalma 94,96 milliárd forint volt az előző heti 96,5 milliárd forint után. A CIB Bank összegzése szerint az előző időszak erőteljes emelkedését követően a hét első része a konszolidáció jegyében telt a BÉT-en.
A Nemzetközi Valutaalap-tárgyalásokkal kapcsolatos pozitív fejlemények már beárazódtak, miközben a nemzetközi környezet sem volt igazán támogató. A hét második felében már újra érezhető erősödés bontakozott ki a hazai piacon az OTP vezetésével. A kormány irányváltását követően elérhető közelségbe került az EU/IMF-megállapodás, a sikeres tárgyalásokkal kapcsolatos várakozások pedig jelentősen erősítették a forintot, és az állampapír-piaci hozamok is konszolidálódtak.
A vezető részvények közül ezúttal is az OTP teljesített a legjobban, egy hét alatt 8,10 százalékkal drágult, 4125 forinton zárt pénteken. Az előző héten csaknem tizenhárom százalékkal emelkedett a bankpapír árfolyama. A Mol 1,90 százalékkal erősödött, 19 565 forintra nőtt az árfolyama. A Magyar Telekom-részvények ára 2,52 százalékkal 541 forintra csökkent. A Richter-részvények 36 600 forintot értek pénteken, 1,08 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. Az Egis árfolyama 3,46 százalékkal 16 605 forintra esett.
MTI