A túrázás nem régimódi tevékenység, ellenkezőleg: egyre több fiatal húz túracipőt, és indul útnak. Nagy feltűnést keltő túrák rákos betegekkel azt is bizonyították, hogy a szabad levegőn végzett „mozgásterápia” súlyos esetekben is képes segíteni.
Az elmúlt években egyre többet lehet olvasni a túrázás jótékony hatásairól. Erősíti immunrendszerünket, mérsékli a szívinfarktus, az emlő-, a vastagbél- és a prosztatarák kockázatát. Stabilizálja emésztésünket és anyagcserénket, hatására csökken a „rossz” (LDL) koleszterin, valamint a vércukor és a vérnyomás szintje, mérséklődik a légúti betegségek és a csontritkulás kialakulásának veszélye. Javul az agy oxigénellátása, ezáltal a szellemi teljesítőképesség is. Ezzel egyenes arányban csökken az Alzheimer-kór és az időskori elbutulás veszélye. Régóta megfigyelték, hogy a mozgás segítségével jelentősen csökkenthető a depresszió, ez a hatás összehasonlítható a gyógyszeres kezelés hatékonyságával, de mindez mellékhatásoktól mentesen, és a visszaesés veszélye nélkül történik. A pszichovegetatív zavarok – mint például a fülzúgás is – javulnak. A fiataloknál megfigyelhető, hogy növekszik az iskolai teljesítményük, jobban koncentrálnak.
Főképp a rehabilitációs klinikákon vonják be a túrázást a terápiába. A tényre, hogy még a nagyon súlyos betegségek, például a rák kezelésében is látványos eredményeket lehet elérni, Freerk Baumann klinikai projektjei hívták fel a figyelmet. 2008 tavaszán tizenkét önkéntes, emlőrákos nővel végiggyalogoltatta a Santiago de Compostelába vezető nyolcszáz kilométeres zarándokutat. A rendkívüli erőfeszítések ellenére a résztvevők végig kitartottak, közérzetük, magabiztosságuk és egészségi állapotuk jelentősen javult. Egyikük azt mondta, hogy élete további részére új mottót választott; a „nem vagyok rá képes” számára többé nem létezik.
Ugyanabban az évben, nyáron, Baumann hét prosztatarákos férfit is útnak indított Münchenből Velencébe, az Alpokon és a Dolomitokon át. A csoport az 520 kilométeres utat öt hét alatt tette meg. Ők is végig kitartottak, és náluk is jelentős javulást mutatott sok egészségügyi paraméter – igaz, nem közvetlenül a túra befejeztével, hanem három hónappal később. Eddig tartott a regeneráció időszaka, viszont ezután sokkal jobb állapotban voltak, mint azelőtt. A túrázásnak az egészségünkre gyakorolt pozitív hatása ellenére nem szabad megfeledkezni arról, hogy veszélyek is leselkednek ránk, főképp a magas hegyekben fordulhat elő baleset. Tehát túrázáskor is nélkülözhetetlen a józan ész és a mértékletesség, de ha kondíciónkat reálisan mértük fel, a megfelelő útvonalat választottuk, felkészültünk, és bizonyos szabályokat is betartunk, akkor átadhatjuk magunkat a gyaloglás örömeinek. Akinek nincs kellő tapasztalata, forduljon sportegyesülethez tanácsért, esetleg csatlakozzon egy vezetett csoporthoz.
A kezdők tartsák be a fokozatosság elvét, ne akarják mindjárt a legmeredekebb hegyoldalt megmászni. Ha nagyobb sikerekre vágyunk, érdemes keményebben edzeni, mielőtt útra kelnénk. A legjobb felkészülés, ha egész évben rendszeresen sportolunk. A kerékpározás az egyik legalkalmasabb edzésforma a porcok erősítésére. Az erős lábizmok a terhelés jelentős részét képesek tompítani például lejtőn lefelé haladáskor.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett